Köztudomású, hogy legalább kétezer magyar tudós dolgozik a világ számos országában. Ismeretes az a tény is, hogy a legjelentősebb felfedezésekhez már több mint egy évszázada mondhatni sok közünk van. Egy kis ország nagy szellemi tőkével. Ez indokolja, hogy Magyarországon legyen a november 8–10-ig tartó Tudományos Világfórum?
– Ezelőtt négy évvel az UNESCO a magyar kormány segítségével itt szervezte meg az első Tudományos Világkonferenciát. Az akkori nemzetközi elismerések hatására hangzott el a kívánság, hogy kellene egy újabbat is rendezni. A Magyar Tudományos Akadémia vezetőivel együtt mégis úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne Magyarországon egy, a Davosi Világgazdasági Fórumhoz hasonló, rendszeres tudományos világfórumot szervezni.
– Milyen rendszerességgel akarják ezt a jelentős világfórumot megismételni?
– Az első gondolat az volt, hogy két-három évente tartanánk meg a fővárosban. Azt szeretnénk elérni, hogy az ilyen alkalmakkor Budapest legyen a világ olyan fővárosa, ahol a tudományosság, a tudás, valamint a gazdaság, a politika és a társadalom képviselői rendszeresen összeülnek, és megbeszélik az őket közösen érintő kérdéseket.
– A szervezőbizottság ügyvezető igazgatójaként az eddig beérkezett visszajelzésekből milyen prognózist tud mondani? A csaknem hetven országból érkező kutatók mennyire fedik le majd a tudomány szegmenseit?
– A tudomány képviselői is itt lesznek, de mi nem magáról a tudományról akarunk beszélni, hanem a tudásról, ami úgy gondolom, hogy egy más dimenziót jelent. A tudomány a tudásnak csak az egyik termelője, ha szabad ezt a csúnya szót használni. A tudósoknak felelősségük van azzal kapcsolatban, hogyan jön létre az új tudás. Maga a tudás azonban sokkal nagyobb ívű fogalom, amely létrejöhet egyéb tapasztalatokból is, hiszen az átörökített szokásjog, az életvitel is a része. Túl akarunk mutatni a tudomány konkrét problémáin, a tudás hasznosításáról, az ezzel kapcsolatos etikai kérdésekről, félelmekről és az új kihívásokról esik majd szó.
– Gondolom, erre az is alkalmat ad, hogy itt lesz az emberi géntérkép egyik megalkotója, Craig Venter professzor is. Ön szerint mi lesz az említett témák közül a legfontosabb?
– Számomra továbbra is az egyik legnagyobb kérdés a tudás monopolizációja. Az, hogy a megtermelt tudás közös hasznosítású lesz-e. Azaz minden ember, minden demokratikus értékrendet valló közösség – függetlenül a hozzájárulásuk mértékétől – megkapja-e. Esetleg cégek, magántársaságok monopolizálják, amelyek például fizetnek egy-egy kutatásért, vagy pedig egyes országok, amelyek politikai érdekérvényesítésük céljából próbálják az általuk megvásárolt tudást hasznosítani, tovább mélyítve a szakadékot a szegény és a gazdag, a kevésbé felvilágosult és az úgymond nagyon felvilágosult társadalmak között. Ez utóbbit veszélyesnek tartom.
– A résztvevők névsora már önmagában tiszteletet érdemel. Kiket emelne ki közülük?
– Ennyi kiválóság közül nagyon nehéz bárkit is kiemelni. Többek között itt lesz Hans Wigzell, a Karolinska Intézet rektora, a svéd kormány tudománypolitikai főtanácsadója, a Nobel-díj-bizottság egyik vezetője, Lámfalussy Sándor, az Európai Központi Bank alapító elnöke, ő hozta létre az eurót. Jön Masao Ito, Japán legnagyobb formátumú tudománypolitikusa és Goverdhan Mehta, a Nemzetközi Tudományos Tanács elnöke, de nyolc kutatási miniszter és világcégek vezetői is részt vesznek a fórumon. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke a tudomány politikától való függetlenségét bizonyítandó meghívta a rendszerváltozás utáni magyar miniszterelnököket, akik ezt elfogadták, és előadást tartanak találkozón.
– Az utóbbi időben egyre több laboratórium, kutatóintézet alakul át kft.-vé. Ez a jelenség is az ön által említett gazdasági kisajátítási manőverek közé tartozik?
– Ez probléma sok olyan országban, ahol az ipar a saját hatalmas vagyonából eredően meg tud vásárolni kutatóintézeteket, monopolizálva ezzel a tudást is. Itthon inkább az a kérdés, hogy a kormányzat milyen irányban fog elmozdulni, hiszen Magyarországon rendkívül alacsony az ipari szféra részvétele a tudomány támogatásában. Ez ugyan némileg bővül, mégis a fő kérdés, hogy a támogatást úgy növeljük-e meg a megfelelő törvényi környezet megalkotásával, hogy ez nekik megérje. Az nem jó, ha a segítségükkel megszerzett tudás csak az övék marad, és nem válik közkinccsé. Azt viszont nagyon hasznosnak tartom, hogy a kutatásnak legyen bizonyos mértékű profitorientáltsága, hiszen az előremozdító erő. De el kell érni, hogy az említett közkinccsé tétel is beépített garancia legyen az említett új törvényi környezet kialakításánál.
