„Kicsi, közepes meg ami elment”: így pecáznak Budapest környékén

Lassanként kezdenek kiszorulni a budapesti Duna-öblökből a horgászok – mondták a Lugasnak ottani pecások. Az Újpesti-öböl legnagyobb horgászható partszakaszán, a Duna Plázától északra új városrész épül, és attól tartanak a helyiek: hamarosan nem tudnak lejutni a vízhez. Az újpesti vasúti híd lábához költöző vendéglátóegységek emberáradatot és dübörgő zenét hoztak magukkal az egykor vadregényes öbölbe. Eközben a korábban virágzó újpesti Duna-part belefullad a prostitúcióba, a drogokba és az elhagyatottságba. Mindennek ellenére akad még „ékszerdoboz” a városon belül.

Fotó: Ladóczki Balázs

Magyarországon a regisztrált horgászok száma tavaly ősszel átlépte az egymillió főt, így szinte biztosan a horgászat az egyik legnépszerűbb hobbi hazánkban. Közülük százezer számra Budapesten lakhatnak, nekik ideális választás lehet a fővárost kettészelő Duna, amennyiben a szenvedélyüknek szeretnének hódolni. Az Öreg Hölgy, ahogyan a sporttársak sokszor a folyót becézik, nehéz terep: ugyan rengeteg helyen le lehet jutni a partra, ám erős a sodrás, sok az akadó, rapszodikus a fogás, nagy a hajóforgalom és irdatlan mennyiségű hordalékot visz magával a víz. Talán éppen ezért a legtöbben a budapesti Duna-öblökben próbálkoznak. Ám könnyen előfordulhat, hogy már nem sokáig, ugyanis egyre több helyről szorulnak ki a pecások.

Görgető
 

Idős úriember áll a kövek közt az Újpesti-öböl bejáratánál. Oldalán táska, zsebes nadrágjaiban csalis dobozok, egy kisebb bottámasztó felállítva az egyik vízszintes kövön, ahol a kiszóródott kukoricadarát galambok csipegetik. A férfi felszerelésén, mozdulatain látszik: tapasztalt horgászról van szó. – Ezt úgy hívták régen: görgető – mutat Végh Tamás a szerelékére, amelyen egy tíz gramm körüli cseppólom és egy kisebb horog vam, csalinak pedig csontkukac. Az ólom csúszóra hagyva a horoggal együtt végiggurul a meder alján, odacsalva a falánk keszegeket. A cseppólom kis tömege ideális az akadós terepen, a horgász ugyanis rutinos mozdulatokkal minden leakadáskor sértetlenül ki tudja szedni a szereléket. Aki horgászott már az élő Dunán, az pontosan tudja, hogy ez milyen figyelemre méltó teljesítmény: egytucatnyi akadásra jó, ha egy olyan eset jut, amikor egy nagyobb – és jóval drágább – ólmot ki tud szabadítani az ember. Amint a víz kisodorja a partközelbe a „görgetőt”, a férfi kitekeri, majd újra bedobja.

Az 1964 óta horgászó Végh Tamás kérdésünkre elmondja: az Újpesti-öbölben folyó gigaépítkezés miatt mostanság nem horgászik arrafelé, inkább az élő Dunának ezt a szakaszát „vallatja”. A nyugdíjas pecás szerint jelentős probléma, hogy az öböl teljesen megváltozott: a korábbi virágos, bokros part most kopáran áll, ami nem ideális a leívni akaró halak számára. A tapasztalt horgász egy titkot is elárul olvasóinknak: az év ezen időszakában gigantikus amurokat lehet fogni a Rákos-patak kifolyójánál, amelyek azért gyűlnek ott össze, mert a patak mellett levágott füvet rendszeresen a vízfolyásba szórják a munkások, ami így a Dunában köt ki.
 

Zöld éden a város közepén 
 

A budapesti horgászok másik kedvelt célpontja a Hajógyári-sziget öble, amely zöld éden a város közepén. A többi budapesti helyszínhez hasonlóan ezt is trükkös megközelíteni: ide kizárólag a H-hídon át vezet az út. Az elmúlt évtized nagy részében a sziget ezen részén vállalkozások működtek, gazdasági társaságoknak voltak kiadva az ódon gyárépületek. Ennél is korábban pedig a „diszkópápa”, Vizoviczki László folytatta itt üzelmeit és működtette a Dokk nevű szórakozóhelyet. Jelenleg leeresztett sorompó várja a látogatókat, ám felnyílik, ha közöljük az őrökkel, hogy horgászni érkeztünk. Most a Petőfi Kulturális Ügynökség lakja az épületeket, amelyek felújítás alatt állnak. Az öblöt bejárva az ügynökség munkatársa kalauzol minket. Az épületek közül kilépve egy óriási, használaton kívüli hangár tárul a szemünk elé, majd emellett elsétálva már a természeté a főszerep, ami igazán különleges élmény a város közepén. Gigantikus fák, csendben vadászó gémek, hangtalanul úszkáló kacsacsaládok ringatóznak a Duna jellegzetes, visszatükröződő, zöldes-szürkés vízfelületén. Az öböl közepe felé már alig hallatszik a város zaja, amit szeles időben teljesen elnyom a fák leveleinek susogása. Pecásokkal most éppen nem találkoztunk, ám pénteken és hétvégenként többen is megfordulnak errefelé: pergetők és fenekező-horgászok szépen megférnek egymás mellett a több száz méternyi vízfelületen. Elzárt vadon ez Budapest szívében.
 

