Emlékezet és remény

Önök megfogalmazták, hogy a Nemzeti Pedagógus Műhely az egész nemzet neveléséért felelős. A konferencia, amelyet Emlékezet és remény címmel indítanak útjára, mit kíván megfogalmazni? Úgy tűnik, mintha nem csupán a pedagógiáról szólna majd az előadás-sorozat.
– Természetesen a pedagógiáról lesz szó. A Nemzeti Pedagógus Műhely mint szervezet nem a pedagógusok nyugdíjával, fizetésével, érdekképviseletével foglalkozik, hanem a neveléssel. S a nevelést gyakran a pedagógusok, a szülők és a politikusok nevelésével kell kezdeni.
– Amihez hozzátartozik a magyar irodalom és a történelem tanítása.
– Nemcsak a tanítása, hanem a történelmi tudat ébren tartása. Miről beszél a történelem, ha nincsenek emberek, akik elmondják azt, amit megéltek? Különben mese az egész. Az erkölcsre akarunk például hatni azzal, hogy lesz olyan résztvevő, aki elmondja majd a második világháborús haditudósítói tapasztalatait.
– Miért az Emlékezet és remény címet adta a konferenciának?
– Azért, mert ez a két szó tökéletesen kifejezi azt, hogy a múltból jövünk és a jövőbe megyünk. Erre a két dologra kell koncentrálnia az embernek. Nem szabad elfelejtenie a múltját, s azt, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezik, az amnéziás ember azonnal meghal… Egy nemzet élete szempontjából tehát ez a két dolog a fontos: a múltra figyelni és a jövőbe nézni. A kettő között a kapcsolatot azért kell megteremteni, hogy a jelenben megfelelő döntéseket meghozhassuk. Ha az ember céltalanul él, ha nem lát pozitív célokat, akkor nem lát a jövőben reményt.
– Milyennek látja a régi generációk és a mai fiatalság történelemtudatát, neveltetését?
– Úgy látom, hogy a helyzet egyre romlik. Nem azért, mert a fiatalok történelmi tudata egyre silányabb, hanem mert a fiatalok jelentős részét egyetlen dolog kezdi érdekelni: a készpénz. Nem a jól végzett munka után járó pénz, hanem az azonnali pénzhez jutás.
– Reménykedhetünk a változásban?
– A reményre azért van okunk, mert egyetlen embertelen ideológiának sincs meg az az esélye, hogy egyszer s mindenkorra minden generációt tönkretegyen. Egy generációt tönkretehet, de a következő generációval újra kell kezdenie. Tehát van remény, hogy az embertelen ideológiákat túléljük.
– Most milyen ideológiára gondol?
– Például a kommunista ideológiára. A mi generációnkat, az ötven-hatvan évesek egy részét megfertőzte, morálisan tönkretette. Én egyetemista koromban is nyíltan vállaltam, hogy vallásos vagyok, de kevesen voltunk ilyenek.
– A konferencián ismert, nagy tekintélyű előadók vesznek részt, mint például Pálinkás József, Tőkéczki László, Rácz Sándor, Wittner Mária, Kahler Frigyes, Rózsás János, Iván László professzor, de ön is tart előadást. Vannak közöttük olyanok, akiknek az élete ma már történelem?
