Egy gyilkos szeme (3.)

„Hiába szavaz a birka a vegetarianizmusra,
ha a farkas más véleményen marad.”
Inge esperes

„Bárhogy is eteted a farkast, mindig visszatér
az erdőbe.”
Orosz közmondás

Mitől más ez az ember, mint a többi?, kérdem magamban. Figyelem B. mozdulatait. A hangját. Szürke, hétköznapi figura. De a szeme! Az az igazán figyelemreméltó. Sötétszürke-kék. Szinte fémes a színe. A pupillája szűk. Nemigen néz rám, nem az az ember, aki keres még más szemében valamit. Kihullott már a szeméből a fény, a mosoly. Csak a saját érdeke említésekor élénkül föl. Gyorsabban teszem föl a kérdéseket. Ha balra néz fölfelé, akkor az emlékeiben keres, ha jobbra föl, akkor képi megvalósítást végez. Más szóval hazudik. (Kivéve, ha japán. De ő nem: ő büszke magyar, még a Csillagban is.) Rengeteg megállapítása van még a neurolingvisztikának, de ez a kettő a legismertebb.
T.: Azt mondják, a zár csak a becsületeseket tartja kívül. Aki be akar menni valahová, az bemegy. Mindegy, hogy van zár, vagy nincs zár.
B.: Mindegy.
T.: Maga ehhez is ért? Komplett lakatos?
B.: Én mindig azt tudom, amit kell. Ha valamihez mégse értek, szakemberhez fordulok.
T.: De mi a maga szakterülete?
B.: (Balra felnéz.) Szervezés, tervezés, végrehajtás. Imádom őket, a mindenem. A soroksári postáról tizenötmilliót hoztunk el. Gyorsabban ment, mint a levélfeladás. Így kell ezt csinálni.
T.: És nem is lőttek le senkit.
B.: Egy karcolás nem volt. Oda már úgy mentünk, hogy mondtam: ide figyelj, itt lakom, itt járnak a nőmnek a gyerekei iskolába. Ha itt vér fog folyni, és lövést hallok, akkor bemegyek. Az utcát bízd rám. És pontosan megértette, hogy agyonlőttem volna. Így lehetett fogni csak.
Gyorsan váltok:
T.: És az édesanyja? Levelezésben van vele?
B.: (Mély sóhaj, hosszú csend. Balra felnéz.) Hogyne, mindig ír nekem. Mindig leb…sz, én meg nyugtatom. Amikor a tévében mondják, hogy a fia többszörös gyilkos, akkor sír. Mit tudna tenni? Sír. Megnyugszik, és akkor újra írok. És akkor most írt megint, hogy mit küldjek a csomagban, mi van az öcsémmel, az unokával…
T.: Nem lett maga kicsit hiú, hogy sztárbűnözőt csináltak magából?
B.: (Balra felnéz.) Nem. Az egész játéknak az lett volna a lényege, hogy Donászi elviszi az egész balhét, én meg hallgatok. Hogy a senkik mit gondolnak rólam, az engem nem érdekel. Ide figyeljen, én elborzadok! Voltam legutóbb egy szállításban, és autogramot kérnek. Egyszerűen kifordul a belem. Nem tudom, érti-e… Én a Rózsa Sándor miatt írtam magának. És örültem, amikor B. L.-t írt és nem a teljes nevemet. Azt szeretném, ha a dologról írna, nem a személyről. Az huszadrangú. A következőképpen fordítanám az én szentháromságomat: arrogancia, ambíció, rútság.
T.: Hit, remény, szeretet. Szóval rútság?
B.: Igen. A hiúságot meg a szépséget meghagyom a nőknek, meg az íróknak. Ön hívő?
T.: Igen, de hát ez nem tartozik ide. Maga elég nagy cenzor, tudja-e? A gyilkosság a legszélsőségesebb formája a cenzúrának.
B.: (Kicsit gúnyosan.) Igen? Nem is gondoltam volna… Szóval én hiszek Istenben, a pogány magyarok Istenében. Bár katolikusnak születtem. Azt mondja anyám, aj, fiam, már nem hiszek. Anyukám, nem, hinned kell, hogy éltessél!
T.: Mert az örök életben majd megbocsáttatik. Csak maga nem hisz ebben.
B.: Jó lenne maga a cellámban, ott el tudnánk filozofálgatni…
T.: Pár hónapot.
B.: Neeem, egy-két hét, és nem bírná tovább. Még Platónnal se. Pedig őt imádom.
T.: Hát persze, mert a halálról úgy ír, mint a legnagyobb jóról. Meg azt is írja, hogy aki hisz, az kétszeresen van fölfegyverezve.
B.: …Jó, jó, hát Platón, az igen. Azért írt ő mást is.
T.: De engem most nem Platón izgat, hanem maga. Maga mit gondol a halálról?
B.: Az mögöttem van már.
T.: Gondolja?
B.: Hát hogyne lenne, legyőztem már.
T.: Ezzel, hogy mást megölt?
B.: Ne menjünk bele, ez félreviszi az egész dolgot. Az a titok, hogy még Mózes se mondta el, Jézus se mondta el a titkot. Én a halál szakértője vagyok, uram. Fel is írtam ide a papírra, hogy ebbe most nem megyek bele.
