Segélykiáltás

Évértékelő szónoklatára készülve a miniszterelnöknek nemcsak a drámaian megváltozott közhangulat és a kedvezőtlen gazdasági folyamatok kihívásával, hanem hátországának bizonytalanságával is érdemes számot vetnie. A semmitmondó hivatalos nyilatkozatok már régóta nem fedik el a vezető kormánypárton belüli konfliktusokat, hatalmi játszmákat – Jánosi György dolgozatának nyilvánosságra kerülése az MSZP-ben dúló háború fontos, bár korántsem váratlan állomása.
Nem nehéz észrevenni, hogy a választmányi elnök egy ellen-Gyurcsány-tanulmánnyal állt most elő. Annak ellenére így van ez, hogy a két dolgozat a követendő irányvonalról, az eredeti program folytatásáról, újragondolásáról vagy a közteherviselés és a szolidaritás viszonyáról lényegében ugyanazt állítja. A Fidesz szerepét is hasonlóan értékelik: a „gesztusokra” támadás volt a válasz. Helyzetértékelésük, kiegészítve a Ron Werber búcsútréningjén elhangzottakkal („az ösvényt kitaposták, most már végig kell menni rajta”), egy hisztérikus kampány ígéretét hordozza. Mindketten a 2006-os választásokra fordítják tekintetüket, amikor változtatásokat sürgetnek. Jánosi György a kudarc láttán elveti a Keller-féle boszorkányüldözés folytatását, míg Gyurcsány Ferenc – talán párton belüli pozícióinak erősítéséért – a harci tüzet szítva ostorozza a jobboldalt. Le kell verni őket – harsogja, holott konszolidált demokráciákban a rivális legyőzése a cél; leverni forradalmat szoktak, meg vesét az ávón.
A hasonló tartalom azonban nagyon is eltérő szándékot takar. A két politikus viszonyából tudhatjuk ezt. Kettejük sorsának alakulása cáfolja ama vélekedést, hogy belső működését tekintve az MSZP a legdemokratikusabb magyar párt. Jánosi alig egy éve a legfőbb döntéshozó fórumon, nyílt küzdelemben őrizte meg a választmányi elnöki posztot, miközben Gyurcsány látszólag vesztesen távozott a kongresszusról. Ám rövidesen a kormányfő embereként ő váltotta Jánosit a miniszteri bársonyszékben, majd imázsjavító, kapcsolatépítő körúton látogatta végig a pártszervezeteket. Menetelése megállíthatatlannak látszik: a feladatra eredetileg kijelölt Hiller Istvánt háttérbe szorítva fabrikál ideológiát az MSZP-nek, s a mezei választmányi tag néhány napja a párt megyei elnöke is. Eközben Jánosi magas tisztsége birtokában a magányos belső ellenzéki szerepében találta magát, akinek jövőjéről szólva sokan Pozsgay Imre sorsával példálóznak, míg a botrányos ügyei keltette vihar hullámai a pártban elülni látszanak Gyurcsány körül. Ezek után nem kérdés, kire gondolt Jánosi György, amikor a hitelvesztés kapcsán azt írta: akiről a társadalom meghozta a morális ítéletét, annak nincs visszaút. A politikust más vezetőkhöz (Kovács László, Szili Katalin) hasonlóan aggasztja a párt körül felbukkant lobbicsoportok nyomulása, a gyanús tagtoborzással körített küzdelem. A Gyurcsány Ferenc nélküli gyurcsányizmust hirdető tanulmánya akár a régi párttagoknak szóló segélykiáltásként is felfogható.
A párton kívüli Medgyessy Péter eddig sikeresen próbált szabadulni az MSZP gyámkodásától. Meglehet, a megosztottság elsősorban éppen az ő érdekét szolgálja. Az erős kormány(fő), gyenge párt konstrukció aligha van ellenére, de ha Medgyessy és emberei túlfeszítik a húrt, az MSZP válsága a kormány stabilitását is fenyegetheti. Márpedig Jánosi György dolgozata igen élesen veti fel a kérdést: meddig hátrálhat még a régi párt?