– Szóba kerül a tanácskozáson az alap- és az alkalmazott kutatások finanszírozási aránya?
– Feltétlenül, hiszen az is fontos, hogy ne csak az alkalmazott kutatások számára legyen ez előrelépés, ugyanis az ipari cégek nem szívesen támogatnak alapkutatásokat, hiszen azoknak az eredményei nem egy-két, hanem tíz-húsz-ötven éven belül lesznek profitszerző jellegű ismeretek.
– Vannak erről nemzetközi összehasonlító elemzések?
– Néhány évvel ezelőtt a Science című nemzetközi tudományos folyóirat egy amerikai felmérést ismertetett, amelyben azt kérdezték meg több száz ottani vezető kutatótól, hogy milyen arányban kapnak alkalmazott kutatásokra támogatást az ipari cégektől vagy alapítványoktól, és milyen százalékban kapnak pénzt alapkutatásokra nagy állami vagy magánalapítványoktól, amelyek nem kötelezik őket azonnali eredményre. A felmérés eredménye azt mutatja, hogy akik akár az egyik, akár a másik irányban túlzottan magas támogatásban részesülnek, általában azoknak a tudományos teljesítménye a legalacsonyabb. Akik viszont körülbelül fele-fele arányban kapják a támogatást, azoknak volt a legmagasabb a teljesítményük.
– Az úgynevezett elefántcsonttoronyba tehát valójában nem érdemes bezárkózni…
– Nem, mert aki ott csak a nagy igazságokat keresi, lehet, hogy elszakad a valóságtól, és nem is lesz igazán hatékony, nagy kutató, csakúgy, mint aki csak konkrét kérdésekre keresi a választ, az elveszhet annak a kutatásnak a jelentéktelenségében. Az lehet eredményes, aki a rövid távú alkalmazott kutatási szempontot és a hosszú távra érvényes, a tudomány igazi szempontjait egyszerre képes maga előtt látni és érvényesíteni.
– Mi lenne a teendő Magyarországon, hogy az ön által felvázolt célt elérjük?
– Természetesen az államnak is sokkal nagyobb részt kellene a nemzeti jövedelemből adnia e célra, de sokkal fontosabbnak tartom, hogy ezzel párhuzamosan sokkal erőteljesebb törvénykezési munka induljon meg, hogy az itt bejegyzett ipari cégek, vállalkozások számára is érték és érdek legyen a tudomány támogatása.
– Összeroskadhat-e a tudomány a bürokrácia miatt?
– Ha egy szóval akarok válaszolni: össze. Botrány, ami ezen a területen tapasztalható. Az Európai Unió jelen pillanatban a közös tudománytámogatási alapja révén az egyik legnagyobb szponzor a kontinensen. Mi egyébként ilyen szempontból nagyon jól állunk, hiszen Magyarország néhány éve teljes jogú tagja a rendszernek, és eddig a kötelező befizetéseknél mindig kétszer többet kaptunk vissza pályázati úton. Azonban én magam is – csakúgy, mint a kutatókollégáim – számos pályázaton veszek részt, és egyre ingerültebben vesszük tudomásul, hogy hihetetlenül bonyolulttá vált az ezzel kapcsolatos ügyintézés. Egy pályázatom 49 oldalából például mindössze két oldal szólt a tudományról, a többi az adminisztratív háttér volt. Ez azonban a probléma egyik oldala.
– Gondolom, erről is beszélnek majd a konferencián; de mi a másik probléma?
– További gond, hogy az etikai szabályozás gyakorlatilag ellehetetleníti a kutatást. Nem az alapvető etikai elvek betartása ellen beszélek. Nagyon fontos, hogy minden kutató, például az én területemen, az orvosbiológiai kutatásokban maximálisan betartsa az etikai alapelveket. Gyakran azonban zavaros fejű mozgalmak – most nem a zöldek ellen beszélek –, de néha átgondolatlan őrületekbe menve tiltakoznak például az állatkísérletek ellen. Én magam is látom belülről, hogy nagyon sok kísérletnek nincs értelme, mert egyes kutatók hiúságának a kielégítésére szolgál. De hogy legyen gyógyszer, legyen fejlődés a világban, legyen az orvostudomány számára is új és új terápiás lehetőség, azaz minket, embereket segítsen a tudomány, bizonyos dolgokra szükség van. Amikor ilyen őrültekkel állunk szemben, nem könnyű az életünk. Nekem Stockholmban rendszeresen igazoló jelentéseket kell írnom a majomkísérleteimről, holott állataimnak az égvilágon semmi bajuk nem lesz: ők a „partnereim” a kutatásban . Néha egy-egy gyógyszer hatását altatásban kipróbáljuk rajtuk, úgy, hogy nekik ebből semmi káros hatás nem következik.
