Uniós kicsinyesség

Lehet, hogy az unió vezetői ellestek valamit a magyar politikai életből, mert most meg akarnak tanulni kicsinek lenni – legalábbis a költségvetés tekintetében.
A bizottság 2007–2013-as időszakra szóló költségvetési javaslata, amelyet a múlt héten nyújtottak be a parlamentnek és a tanácsnak, dühös reakciókat váltott ki azokból az országokból, amelyek az uniós költségvetéshez való hozzájárulást a GNP (bruttó nemzeti termék) egy százalékára akarják csökkenteni. A svéd pénzügyminiszter, Bosse Ringholm szerint a benyújtott költségvetés teljesen irreális. Az Egyesült Királyság pénzügyminisztere az unió pénzügyminisztereinek brüsszeli értekezletén szintén határozottan a benyújtott költségvetés ellen foglalt állást, megerősítve, hogy a hozzájárulást csökkenteni kívánó hat ország szilárdan ragaszkodni fog a kiadások lefaragásához.
Valójában a benyújtott költségvetés és a „hatok bandájának” követelése közötti 0,14 százalékpontos különbség statisztikai hibahatár, gazdaságpolitikai jelentősége nincs, a költségvetési kiadások csökkentésének követelése csak arra jó, hogy a bővítés évében mindenkinek megkeserítse a szája ízét. A nyilatkozó pénzügyminiszterek ráadásul át sem nézték rendesen a költségvetést, mert különben rájöttek volna, hogy érdemi költségvetési növekmény csak a versenyképességet növelő tételeknél van, amelyekből leginkább éppen az ő vállalkozóik részesedhetnek.
A költségvetési kiadások ugyanis, a csatlakozások miatti kezdeti mintegy tízszázalékos növekedés után, lényegében a tervezett gazdasági növekedés ütemével, évi 2,3 százalékkal bővülnének és GNP-ben elfoglalt arányuk 1,14 százalékon stabilizálódna. Romano Prodi a költségvetés parlamenti benyújtásakor három prioritást említett. A fenntartható fejlődés erősítését, az európai állampolgárságnak a gyakorlatba való átültetését és az unió külpolitikai szerepének erősítését. Ezek közül a teljes költségvetési növekmény hetven százalékát az első prioritásra kívánják költeni, amelyen belül olyan súlypontok vannak, mint a műszaki fejlődés, az oktatás és az összeurópai közlekedési hálózatok kiépítése, míg például a mezőgazdaságra költött pénzösszeg a jelenlegi szinten stagnálna.
A hatok pénzügyminisztereivel szemben a parlamentben a költségvetést viszonylag jól fogadták. Pat Cox, az Európai Parlament elnöke például kifejtette, hogy nem lehet a jövő ambiciózus Európáját felépíteni üres üzemanyagtartályokkal, s ez nem az az idő, amikor Európán spórolni kell.
Ez a vita alapvetően presztízsjellegű és előrevetíti a huszonöt országra bővített unió működésképtelenségét. A nagyon is előrelátható eredmény az lesz, hogy a bővítés nem egyesíteni fogja Európát, hanem éppen elválasztani. A gazdasági problémákért, a be nem vált reményekért Európa két fele egymást fogja vádolni (vessünk egy pillantást a német egyesítés tapasztalataira), miközben a globális versenyben a kibővített Európa is egyre inkább alulmarad.