„Néhány éve ezekben a völgyekben még patak csörgedezett, az éltető víz hangja azonban mára eltűnt. A források elapadtak, szomjazik az erdő, és annak minden élőlénye” – mutat körbe Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. Az erdésszel a Kelet-Mecsek lábánál találkozom, alig múlt délelőtt tíz óra, de már csak a vízre tudok gondolni. Az erdőbe menet a lábunk alatt porzik a föld, a fákról szüntelenül hull a megperzselt levél. „Ez nem túl jó” – mondja, miközben az egyik bükkfa felé mutat.
Sok fának a teteje, mintha meg lenne skalpolva, kopasz, letörött vagy teljesen elszáradt. Ez az úgynevezett fiziológiai szárazsági stressz, ami azt jelenti, hogy a fában nincs annyi víz, ami a fotoszintézishez, a párologtatáshoz és az anyagcseréhez szükséges lenne
– teszi hozzá. Miközben végigfut tekintetével a fán, elmagyarázza, víz híján a növényben megszakadnak a vízoszlopok, a fa koronájában egyre apróbb levelek alakulnak ki, hogy csökkentse párologtató felületét a növény. Majd szép lassan el is száradnak a levelek a lombkorona csúcsán.
A csaknem húszméteres fa látott már szebb napokat. A lombkorona inkább egy megtépett pamacsra emlékeztet, a felső négy métere teljesen elszáradt. „De vannak még ennél is rosszabb állapotban lévő fák. Ennek a bükkfának a sorsa is meg van pecsételve” – mutat egy másikra. Megtudom: több mint száz éve része az itteni élőflórának.
Ez a bükk nemcsak árnyékot, de otthont is ad az állatvilágnak. Ennek a fának az első száz éve nyugalomban telt, de az elmúlt öt-tíz év, a klímaváltozás okozta aszály próbára tette és alulmaradt ebben a harcban
– mondja, majd közelebb lép a fához, szorosan a törzzsel szemben. „Látja ezt?” – fordul felém. Bólintok. A bükkre jellemző szürke, sima kéregnek már nyoma sincs, a törzs pikkelyessé vált, sok helyen fekete. Ez valamilyen betegség? – kérdem. „Megégett” – érkezik a válasz. Akaratlanul is körbenézek: talán egy időben megfékezett erdőtűzben sérült meg a fa?

Szó sincs róla. Mint kiderül, a napsugárzás tette. „Ideális esetben a fák nem egyedül álldogálnak az erdőben: ez a bükkfa a völgy tetején, az úgynevezett uralkodó szinten van, az alatta elhelyezkedő, második koronaszint fáinak kellene oltalmazni a magasabb fák törzseit a naptól. Itt azonban már nem maradt egyetlen fa sem körülötte, amelyik elviselte volna a megváltozott körülményeket. Védtelenné vált” – mondja az erdész, miközben gyengéden végigsimítja a durva felületet.