A nyugat-európai drónészlelések kérdése napjaink legújabb hitvitájává vált. Az „az vagy, akinek hiszel” elv alapján a magyar közvélemény is két táborra szakadt. De mi is történt valójában az ideológiai csatározásokon túl abban, amit a hidegháború hozzám hasonló kövületei objektív valóságnak neveznek? Erre a kérdésre igyekszem választ adni ebben az elemzésben, négy másodlagos kérdést kicsontozva.
Kezdjük is mindjárt az elsővel: miről van szó egyáltalán? Mik azok esetek, amik a hitvita alapját képezik, és hány ilyen esetről beszélhetünk? Nos, ami az esetek pontos számát illeti, ezen a téren a források jelentős szórást mutatnak. Hogy miért? Azért, mert nem teljesen egyértelmű, hogy mit tekintünk „esetnek”. Az, hogy egy Lengyelországban lezuhant orosz gyártmányú drónt esetként kezelünk, egyértelmű. De esetnek tekinthető-e egy lakossági bejelentés, ami a helyi rendőri szervekhez fut be, és aminek az alapja egy fényes objektum a levegőégben? Ha csupán a legjelentősebb észleléseket hagyjuk benn a kosárban, akkor is több tucat esettel és egy tucatnál is több érintett országgal kell számolnunk. Ezeket az országokat két nagy csoportra lehet bontani.
Az első csoportban azok az országok találhatók – Lengyelország, Románia, Litvánia és Moldova –, amelyek légterét bizonyítottan és ismételten megsértették különböző orosz légi eszközök. A második csoportban található az a tíz észak-, illetve nyugat-európai ország, ahol észleltek ugyan „oroszgyanús” drónokat, de ezeket az észleléseket nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztani.
Ez pedig már el is vezet minket az elemzés második kérdéséhez, a „honnan tudjuk, amit tudunk” episztemológiai örökzöldjéhez. Márpedig ez a kérdés jóval bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnik – még akkor is, ha a lengyelországi események kapcsán sokan megpróbálták mindezt a nyúlketrec és a ragasztószalag szintjére redukálni.
Ha a lehető legegyszerűbbre vesszük is a figurát, akkor is három külön kérdéskörrel kell számolnunk. Az első a drónok észlelésével kapcsolatos, a második az attribúcióval, a harmadik pedig a bizonyítás kívánt szintjével foglalkozik. Az első kettő a dolog természeténél fogva technológiai, a harmadik pedig egy módszertani probléma.