– Mi volt eredetileg az ön kutatási területe a stockholmi Karolinska Intézetben?
– Az agyi funkciók lokalizálása. Ma is azt kutatom, hogy a normális és kóros agyi működések mögött milyen úgynevezett ideg-, ingerületátviteli problémák vannak, azaz a sejtek közötti szerveződés hogyan változik meg a gondolkodás során, illetve hosszú távú személyiségváltozások, esetleg elmebetegségek esetében.
– A lexikonok a nevét a PET-tel kapcsolatban is megemlítik. Minek a rövidítése ez?
– A PET a pozitron emissziós tomográfia, egy biológiai képalkotó eljárás. Ez a módszer izotóppal jelzett molekulák segítségével tudja lokalizálni azt, hogy az agy mely részei működnek adott esetben a legintenzívebben, vagy a betegek esetében mely részeken van elváltozás a normális működéshez képest. Tíz évvel ezelőtt én is szerepet játszottam a PET-központ magyarországi létrehozásában.
– Agytérképet készít?
– Igen, de ez nem anatómiai, hanem biokémiai vagy funkcionális agytérkép.
– Milyen eredményt vár a mostani konferenciától?
– Azt várom, amit atyai barátom, Alexander Brody, aki amikor az alapkérdéseket megfogalmaztam, így szólt: Jó, jó, fiú, de mi a kérdések kérdése? Van-e értelme az egésznek? Kell-e tudományt csinálni a világnak? Azt hiszem, hogy teljesen igaza van, amikor arra kíváncsi, hogy vajon szükség van-e a jövőben a kérdésfeltevésre. Meggyőződésem, hogy a konferenciának az lesz a kicsengése: igenis érezze a világ a szükségét annak, hogy a kérdéseket föl kell tenni, és a tudomány ha megválaszol is egy-egy problémát, a legjelentősebb előrehaladást az jelenti, hogy a válaszok mellett újabb és újabb és egyre nagyobb számú kérdéshez nyitja meg az utat.
– Például ahhoz a kérdéshez, hogy van-e szabad akarat.
– Igen. A materialista, redukcionista természettudósok és filozófia azt mondja: minél többet tudunk meg a világról, annál inkább leszűkítjük ennek a fogalomnak a létjogosultságát, végül pedig meg fog szűnni, hiszen kiderül, hogy az agy úgy működik, hogy molekulák és üzenetek mennek ide-oda, tehát nincs szükség szabad akaratra. Gyakorlatilag a biologikum intézi a dolgokat. Minél többet ismerünk meg az agyunkról, annál inkább azt vesszük észre, hogy igen, bizonyos szempontból leszűkült ott a szabad akarat játéktere, hiszen tudjuk, hogy számos folyamatot valóban a biologikumunk határoz meg és diktál. De ezzel párhuzamosan az agyról való ismeretanyagunk bővülése úgy működik, mint egy homokóra, azaz a másik oldala nyílik meg a világnak. Minél többet tudunk az agyról, annál inkább azt látjuk, hogy az emberi agy nem determinisztikusan működik, hanem hihetetlen nagy játéktere van benne a genetikus szintű „játékelméleti” jelenségektől kezdve a szociális hatásokon át, az egyéni döntések megvalósulásának, tehát amit egyik oldalról a kutatás beszűkít, azt a másik oldalon egyszersmind ezzel egy időben meg is nyitja. Egy ajtó bezárása két másik ajtó megnyitásával jár. Azt látjuk, hogy nemhogy szűkülne például a szabad akarat játéktere az agykutatás haladásával párhuzamosan, hanem egyre nagyobb lesz.
Gulyás Balázs orvos, agykutató 1956-ban született Budapesten.
A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1981-ben, emellett vendéghallgató volt az ELTE fizika szakán. Mestere, Szentágothai János tanácsára külföldön folytatta tanulmányait.
Belgiumban a Leuveni Katolikus Egyetemen filozófiát, jogot hallgatott, illetve neurobiológiából PhD-fokozatot és magántanári képesítést szerzett. Posztdoktori képzésen vett részt az Oxfordi Egyetemen
és a stockholmi Karolinska-intézetben. Az MTA külső tagja. Pro Universitate Debreceniensis kitüntetést kapott 1995-ben, Marie Curie-díjat pedig 2001-ben. Az MTA-n 2002-ben ő tartotta a Szentágothai-emlék-előadást. A Leuveni Katolikus Egyetem orvostudományi karán kutatóként dolgozott 1983-tól 1988-ig. Azóta a stockholmi Karolinska Intézet, Nobel neurofiziológiai intézetének agykutatója és a PET laboratóriumának egyik vezetője. A World Science Forum szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója.
origo.hu
Magyar Péter ezúttal a Magyar Nemzeti Bankot támadja, hogy elterelje a figyelmet a saját kényes ügyeiről
