„Ha a nyavalya diagnózisát pontosan közölhetném, ha némi mohón felkapott kísérleteknek, midőn gyakorlatba vétetnének, kifejtendő balgaságait feltárhattam, ha járulhatnék bármi kis részben elfogadható tanáccsal a gyógyszerek alkalmaztatásában, akkor azon néhány heti fáradalomért, miben igénytelen munkám került, fejedelmi díjt nyertem.”
(Kemény Zsigmond: Korteskedés és ellenszerei)
Ó, azok a daliás idők, hol vagytok már?
Hol vannak már azok az idők, amikor Széchenyi és Kossuth terjedelmes röpiratokban esett egymásnak, hogy megvívják eszmecsatájukat a „haladási kérdésekről”, a „politicai gondolkodás árnyéklatairól”, az „ujjhuzo modor” értelméről, az „agitatio szükségességéről” vagy éppen az „ész vagy a szív” parancsoló dilemmájáról? Hol vannak már azok a daliás idők, amikor Kemény Zsigmond a Korteskedés és ellenszereiben, megint csak sok-sok oldalon keresztül, számtalan érvet mozgósítva esett neki a municipialistáknak, hogy kimutassa a nemesi vármegye alkalmatlanságát a kívánt célok elérésére? Vagy megint csak Kossuth és Széchenyi drámai hangot megütő vitája Magyarország és a „közálladalom”, vagyis a Birodalom viszonyának kérdéséről – hol vannak már ezek az idők? Amikor eszmék, érvek, gondolatok, temérdek oldalakon keresztül megvívott eszmefeszülések jellemezték a politikai viták természetét?
Ezek az idők végérvényesen elmúltak. Egy világ, ami nem tér vissza többé.
Ne feledjük ugyanakkor, hogy a daliás idők az elit politika időszaka volt, korlátozott választójoggal, nem a tömeget, hanem egymást, egy szűk elitet, a politikai osztályt kellett meggyőzni a haladási kérdések mikéntjéről és hogyanjáról.
A választójog kiterjesztése és általánossá válása, a rendszeres időközönként megtartott választások, ahol mindenkit, aki szavazóképes, meg kell győzni igazunkról, szóval az új idők elsöpörte és maga alá gyűrte ezt a régi világot.
Innen nézve, ahol most állunk, még a rendszerváltoztatást követő első parlament szellemi csatározásai is fényévekre vannak tőlünk. „Mekkora a szakadék – és belezuhan minden, ami érték.” Valahogy így sóhajtanának föl a mélabús romantikusok, ha a technológiai ugrás, az internet, a közösségi média általánossá válása bele nem taszította volna már mindahányat ebbe a bizonyos szakadékba. Onnan aztán lehet óbégatni, de ki hallja meg?
Mit óbégatna a daliás idők letűnt prófétája, ha meghallanánk egyáltalán?