Bróker-ügy: jelentéstorzók és árnyékboksz

Míg a kormányoldal egy hiábavaló vizsgálat eredménytelenségének okait keresi, addig az ellenzék egy tudatos, előre megszervezett bűncselekményt lát – így összegezhető a brókerbizottság féléves munkáját lezáró két jelentéstervezet közötti különbség.

Munkatársainktól
2004. 04. 27. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Károly (MSZP) a testület létjogosultságát is megkérdőjelezte abban az anyagban, amelyet a – bankbotrányt vizsgáló bizottság létrehozásáról rendelkező – parlament elé kívánt terjeszteni, Demeter Ervin (Fidesz) pedig a Medgyessy-kormány felelősségére utaló nyilatkozat hitelesítését kérte volna az általa vezetett grémiumtól.
A K&H-ügyben tapasztalható politikai csatározásokat figyelembe véve nem érhette különösebb meglepetés a közvéleményt, amikor kiderült, hogy a bizottság utolsó ülésén sem sikerült közös nevezőre jutniuk a képviselőknek, akik így nem tudtak jelentést benyújtani az Országgyűlésnek.
Bár a testület mandátumát nem hosszabbították meg, az ellenzéki képviselők tovább kívánnak vizsgálódni a rendszerváltozás utáni időszak egyik legnagyobb politikai botrányává dagadó bűncselekmény-sorozat felderítése érdekében. A Magyar Nemzet összeállításában a bankbotrányt vizsgáló bizottság eredményeiről számol be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.