A bagoly, az egerek és más állatfajták

„A gyanú szemének homály kell és sötétség, mint a bagoly szemének, az a világosságban nem lát jól.”
(Jókai Mór)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bagoly, ő volt az erdő bölcse, vagy legalábbis annak nevezte ki magát. Bármely állat, amely tanácsra szorult, bizalommal fordulhatott hozzá. Egy napon felkeresték az egerek, és elpanaszolták neki, hogy félnek a macskától, amely rettegésben tartja őket, és nem tudják, hogy mitévők legyenek. Azt mondta erre a bagoly, hogy gondolkoznia kell egy kicsit, jöjjenek vissza néhány hét múlva. Így is történt. A bagoly elmondta, hogy gondolkozott, jutott is valamire: „mivel a macskák félnek a kutyától, úgy kell viselkedniük az egereknek, mintha kutyák lennének.” Erre az egerek: „de hát mi egerek vagyunk, nem kutyák, nem tudunk ugatni.” A bagoly vállat vont: „ezek már taktikai kérdések, én csak stratégiával foglalkozom”.

Könnyű dolga van a bagolynak, a stratégia arról szól, hogy győzni kell. Le kell győzni az ellenfelet, bárki is az, hogy milyen taktikával, csellel, fortéllyal, az már alegységkérdés.

Szóval, stratégiai nyugalom. Erre van szükség. Nem parázni, nem elbizonytalanodni, nem fűhöz-fához szaladgálni, elpanaszolni, hogy kinek kivel van baja.

Stratégiai nyugalomra van szükség akkor is, ha mindenfélét csiripelnek a verebek, hogy egy másik sassal kéne ráfordulni a tavaszra. Csivitt-csivitt: „meglesz-nem lesz meg”. Vagy éppen hogy „bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű.”

Kétségtelenül nyugtalanító, hogy egymásnak esnek a sünök, és szurkálják egymást. Nem jó látni, hogy fennhéjázóak a rókák, luxiznak a héják, és dől a pézsma. Nem szerencsés, hogy az oroszlánok helyett a nyulak szaporodnak. Bénító, hogy még mindig nem értjük, hogy került a fészkünkbe egy kakukktojás, de már mindegy, már kikelt, már ezzel kell kezdeni valamit. Riasztó, hogy moralizálnak a popzenészek, állásfoglalóznak az akadémikusok, tüntetnek a bírák, Puzsér meg hőbörög, hergel és ordibál.

Csivitt itt, rikácsolás ott, olybá tűnik, mintha Hobót hallanánk: „üvölt a tigris, bömböl a medve”, mert az is egy opció: hogy az ágy elé terítik holnap a bőrünket. Legalábbis erről szólnak a baloldali közvélemény-kutatások.

A bagoly erre azt mondaná: nyugi, a tizenöt év az ilyen. Nehéz.

De ki mondta, hogy könnyű lesz? Ki mondta, hogy a győzelem már a zsákban van? Hogy nem lesz ellenfél? Szóval, olyan dolgokról beszélgetünk most, amelyek természetesek.

A hosszú kormányzásnak nagy az árnyéka, mindig lesz valamilyen ellenfél, és soha se lehet hátradőlni, hogy már győztünk is, csak azért, mert nagyon okosak, tapasztaltak és furmányosak vagyunk. Senki se mondta, mégis mintha elhittük volna. Kárognak a varjúk: kár-kár.

Ugyanakkor a tizenöt év erő is. Megannyi tapasztalat, küzdelem, megszerzett tudás. Ez vitt minket előre, ezért győzünk folyamatosan másfél évtizede, és jó esélyünk van most is a győzelemre, méghozzá a legalapvetőbb dolgok miatt, amelyek rajtunk múlnak, és ezek olyan alapvetőek, mint a levegővétel.

Biztonság.

Mindenki látja, érzi, tudja: a világ veszélyes. Háború dúl a szomszédunkban és nem csitul. Európa nem hűti, hanem fűti a kazánt.

Titkosszolgálati akciók, nyilatkozatok, böhöm nagy terepjárók borzolják az idegeket. Csak mi tudjuk megőrizni a biztonságot, csak mi vagyunk a háború folytatása ellen, csak mi tudjuk elmondani az embereknek, hogy mivel járna Ukrajna EU-csatlakozása. Csak mi tudjuk, és csak mi akarjuk. Az ellenfél nem tudja, és nem is akarja, mást akar. Amit akar, az bajt hoz a fejünkre. Ezt is mindenki tudja. Az illegális migráció sem szűnt meg. Sőt. Európa nyugati fele elesett, a szándék az, hogy a másik fele se maradjon ki a buliból. Azok se, ahol az illegális migránsok száma: nulla. Csak mi tudunk keresztbe feküdni ennek az akaratnak. Csak mi vállaljuk érte még az igazságtalan büntetéseket is. Itt nincs migrációs probléma, nincsenek terrormerényletek, rend és nyugalom van.

Stabilitás.

Milyen furcsa, hogy Európában nem lehet vitát nyerni a stabilitásra hivatkozva. Lehet érvelni a genderrel, a kisebbségi jogokkal, a háború mellett szóló érvekkel, de a stabilitás, az nincs az első százban. Európában nem gondolják problémának, hogy ingatag koalíciós kormányok törékeny politikai alkuk révén béna kacsáznak. Hónapokat kell várni a kormányalakításokra, hogy aztán néhány hónap múlva kezdjék az egészet elölről. Rángatják a kormányt, rángatják az idegeket. A stabilitás nem más, mint nyugalom, erő és gyorsaság. Ezek tiszta és egyszerű dolgok. Ezért értékeljük ezeket. Az ellenfél viszont az európai módiban hisz: lázas állapot, gyengeség, zűrzavar. Erre számíthatunk, ha ők jönnek. Alkotmányozni feles többséggel. Ez az ajánlat és az európai ügyészség, vagyis Soros. És vele együtt megérkezik az instabilitás és a káosz. Ehhez értenek.

Perspektíva.

Magyarul, hogy érdemes bízni a jövőben. Egyről a kettőre jutni, a saját munkánk révén. A befektetett energiának és az erőfeszítéseknek tehát van értelme, mert még akkor is van perspektíva, amikor kiszámíthatatlanná válik a világ, jön egy világjárvány, kitör a háború, és nyomában felüti a fejét egy globális gazdasági válság. Lehet bízni a jövőben, hogy a dolgok jobbra fordulnak, mert akik kormányoznak, azon vannak, hogy jobbra fordítsák őket.

Hogy azoknak a helyzete is javuljon, akik nem szeretik a kormányt. Mert csak mi vagyunk azok, akik azt mondják, hogy olyan politikát kell csinálni, hogy azok is jobban járjanak velünk, akit nem érdekel, hogy milyen zászló van a magasban, mintha az ellenfél zászlaja lengene a magasban.

Végső soron ezek körül a tétek körül forog minden. Mert nemcsak a pénz az, amire az emberek vágynak, ilyen még a béke, a biztonság, a nyugalom, a stabilitás, a kiszámíthatóság, a perspektíva is.

A legegyszerűbb dolgok a legnehezebben elérhetők, ezért van ezeknek a legnagyobb tétje. Ezekért érdemes a leginkább harcolni. A tizenöt év még semmi. Nem az a kérdés, hogy mit hagyunk örökül, hanem hogy mi áll még előttünk.

Uhu, én beszéltem.

(Megjegyzés: a félreértések elkerülése végett a szövegben szereplő bagoly nem vészmadár, nem azt mondja, hogy „kuvik”, és nem a végveszély közeledtét jelzi.)