T.: Jó, mit üzen mondjuk azoknak az embereknek, akik ezt a lapot olvassák?
B.: Éljenek boldogul.
T.: Mást nem? Ennyit?
B.: Nekem más terveim voltak magával.
T.: Mondok valamit, aztán maga jön. Hogy milyen tervei voltak, az egy más dolog. Én a halálbüntetésről T. S. Eliottól idéznék, aki egy európaivá lett, nagyon kifinomult amerikai költő volt: „Nehezebb meggyónni egy bűnt, amelyet senki sem hisz, mint a bűntényt, melyet mindenki megért.” Fölfogta?
B.: Lehet, hogy hihetetlennek tűnik magának, de föl.
T.: Oké. És ez így is van?
B.: Így.
T.: Van még egy mondata: „A halál mindennek véget vet, kivéve az igazságot.” Mert ha kijön, maga szerint milyen élet vár magára ebben a társadalomban?
B.: Minek mennék ki? Kint vagyok. Most vagyok kint.
T.: Ahá. Ja. Akkor fog bekerülni.
B.: És nem vágyom be.
T.: De eljön az idő.
B.: Én nem megyek sehova. Nagyon jól elvagyok.
T.: Ugyan már!
B.: Komolyan mondom. Komolyan mondom.
T.: Hát csajok, meg ilyesmi?
B.: Hát ezt megpróbálom itt elintézni, intim szobát meg ilyeneket, írtam már a miniszterelnöknek… A politika és a bűnözés ugyanaz a dolog, nem?
T.: De igen… Különben van olyan vélekedés is, hogy ha piát adnának idebenn, meg félkarú banditákat, mármint játékgépeket, sokan ki se akarnának jönni…
B.: (Jobbra felnéz.) Uram, én soha nem ittam, soha nem kábítószereztem, soha nem játszottam szerencsejátékot…
T.: Akkor magának mire kellett a pénz?
B.: A hatalomról volt itt szó. A hatalom akarása.
T.: Hatalom.
B.: És ezt nem feltűnősen, beolvadni, senki vagy, és amikor ránézel, mondok egy egyszerű példát, mikor ránéztem a fickóra, de még a rendőrre is, ránéztem, s az pontosan meghunyászkodott. Meghunyászkodott. Éreztem én, nem azt, hogy hohó, most én vagyok a leg… Volt egy fickó… A Batthyány utcán jöttem lefelé, ott beálltam egy helyre, ott nagy amerikai kocsik voltak mindig a Tavasz bárnál a Batthyány utcában, nem az én világom. Ott be kellett mennem valahova, és oda felálltam. Ahogy ott megálltam, megállt egy amerikai kocsi. A fickó, fölkötve a haja hátul, ez művészre vette, úgy felkötve copfba a haja, száll ki. Mondom, nem lesz jó b…meg! Nem férek ki, nem tudok kimenni. És akkor egy kétméteres állat, kopasz fülbevalós fickó száll ki, azt mondja, mit akar ez a buzi. Mondom, az után érdeklődöm, hogy kimostad-e a se…d lukát. Egy szó nem volt, beült, ránéztem erre a copfos gyerekre, ő is beült, és át a forgalmon, elhúztak.
T.: Van még valami?
B.: Na most. Szerettem volna rávezetni valamire, nem szóban, apránként.
T: Fáj a torkom, valamit összeszedtem megint, na ez hiányzik.
B.: Na látja, ezért menjek be a társadalomba?
T.: Maga be akar menni a társadalomba, és itt van. Áá! Értem már.
B.: Nem vagyok rá kíváncsi. Huszonöt kilométeres kocsisorok, megnéztem a tévében, rágyújtok egy pipára, csináljátok, szevasztok.
T.: Van pipája? Egyenes szárú? Az a jó.
B.: Egyenes szárú.
T.: Könnyebb tisztítani.
B.: Görbét is küldtek. Nem látta a botomat?
T.: Nem, nem láttam semmit. Csajok, azok írják a nagy szerelemes leveleket?
B.: Nem írnak.
T.: Pedig ezt nagyon szeretik a nők, aki közel van a halálhoz. Például a zenészeket is ezért szeretik.
B.: Imádják. Nekem egy van. Az ügyvédemet ismeri?
T.: Nem, nem.
B.: Imád, imád.
T.: És ez kölcsönös?
B.: (Nem érteni a motyogást.)
T.: Jó, hát ez durva kérdés volt. Erre nem kell válaszolni.
B.: Ismeri maga a nőket, hogy hogyan kell csinálni.
T.: Hát igen.
B.: Nagy fa…k a nők…
T.: Jó, azt hiszem, hogy vége.
B.: Szeretnék írni egy pár levelet, olyan értelemben, hogy ha közli.
T.: Erre én nem tudok semmilyen biztosítékot adni.
B.: De olyasmit fogok írni, amit…
T.: Nincs fárasztóbb munka, mint a gondolkodás. Ezt akartam még, hogyha fölveszed, kedves kis magnó.
Katt.
Ahogy jövök el, a szeme körüli izmok kiengednek, mintha mosolyogna a szeme. Kezet fogunk. És akkor esik le a tantusz: zöld ing van rajta, fehér gombokkal és piros cérnával.