Pokol után feltámadás: ma huszonöt éve pusztított a tiszai cianidszennyezés

Amikor a világ szavai elhalnak, elkezd beszélni a természet, a végtelen mindenség megnyílik, s az ember lelke lát. Így fogalmazta meg Jókai Mór azt az erőt, amely valóságos csodákra képes még akkor is, ha az emberiség ellene dolgozik, eltemetve magában a lelkiismeretét. A természet csodájaként, szinte egyszerre élte meg a poklot és a feltámadást azoknak az embereknek a sokasága is, akik személyesen tapasztalták meg éppen negyedszázaddal ezelőtt a borzalmat, a világ egyik legszebb folyóján, a Tiszán.

Fotó: Gamma-Rapho via Getty Images

A próbahalászatokon pedig soha nem látott eredmények is voltak, Bertalan József például húzóhálóval fogott egy több mint nyolcvankilós, két méter hosszú harcsát. – Természetesen visszaengedtem. Arra gondoltam, lehet, hogy ez a hal idősebb, mint én, és mégis mindent túlélt. Megismerném, ha újra kifognám, ha találkoznék vele. És újra az útjára engedném a Tiszán – réved vissza a régi időkre.  

1241 tonna hal pusztult el. Fotó: MW-Archív

Briliáns mentés

A már említett meleg árvíznek és a vízügyi szakembereknek köszönhetően, akik időben zárták a gátakat, hatalmas mennyiségű ivadék is megjelent a folyó mentén, az ártéri gödrökben (kubikokban), a holtágak rendszerében óriási lett a szaporulat. Az ivadékokat azonban menteni kellett, vissza a folyóba, mert az alacsonyabb vízszintű árkokból hamar elpárologhatott a víz. 

Ismét a halakat mentettük, de most az ivadékokat. Halas kocsikkal, hálókkal szállítottuk át őket a folyóba, mielőtt a madarak kiszedik vagy elpusztulnak a száradás után 

– meséli Bertalan József.

– A halászok óriási dolgot tettek, de ennek főként lélektani hatása volt – nyilatkozta a szennyezés után tíz évvel egy interjúban Makrai László biológus, a Tisza–Szamos Kormánybiztosi Iroda Alsó-Tisza-vidéki képviseletének egykori vezetője. Szerinte a meleg zöldár mellett, amely jelentősen megemelte a holtágak rendszerében is a vízszintet és segített a szennyezés gyors lefutásában, a vízügyi szakemberek briliáns ötlete segített a legtöbbet a kárenyhítésben. A vízvisszatartással, majd elárasztással el tudták érni, hogy főmedrekből a méreg nem tudott kiáramlani az életet adó ártérbe, a mellékfolyókba és a hullámtérbe, ahol a reprodukció, a halak szaporodása zajlik. Akik viszont a Tiszából éltek, nagy veszteséget szenvedtek el. A halászati vállalkozásoknál 15 ezer ember megélhetése került veszélybe, az augusztusi szezonban pedig hatvan százalékkal visszaesett a turisták száma.

Károk, enyhítés nélkül
– Bár a katasztrófa után óriási fogást produkált a halászat, mert a szennyezés mértéke nem volt akkora, mint gondolták, a helyiek igen megszenvedték a katasztrófát – emlékezik vissza Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. 

Ugye, nem ciános a hal? Sokáig ezt kérdezték a vevők, egy holland lovastúrázó csoport pedig még átkelni sem mert a folyón. A vendéglők, a szálláshelyek kiürültek, szinte eltűnt a vízitúrázók serege is a Tiszáról. A halfogási tilalmat egy idő után feloldották, de akkoriban a horgászok száma is drasztikusan csökkent. Évekig tartott, amíg helyreállt a bizalom, miközben a károkozók a mai napig nem fizettek egy fillért sem.

Lévai Ferenc: A károkozók a mai napig nem fizettek egy filléárt sem. Fotó: Móricz-Sabján Simon /Mediaworks 

A magyar állam mellett károsult magánszemélyek is pert indítottak a Páneurópa Jogász Unió segítségével az Aurul SA ellen, de egyik eljárás sem hozott eredményt. A károsultak nevében polgári pert kezdeményező Mayer Erika ügyvéd szerint több alapvető gond is volt az eljárásokkal, például lassította ezeket, hogy a károkozók az Európai Unión kívüli államokban voltak, és mindent megtettek az időhúzás érdekében. – Még az idézések célba juttatása és érvényesítése is háromnegyed évet vett igénybe, mert a hiteles fordítások elhúzódtak, és csak a nagykövetségek közvetítésével lehetett ezeket továbbítani, miközben a román állam sem törte magát – tájékoztatta lapunkat az ügyvéd. Mire pedig eredményt sikerült elérni, a kártérítési igény behajtására nem indult büntetőeljárás, mert a szennyező cég jogutód nélkül megszűnt.

Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, de Románia mosta kezeit és az Aurul vállalatot tette felelőssé a szennyezésért. Az ottani vizsgálat szerint a katasztrófa „előre nem látható körülmények” következménye volt, a nagy havazásé. Az Esmeralda Exploration elnöke pedig közölte: a károkról szóló beszámolók „rendkívül eltúlzottak”. Az Aurul a peren kívüli megegyezésre sem volt hajlandó.

A 2001-ben elindult kártérítési per során öt év múlva kimondták, hogy a katasztrófáért a cég jogutódja, a Transgold is felelősséggel tartozik, de időközben ez a társaság csődöt jelentett. A csődeljárásba pedig a magyar állam nem tudott bekapcsolódni, mert nem volt jogerős bírósági ítélet a kár valós értékéről. A cég törlésével végül alperes hiányában az eljárást megszüntették.

Időzített bombák
Az anyagi károknál azonban sokkal aggasztóbb az, hogy egy ilyen katasztrófa a környezetvédők szerint bármikor újra bekövetkezhet. Simon Gergely, a Greenpeace munkatársa szerint Nagybányán és Borsabányán is megvannak még a meddőhányók, zagytározók, amelyek időzített bombaként ketyegnek a Szamos és a Tisza felett. Máramaros megyében is több ilyen üzem létesült, a Fehér megyei Szászavinc rézbányája pedig folyamatosan termel. Ehhez még Ceausescu egykori román diktátor engedélyezte a cianidos technológai alkalmazását. Ekkoriban árasztották el az egész falut úgy, hogy a mai napig csak a templom tornya kandikál ki a vízből, az oda látogatók megdöbbenésére. A legrémisztőbb azonban az, hogy nemrég innen is szennyezés került az Aranyoson keresztül a Marosba. 

A bányalobbi éhségén az EU sem tud úrrá lenni. Az Európai Parlamentben ugyan megszavazták a cianidos bányászat betiltását, de ennek nem lett jogkövetkezménye. Cianidos bányákat tehát vígan üzemeltethet bárki az unióban is a mai napig, a legnagyobb éllovasok pedig ebben a környezettudatosságukat egyébként rendszeresen hangoztató skandináv országok. Persze ezeknél a bányáknál vélhetően jobban ügyelnek a meddőhányók biztonságára, mint Nagybányán az ausztrál szerencselovagok. 

Borítókép: Ma huszonöt éve, 2000. január 30-án pusztított a tiszai cianidszennyezés. (Fotó: Getty Images)