 Új városrész a semmiből
 

Buda után visszatértünk Pestre, az Újpesti-öbölben folytatva utunkat. Az itt meghorgászható legnagyobb területre ugyancsak körülményes a bejutás: a V188 Irodaház mögötti részen, egy átjárón kell keresztülmennünk, hogy lejussunk a partra. Ugyanakkor más szakaszokon is megközelíthető a Duna ezen része a horgászni vágyók számára: az Újpesti vasúti híd mindkét lábánál és az öböl végében is, ahova a Komp utca felől kell menni. Az itt horgászó beszélgetőtársaink aggódva figyelik a Cordia ingatlanberuházó irdatlan méretű építkezését, amelynek nyomán új város emelkedik ki a semmiből. Ottjártunkkor tízméteres földhalmok, munkagépek és szakadatlan építkezés fogad minket a parttól távolabb. A Cordia ígéretet tett, hogy a horgászok használhatják a partszakaszt, és azt eddig be is tartotta. A kérdés, hogy ez a jövőben is így lesz-e. Az általunk megkérdezett pecások szkeptikusak, ráadásul úgy vélik: segítséget sehonnan sem várhatnak, ha az építtető úgy dönt, menniük kell.

Nem jobb a helyzet a Marina-parton található és az egykori Folyamszabályozási és Kavicskotró Vállalatról elnevezett FOKA-öbölben sem, amelynek a déli és keleti felét építkezések miatt zárták le, miközben jelentősen bővítették a hajókikötőt: az iszonyú hajóforgalom és a vízen szánkázó jet-skisek miatt szinte lehetetlenné vált itt a horgászat.

 

Zaj és szemét 

A Népsziget észak-nyugati végében található egy kisebb öböl, amely korábban az élő Duna része volt, ám ki tudja, mikor és miért, betemették a folyóág északi felét, és az utóbbi évtizedekben csak „kis büdösként” emlegetik a helyi pecások. Ennek bejáratához költözött  néhány éve a Kabin nevű vendéglátóegység. – A zene nagyon zavaró, délutánra már lehetetlen horgászni – mondja István, a nyugdíjas újpesti pecás. A férfi a fogyatkozó horgászhelyek mellett a szemetelést – különösen a sporttársak szemetelését – nevezi kirívó problémának. – A horgászrendben benne van, hogy a helyet tisztán kell otthagyni. Ha más ide szemetelt, azt is nekünk kell összeszednünk – emeli ki. Kérdésünkre elárulja, az esti pecázásokat az utóbbi években kerüli, mivel sok lett a drogos az öböl környékén, ő pedig ennyi idősen már nem szeretne kötözködni. Amikor a fogásairól kérdezzük, annyit mond:

kérem, itt háromféle hal van: a kicsi, a közepes meg ami elment.

Azt már mi tesszük hozzá: a horgászmemória sokban hasonlít a kártyásokéra, akik mindig a legnagyobb vereségükre vagy szerencsétlenségükre emlékeznek a legélesebben – a sikerek pedig maguktól értetődőek.
 

Szextanya az erdőben 
 

Következő beszélgetőtársunk az Újpesti-öbölben horgászó Balázs Péter, aki két bot társaságában ül a parton. Az egyik vízszintesen, a másik magasabb szögben áll letámasztva, a kapásjelző karika pedig jócskán le van eresztve. Mindez jelzi a tapasztalt szemnek: a kolléga az egyik bottal süllőre vár. A szintén nyugdíjas férfi is arról számol be: egyre több helyről szorulnak ki a pesti dunai pecások. Emlékei szerint a migránsválság óta például nem mehetnek be a dunai flottilla Hadi Kikötőjébe. Ami azonban ennél is nagyobb probléma, és ebben a többi horgász is egyetért: gyorsuló ütemben pusztul az észak-pesti Duna-part. – A bezárt Tungsram Strandtól délre egy szép ártéri erdő van, egykor rendben tartották, a földúton autóval is végig lehetett menni. Ma már gyalog sem: kidőltek a fák, benőtték a növények, senki sem takarítja. A Rév utcai rész siralom, aki a környéken nőtt föl, az nem ismer rá – mondja Balázs Péter. — Kijött a polgármester egy 10-12 fős társasággal. Épp ott pecáztam, és kérdezte, hogy végig lehet-e itt menni? Mondtam, próbálja meg… — teszi hozzá. A horgász — elnézést kérve a szóhasználatért — azt is elmondja: a vízműtelep és a Rév utca közötti ártéri erdőben homoszexuálisok vertek tanyát. (Ennél erősebb kifejezést használt.) Valamikor gyerekekkel jártak le arra a partszakaszra, ma eszébe se jutna kiskorút vinni oda. A pecások szabad ég alatti aktusokról, prostitúcióról, drogosokról beszélnek.

Suki Gyula a bojlikra esküszik csaliként. Százezer horgász élhet Budapesten és környékén Fotó: Ladóczki Balázs

A panaszáradat után ugyanakkor megtaláljuk a parton Nepomuki Szent Jánosnak – a horgászok védőszentjének – kegyeltjét, aki aznap reggel már a harmadik pontyát fogta az Újpesti-öbölből, míg a sporttársaknak mozdításuk sem volt. Suki Gyula a „szénhidrátra”, a kis, édes bojlikra esküszik, mint olyan csalira, amivel itt nem lehet hibázni.

Borítókép: Nepomuki Szent János aznapi kegyeltje a harmadik pontyával (Fotó: Ladóczki Balázs)