– Megjegyzem, hogy a konferencia előzetes programja megtalálható a www.baranyi.hu honlapon, ott előzetesen lehet rá jelentkezni, egyébként a részvétel ingyenes. Ez a találkozó a Nemzeti Pedagógus Műhely hatodik konferenciája. A kérdésére válaszolva: édesanyám két éve meghalt, s azóta nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy nem kérdeztem ki mindenről, arról a korról, amit átélt. Még élnek közöttünk olyan emberek, akik megszenvedték a húszas-harmincas éveket, a második világháborút, az 1956-os forradalmat, úgy gondolom, őket meg kell kérdezni. A történelem nemcsak a könyveken keresztül hat az emberek tudatára, hanem a szemtanúk emlékezései által is. Akik elmondják, hogy mi történt például, amikor Magyarországra bevonultak az oroszok. Tehát beszélnünk kell a múltról, és eközben gondolnunk kell arra, hogy milyen tanulságok következnek ebből a jövőre nézve s miben reménykedhetünk. Az egyik előadó, Matolcsi Tamás például kitelepített volt gyerekkorában, de mégis a reményről fog beszélni, mert olyan tapasztalatokat gyűjtött, amelyek azóta is a bizakodást táplálják benne. De fontos része lesz a konferenciának az ÁVH-ról tartandó előadás is: hogyan szerveződött meg, kik voltak a tagjai, mi volt a szerepük? Erről Kiszely Gábort hallhatjuk majd. Történelmünk tragikus fejezetéről, a kuláküldözésről Szentgyörgyvölgyi Péter volt országgyűlési képviselő számol be személyes tapasztalatai alapján. A Szovjetunió lágereiről, a gulágról két szemtanú, Pintér Magdolna és Rózsás János mondja el élményeit. A forradalom és szabadságharcra, a munkástanácsok szerepére Rácz Sándor emlékezik, míg az 1956 utáni megtorlásról Wittner Mária számol be. M. Kiss Sándor kutatásainak eredményeit tárja fel az ártatlanul kivégzett Tóth Ilona szigorló orvosról, Kahler Frigyes a sortüzek okait, hátterét elemzi. Szó lesz a gulyáskommunizmus szemfényvesztéseiről, az egyházi ügyekről, így például Bolberitz Pál a remény teológiájáról beszél.
– Mit gondol, milyen gyakorlati haszna lesz a konferenciának a pedagógiában, a nevelésben?
– Erkölcsre nevelni nem lehet tananyaggal. Erkölcsre tanítani csak példamutatással lehet. Példamutatás pedig kétféleképen történhet: úgy, hogy példát mutatok mint tanár a magatartásommal, és úgy is, hogy vonzó példákat jelenítek meg, amelyekkel a résztvevő azonosul. Ez szerencsés egybeesés. Akik itt megszólalnak, az életükkel és a szavaikkal is példát mutatnak.
– Fontos dolog az optimizmus. De mit hallanak meg ebből például az Oktatási Minisztériumban?
– Semmit. Ez most szinte reménytelen. De két év múlva már úgysem ők lesznek…
– Normális az, hogy négyévenként megváltozik az egész oktatási és nevelési rendszerünk? Ön minisztériumi főosztályvezetőként dolgozta ki az Antall-kormányzat alatt a Nemzeti alaptantervet. Hol van az már?
– Sehol. Ez a demokrácia csődje. Abban a Nemzeti alaptantervben benne voltak az imént elmondott gondolataim a nevelésről, a tanításról. Egy biztos, a pedagógiának nem egyetlen fóruma az iskola, s ha így megy tovább, egyre kevésbé fontos fóruma az. A pedagógiának pedig általában a család a színtere. Sajnos az iskola egyre kevésbé nevel. De hát mit lehet arra mondani, ha a mai oktatási irányítók fejében felvetődött, hogy a szülő ne tudja meg, mi történik a gyerekkel? Ez arra utal, hogy vakok és hozzá nem értők irányítják az oktatásügyet.
– Van megoldás?
– Ehhez egy másik interjú kellene. Hetven év után egy újabb klebelsbergi kitörésre, fordulatra lenne szükség. Törekednünk kell arra, hogy kultúrában és tudományban ismét világhatalom lehessünk. Ehhez ismét helyre kell állítanunk Magyarországon a család gazdasági egységét, mert ezzel helyreállna a morális egység is. Az oktatásban is a minőséget kell előtérbe helyezni, a tanárok legalább a szakmájukat ismerjék, értsenek a pszichológiához. A fordulathoz tartozik az is, hogy egy iskolából igenis ki lehessen tiltani egy tanulót, ha a jelenléte hátrányosan befolyásolja az iskola életét. Az is egy út, amit mi csinálunk. Nem mérlegelem, hogy miért csinálom, ha a jóért csinálhatom, mert azok az erőfeszítések, amelyeket a jobbításért teszünk, előbb vagy utóbb kézzel fogható realitássá válnak. Majdnem hogy testet öltenek, mint az Ige.