Európa vezetői orosz támadást vizionálnak. Lázas fegyverkezésbe kezdtek Ukrajna további támogatására. Közben atlanti szövetségesükkel is szembekerültek. Ha figyelemmel követjük az interneten megjelenő előadásokat, podcasteket, biztonságpolitikai szakértők elemzését, tőlük is hallhatjuk, olvashatjuk, hogy ez nem reális.
Akkor miért az oly lázas kardcsörtetés az EU-ban és a legnagyobb európai pártcsaládban? Kinek milyen érdeke fűződik a hadikiadások megemeléséhez? Elsősorban kényszer, mert Amerika megelégelte, hogy a NATO kiadásainak zömét viselje. Rászorítja szövetségeseit a hadikiadások emelésére. Mellesleg az ukrán háború támogatása rendesen csökkentette a készleteket.
Ha ez hadieszköz-vásárlást jelent, kifejezetten jó az amerikai hadiipari cégeknek. Ha pedig az európai ipar is rááll a termelésre, azt az európai tőke is örömmel veszi. Ez a második ok. Mindig van a történelemben olyan időszak, amikor a fegyverkezésre szánt pénzek s a hadi termelés löki meg a foglalkoztatást, a keresletet, a gazdasági növekedést. Hogy az ehhez szükséges költségvetési kiadások megszavazását biztosítsák – különösen a deficit terhére –, nos, ez igényli a háborús retorikát. Hiszen Európa igen jelentősen lemaradt a technikai fejlődés bizonyos területein az USA-tól. Mellesleg Kínától is.
Vajon Európa képes-e egyedül biztosítani Ukrajna támogatását?
A Microsoft, a Meta, az Apple, a Uber, a felhőalapú mesterséges intelligencia mind-mind amerikai eredetű. Márpedig ezek a mindennapi folyamatok elengedhetetlen részei! Mert igaz, hogy eddig jó értékesítési piaca volt Amerikában az európai iparnak; a kereskedelemben az USA passzívumban van az unióval szemben (Ezt most Trump vámokkal próbálja csökkenteni.) A szolgáltatások terén azonban kiviteli többlete van az USA-nak, az egész világ felé. Volt olyan szakértő, aki úgy nyilatkozott: Európa a védelmi pénz fejében átengedte a gazdaság ezen területét az Egyesült Államok cégeinek. Vagyis, amíg az USA költségvetéséből negyven százalék szolgál hadi célokat, ami részben a NATO finanszírozására is szolgált, Európában csupán egy-két százalék volt az arány. Most feltornázzák ezt a számot egyes európai költségvetések négy-öt százalékra.
A kiadások megemelése jelentős részben nem is a hagyományos fegyverek beszerzésére, hanem az elmaradt kutatás-fejlesztés pótlására kell.
Ha ezt vesszük, még sokkal jelentősebb erőfeszítéseket kell tenniük az európai országoknak, mint a hadiköltségvetés emelése, hogy felzárkózzanak a korábbi barát, most nagy rivális mellé. Az európai vezetők attól tartanak, hogy az USA fegyverként használja fel a digitális függést akaratának érvényesítésére, mint ezt a technológiai szabályozás terén már tapasztalni lehet. (Amerika limitálta a félvezetők exportját: ez is egy példa a függésre.)
