A szövetségi szinten az SPD–zöldek-koalícióra épülő Schröder-kormány az Elba mentén elmaradt attól a reményétől, hogy a szociáldemokraták várható veszteségét a Hamburgban erős bázissal rendelkező zöld szövetségesnek sikerül kiegyenlítenie. A tartományi jogokkal rendelkező város parlamentjébe mindössze három párt jutott be, ennyien érték el a küszöbnek számító ötszázalékos határt.
Egyfajta rekordteljesítményéről is gondoskodtak a kereszténydemokraták, hiszen sem szövetségi, sem tartományi viszonylatban nem fordult még elő a köztársaság történetében, hogy a CDU mintegy huszonegy százalékkal növelte volna a rá adott voksok számát. Most ez is megtörtént, a kereszténydemokraták az abszolút többség birtokában kényelmesen kormányozhatják Hamburg városát.
*
A választásra jogosult 1,2 millió polgár 75,5 százaléka kereste fel a szavazóhelyiségeket, s mintegy 46,9 százalékuk szavazott Ole von Beust főpolgármesterre és a CDU-ra. A százhuszonegy képviselőre támaszkodó városi parlamentben hatvannégy kereszténydemokrata honatya foglal majd helyet, szemben az ötvenhét fős SPD–Zöldek ellenzékkel. Angela Merkel, a CDU elnök asszonya a hamburgi eredményt nagyszerű előjelzésnek nevezte a 2004-es esztendő soron következő tizennégy választására. Laurenz Meyer főtitkár magabiztosan jelentette ki: „A hamburgi üzenetből levonhatjuk a következtetést, hogy a CDU Németország minden részében képes nyerni!”
Negatív előjelű csúcseredmény kísérte a szociáldemokraták szereplését, akik hajdani fellegvárukban, ahol több mint negyven esztendőn keresztül domináltak, most minden idők legrosszabb eredményét könyvelték el. Mindössze a szavazatok harminc százalékát kapták a választóktól. A Zöldek tizenkét százaléka így kevés volt ahhoz, hogy kiegyensúlyozza az SPD vereségét. A bajor Keresztényszociális Unió – a CDU testvérpártja – nevében Markus Söder főtitkár a hamburgi eredményt a szociáldemokraták teljes csődjének nevezte. „Az embereknek elegük van a szövetségi kormányból!” – hangoztatta a CSU főtitkára.
Ha a hamburgi eseményeket úgy értékeljük, mint az országban uralkodó politikai hangulat fokmérőjét, akkor nyilvánvaló, hogy az SPD élén bekövetkezett váltás – Gerhard Schröder kancellár lemondása az elnöki tisztről Franz Müntefering javára – nem hozott változást a szociáldemokraták javára, a Hanza-városban elszenvedett súlyos vereség csak tovább fokozza a párt mélyrepülését.

Rétvári Bence: Az idén 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók