„Mindenki harca mindenki ellen.”
„Ember embernek farkasa.”
(Thomas Hobbes)
A világ veszélyes hely és egyre veszélyesebb.
Az az utópisztikus gondolat, hogy az emberi racionalitás, a tudományok előrehaladása magával hozza majd a béke általános elterjedését, tarthatatlan illúziónak bizonyult.
Mint ahogy az is, hogy felszámolhatók az emberek közötti egyenlőtlenségek, vagy hogy a golyóbison minden nép egyformán akarja a nyugati típusú szabadságot és igenli a liberális demokráciát, hogy csak a legjellemzőbb törekvéseket említsük. Az az aktuális időpillanatban folyamatosan fennálló, zavarónak ható tény, hogy a világ egyenetlen és még nem történt meg a világ népeinek egyetlen világkormányzásban való egyesítése a liberális demokrácia vagy valamilyen más kommunisztikus elképzelés égisze alatt, az utópisták szerint csak esetlegesség.
A magyarázat szerint mindez csak azért van, mert nem ismerte még fel mindenki, hogy mi lenne az „igazi” érdeke (tehát fel kell őket világosítani vagy kényszerrel kell ráébreszteni arra, hogy mit is kellene akarniuk „igazán”), vagy azért van, mert szükségszerűen vannak olyanok, akik eltorlaszolják az egyenlőség, a szabadság, az igazságosság, a liberális demokrácia útját. Akikkel szemben természetesen így igazolt akár az erőszakos fellépés is az elérendő univerzális jó érdekében (ezek lennének a diktátorok és diktatúrák).
Túl azon, hogy a felvilágosítás, kényszerítés, a zsarnokokkal szembeni igazolt fellépés is hozzájárulás a világban fellelhető erőszakmennyiséghez, mind a mai napig kedvenc teóriáknak számítanak ezek a tarthatatlan, ám mégis kikezdhetetlen felfogásai az emberiség nemes eszméinek.
Röviden: a világ kiegyenesíthető, az ember megjavítható, a béke, szabadság, egyenlőség univerzálisan kiterjeszthető az „emberiségre” mint olyanra.
Nyilván ez nincs így, ezt mindenki tudja, erről szól a hétköznapi tapasztalatunk, de ettől ezek még virulens és erős politikai eszmék, amelyek kiváló alapul szolgálnak adott esetben akár erőszakos cselekmények igazolására is.