A múlt liberalizálása

Mélységesen mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek? – írta Thomas Mann, mintha előre megsejtette volna a magyar rendszerváltás lényegét. Pedig az SZDSZ-ről, arról a pártról, amelynek valamiképpen kompenzálnia kell a két, koalíciónak nevezett átverést, a D–209-es szégyenről nem is beszélve, még halovány fogalma sem lehetett. Az SZDSZ nyúlós és érdektelen európai parlamenti kampánya közben a szebb jövő ígérgetésétől eljutott a közelmúltig, de csak átmenetileg, mert nyomulnak ők még mélyebbre is. Ha a múltról esik szó, a legönérzetesebb szabad demokraták mindig hajlamosak önostorozó kegyetlenséggel felsorolni a magyar nép vétkeit, amelyektől nyomban elhatárolódnak. Saját esendőségeiket nem szokták meggyónni, az világnézetileg nem elég semleges. Nem könnyű az ártatlanságot sem elviselni. Az SZDSZ-nek különösen nehéz sors jutott, hiszen jobbról-balról a pártállami múlt sötét bűneitől terhelt politikai erők veszik körül. Olyanok, amelyek tizennégy éve akadályozzák a múlt feltárását. A szocialisták egyáltalán nem akarják bolygatni a múltat, a Fidesz bolygatná, de csak módjával, olyankor, amikor politikai céljának aktuálisan megfelel. Ilyen lagymatag hozzáállással nem lehet feltárni a múltat, magától meg nem fog feltárulkozni. Egyedül az SZDSZ-ben van kellő erkölcsi tartás szembenézni az MSZP, a Fidesz meg magát leszámítva a többi párt múltjával, persze nem az öncélú bolygatás végett, kizárólag az igazság kedvéért.

Hogyan viszonyuljunk a pártállami múlthoz? – szól a szabad demokrata kampánykérdés, s mi kéretlenül is válaszolunk rá. Úgy, hogy nem kötünk koalíciót a pártállami múlt terheltjeivel, nem bratyizunk, nem mutyizunk velük, gazemberségeiket nem bocsátjuk meg mások nevében, politikai haszonszerzés céljából sem asszisztálunk a múltjukat fényező, meghamisító törekvéseikhez. Válaszunkból érzékelhető, hogy nem a mi köreinkből kerülnek ki az SZDSZ kampánystratégiái. Az SZDSZ viszonya ennél bonyolultabb és kifinomultabb. Ők a múlt megismerésének minimális feltételét abban látják, hogy Kuncze Gábor pártelnök egykori kabinetfőnökét, Gyekiczky Andrást nevezzék ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesi posztjára. Gyekiczky lenne a megoldás kulcsa, ám Szili Katalin házelnök asszony megfúrta a kinevezését, ezáltal a múlt feltárása további késedelmet szenved. Kár, mert vannak tapasztalataink a szabad demokraták múltat tisztázni kívánó elszántságáról. A Mécs-bizottság felemás, hivatalosan be nem fejezett működésének „melléktermékeként” több ártatlan embert is besároztak a tárgyilagos sajtó rettenthetetlen képviselői, azzal az egyszerű trükkel, hogy nagyvonalúan kezelték az érintettség fogalmát. Viszont az SZDSZ-es érintett aktáját, humánpolitikai okokból, megpróbálták „lenyelni”. Az SZDSZ kedveli a szelektív múltfeltárást, főleg, ha saját történetéről van szó. Mintha nem nőttek volna ki a szamizdatromantikából: konspirálnak egy sort, majd alapítványi támogatásokból és közpénzekből reklámozzák magukat.

Sokszor elhangzott már: a pártállami múlt elmélyült megismerésének csak a jobboldalon van tétje. Ma már ott tartunk, hogy az MSZP-s politikusok büszkék hajdani, netán folyamatos ügynöki, besúgói, hálózati tevékenységükre, így ad absurdum, múltjuk felderítése nem a kárukra lesz, hanem a javukra válik. Az SZDSZ a múltját is liberálisan kezeli, csak a hőskölteményekbe illő mozzanatok nyilvánosak, a többit jótékony homály fedi. Valakik eltüntették, kiretusálták, elkonspirálták a kínos részleteket.
Ezek után érthető, hogy az SZDSZ nélkülözhetetlennek tartja a közelmúlt történetének megismerését, mert csak így lehet lezárni a rendszerváltást. Aki esetleg a demokratikus ellenzék és a belőle kinövő SZDSZ teljes és igaz történetére kíváncsi, az várjon a következő rendszerváltásig.