Lassan örök kérdéssé válik az NB I rajtján: lesz-e komoly kihívója a Fradinak?

Ma az Újpest és a Diósgyőr találkozójával megkezdődik a magyar labdarúgó-élvonal 127. bajnoksága. Az NB I egyeduralkodója a Ferencváros, amely sorozatban a hetedik bajnoki címét nyerte meg májusban, és nyilván nem szakítaná meg ezt a szériát. A rajt pillanatában úgy tűnik, erre megvan minden esélye. Kihívói vannak, a leginkább talán az Újpest ácsingózik a skalpjára, ám a lilák egyelőre az építkezés fázisában vannak, a többi vetélytárs pedig nem erősödött számottevően.

2025. 07. 25. 5:25
Robbie Keane az idény közben érkezve nyert bajnoki címet a Ferencváros vezetőedzőjeként, és egy év múlva ismét ünnepelni szeretne (Fotó: Facebook/Ferencváros/Molnár Ádám)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudni, az érkezők valóban erősítések-e

Ezeket az esélyeket megítélni nemigen lehet csupán az eddig lezajlott erősítésekre alapozni. Már csak azért sem, mert kívülállóként nem tudhatjuk, az újonnan érkezők valóban komoly erősítést jelentenek-e, hiszen Európa-szerte ismert nevek ezúttal sem érkeztek az NB I-be, ami persze egyáltalán nem meglepő. Ennek igazolására elég csupán éppen a Ferencvárosnál történt változásokat példának venni. A címvédő nyolc új játékost igazolt: 

a középpályára a brazil Cadu a cseh Viktoria Plzentől, az ír Callum O’Dowda a Cardiff Citytől, az izraeli Gavriel Kanikovski a Makkabi Tel-Avivtól, Ötvös Bence a kupagyőztes Pakstól és a svéd Jonathan Levi a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémiától érkezett, a védelembe Nagy Barnabást szerződtették Nyíregyházáról és a belga Toon Raemaekerst a Mechelentől, s az új szerzemények sorát a Melbourne Victory együttesétől igazolt ausztrál válogatott szélső, Daniel Arzani teszi teljessé.

Ugyanakkor olyan távozók is akadnak, akik korábban meghatározó szerepet töltöttek be a csapatban, ilyen Saldanha, Eldar Civic, Cristian Ramírez és Mohamed Ben Romdhane, emellett találhatók a keretben futballisták, akik bár még a klub kötelékéhez tartoznak, a távozásuk valószínűsíthető, ilyen például Raul Gustavo, Adama Traoré és Mohammed Abu Fani. Valljuk be, az érkezők zöméről eddig nem sokat hallottunk, menet közben derül majd ki, hogy velük valóban előrébb tart-e majd a Ferencváros. Ugyanez igaz a többi klubra is, ezért nem érdemes elmerülni abban, hogy ki hogyan erősített: egyelőre csak a mennyiségben lehetünk biztosak, a minőség pedig majd kiderül.

Jonathan Levi (jobbra) eddig a Fradi ellen, mostantól a Fradiban érhet el sikereket
Jonathan Levi (jobbra) eddig a Fradi ellen, mostantól a Fradiban érhet el sikereket (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ma úgy tűnik, az MTK és a Diósgyőr a mezőny közepén végezhet, és akadnak úgynevezett sötét lovak. Ilyen például a Debrecen, ahol rengeteg változás történt a klubban és a csapatban is, a kispadra szerződtetett 

spanyol Sergio Navarro szakmai pedigréje veretes, ám vezetőedzőként most kapott először lehetőséget, nem tudni, a kiesést éppen elkerülő DVSC milyen szerepre lesz képes az új bajnokságban.

Zalaegerszegre argentin tulajdonos és sportért felelő elnök érkezett, aki portugál stábot szerződtetett Nuno Campos vezetésével, ember legyen a talpán, aki ma meg tudja mondani, mire hivatott az átalakított csapat – mindenesetre a rajton a ZTE és a DVSC éppen egymással csap össze.

Sokan a Budafokot látják a Kazincbarcikában

Szabó István az előző bajnokság végére stabil csapattá tette a Nyíregyházát, most folytatja a munkát, és marad még a két feljutó együttes, a Kisvárda és a Kazincbarcika. Előbbinél Gerliczki Máté 2013 őszén beugróként már ült néhány meccsen a kispadon, most viszont kinevezett vezetőedzőként bizonyíthat, a cél természetesen az, hogy ne a kiesés árnyékában játsszák le az idényt a várdaiak. A Kazincbarcikára nézve pedig egyáltalán nem sértő, hogy többen a Budafokhoz hasonlítják, amely öt éve ugyancsak nagy meglepetésre jutott fel az élvonalba, majd azzal a lendülettel ki is esett, de az NB I-ben eltöltött egy év így gyönyörű emlék a számára, hiszen nem sok szól a bennmaradása mellett. Ezzel együtt a futball kiszámíthatatlan, akár a dacot is előhozhatja a barcikaiakból az, hogy szinte mindenki előre temeti őket.

NB I, 1. forduló. Péntek: Újpest–Diósgyőr 20.00 (tv.: M4 Sport). Szombat: Zalaegerszeg–Debrecen 17.45 (M4 Sport), MTK–Ferencváros 20.15 (M4 Sport). Vasárnap: Nyíregyháza–Kisvárda 16.00 (M4 Sport+), Paks–ETO FC Győr 18.00 (M4 Sport+), Puskás Akadémia–Kazincbarcika 20.00 (M4 Sport+).

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.