Zaluzsnij beszédében több jel utal arra, hogy – visszafogott eleganciával fogalmazva – Ukrajna ünnepelt sztártábornoka nem tartozik a szakma nagy teoretikusai közé.

De ne legyünk igazságtalanok. Zaluzsnij beszédében van néhány pontos és helyes meglátás is. Ilyen például az a megállapítása, hogy úgy a nemzetközi rendszer, mint az államok közötti háború, drámai átalakuláson mentek át az utóbbi években. Erre a teljesen plauzibilis alapozásra azonban a tábornok felhoz egy sor hibás vagy legalábbis erősen vitatható tézist, amik miatt az egész gondolati vázszerkezet eltorzul.

Zaluzsnij legnagyobb tévedése, hogy szerinte az ukrajnai konfliktus megváltoztatta a háború természetét.

Márpedig ez egy alapvetően téves kiindulási pont.

Zaluzsnij szerint a győzelem kulcsa a nap­jaink háborúiban a drónok katonai alkalmazása és az elektronikus hadviselés. Ezeknek a megállapításoknak a megvizsgálására a következő gondolati gyakorlatot javaslom. Tételezzük fel, hogy a nagy tavaszi ellentámadás idején Ukrajna rendelkezésére állt volna korlátlan mennyiségű drón és elektronikai hadviselési kapacitás. Segítette volna-e ez a két csodaeszköz az ukránokat az orosz aknamezők felszámolásában, a vasbetonba bugyolált védelmi vonalak áttörésében vagy a városi alagútharcászatban, illetve az erdős terepen vívott gyalogsági harcokban? Tudnak-e ezek a rendszerek bármit is kezdeni egy ballisztikus rakétával, amely inerciális és terepfelismerő rendszerek segítségével navigál? Tudnak-e mit kezdeni egy hiperszonikus eszközzel, amely az útja nagy részét egy plazmabúrában teszi meg, amely gyakorlatilag áthatolhatatlan az elektromágneses jelek számára? A válasz ezekre a kérdésekre nemleges. 

Zaluzsnij egy másik erős állítása szerint a harctér „teljesen átlátszóvá vált”. Ez a gondolat egy évtizedek óta makacsul visszatérő illúzió, amit már Ogarkov tábornok és Owen admirális is hangoztatott a 80-as, 90-es években. A hadászati forradalom (RMA) divatossá tette ezeket a gondolatokat, de valóságtartalmat nem tudott kölcsönözni nekik. A clause­witzi „háború köde” nem az információ hiányából fakad, hanem abból, hogy a döntéseket meghozó emberek véges értelmi, pszichológiai és érzelmi kapacitásokkal dolgoznak. A harctér nem lehet átlátszó, mivel maga az ember az, aki homályossá teszi. Egy „teljesen átlátszó” harcmezőn lehetetlenné válna a harcászati, műveleti és stratégiai meglepetés. Napjaink háborúi azonban korántsem szűkölködnek a meglepetésekben a konfliktus mindhárom szintjén. Elég, ha október 7-re, a 2022-es Harkiv környéki offenzívára, illetve a kurszki betörésre gondolunk.

A történelem bővelkedik olyan példákban, amikor a technológiai fölény nem hozta el a várt sikert. Az Egyesült Államok Vietnámban, a Szovjetunió Afganisztánban, a kollektív Nyugat pedig Irakban és Afganisztánban tapasztalhatta meg, hogy a katonai innová­ciók és technológiai fölény önmagukban nem elegendők egy politikai cél eléréséhez. Ukrajna most ugyanezt a leckét tanulja meg: a stratégiai kultúra és a civil–katonai kapcsolatok minősége sokkal fontosabb tényező, mint az, hogy éppen milyen típusú drónokkal vagy tüzérségi radarokkal rendelkeznek.

Zaluzsnij abban is téved, hogy a technológiai felsőbbrendűséget tekinti a győzelem kulcsának. Az utóbbi évek konfliktusai – Ukrajna mellett főképp a közel-keleti háborús övezetek – azt mutatják, hogy a technológia önmagában sem nem szükséges, sem nem elégséges feltétele a katonai győzelemnek. Zaluzsnij állítása szerint az 1915 óta a hadviselés alapjának tekintett páncélozott járművek mára „védekezésre is alkalmatlanná váltak a filléres drónokkal szemben”. Ez teljesen ellentmond az izrae­li tapasztalatoknak, ahol aktív védelemmel felszerelt járművek még a legsűrűbben lakott városi környezetekben is kulcsszerepet játszanak. A közel-keleti konfliktusok során az izraeli Merkava harckocsik vagy a Namer lövészpáncélosok bebizonyították, hogy az aktív védelem és az integrált harctéri rendszerek kombinációja képes életben tartani a páncélozott járműveket az új fenyegetésekkel szemben is.

Úgy tűnik, hogy a derék tábornok meg van róla győződve, hogy ha Ukrajna megkapta volna a számára szükséges haditechnikát, akkor már régóta győzelmet aratott volna az oroszok felett. Ez a fajta gondolkodásmód figyelmen kívül hagyja Ukrajna krónikus élőerőgondjait, a civil–katonai kapcsolatok patológiáit és a szovjet típusú szklerotikus és korrupt szervezeti kultúra rákfenéit.

Ha az ukrán nemzetbiztonsági elit gondolkodása a Zaluzsnij-féle technológiai redukcio­nizmust követi, az igen jó magyarázat arra, hogy miért nem képes Ukrajna sikereket elérni a frontokon. Ameddig ez a gondolkodás nem megy át gyökeres változásokon, addig teljesen felesleges további hadianyagot önteni az ukrán tölcsérbe. Az eredmény ugyanaz marad.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa