Éppen két éve zuhant le Moszkva közelében az a magánrepülőgép, amelynek fedélzetén a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin is tartózkodott. A tragédiában tíz ember vesztette életét. Az amerikai hírszerzés szándékos merényletként értékelte az esetet, ám Oroszországban a hivatalos vizsgálat mindmáig nem zárult le.

Mint arról a Magyar Nemzet akkor percről percre tudósított,
2023. június 23-án a Wagner-csoport váratlan lázadást indított: Prigozsin emberei bevonultak Rosztov-na-Donuba, ellenőrzésük alá vonták a déli katonai körzet főparancsnokságát, majd konvojokban elindultak Moszkva felé.
A főváros környékén közben tankokat és páncélozott járműveket vezényeltek az utakra, Putyin pedig rendkívüli beszédben árulásnak nevezte a zendülést. A fegyveres akció végül egyetlen nap alatt ért véget, miután belarusz közvetítéssel egyezség született, a Wagner-erők visszafordultak, Prigozsin pedig Minszkbe távozott.
Két hónappal később,
2023. augusztus 23-án Moszkva közelében lezuhant egy magánrepülőgép, fedélzetén tíz emberrel. A háromfős személyzet és a hét utas közül senki sem élte túl a balesetet. Hamar kiderült, hogy az utaslistán szerepelt Jevgenyij Prigozsin neve is, és a helyszíni felvételek alapján szinte azonnal elindultak a találgatások, hogy a Wagner-vezér is életét vesztette.
Az esetet világszerte hatalmas figyelem övezte, hiszen alig két hónappal korábban Prigozsin emberei lázadást indítottak az orosz katonai vezetés ellen. Lapunk akkor írt a vizsgálat ellentmondásairól, a DNS-vizsgálat eredményéről, valamint arról is, hogy a Wagner katonái világszerte gyászszertartásokkal emlékeztek meg vezetőjükről.
Beszámoltunk arról is, hogy
a gép roncsait rövid idő alatt elszállították, ami tovább erősítette a gyanút a szándékos merénylet lehetőségéről. Prigozsin halála után a Wagner-csoport jövője bizonytalanná vált, katonái közül sokan az orosz hadseregbe olvadtak be, mások viszont Afrikában folytatták tevékenységüket.
Most Violetta Prigozsina is megerősítette: fia nem készült államcsínyre. „Biztosan nem tervezte Putyin megdöntését – ez teljesen egyértelmű. Csak a katonai vezetéshez akart eljutni, és elmondani az igazságot a frontról” – mondta az interjúban, amelyről az Origo is beszámolt.