Lecke autonómiából

Székelyországba igyekvő honfitársaink oda-vissza átutaznak az erdélyi szászok földjén, sokan közülük megcsodálják Segesvár (Schässburg), Medgyes (Mediasch), Brassó (Kronstadt) ódon falait, bástyáit, öreg utcáit, festői házait, ünnepélyes szépségű templomait, és azt is tudják, hogy e városokat, az úton-útfélen látható, jellegzetes építkezésű falvakat német ajkúak alapították. Ám csak kevesen ismerik azt a hosszú históriát, amely az erdélyi szászok XII. századi letelepedése és XX. századi kiűzetése közé esik.
Régi mondás szerint „von Broos bis Draas” – Szászvárostól Homoróddarócig, a Maros menti ősi sóúttól a Kis- és Nagy-Küküllő völgyein át az Olt kanyarulatáig – tart az az országnyi föld, amelyet I. Géza királyunk az 1150-es években átadott a gyéren lakott Erdélyből a Rajna és Mosel vidékéről érkező telepeseknek. A szívós és szorgalmas szászok – akiket eleinte flandereknek, teutonoknak neveztek – már az első évtizedekben jó kétszáz községet népesítettek be, majd II. Endre (1205–1235) oklevélben szabályozta az országon belüli kiváltságos jogállásukat. Az 1224-ben kelt Diploma Andreanum által az erdélyi szászoknak biztosított szabadság, az „universitas saxonum Transsylvaniae” egészen a XIX. század második feléig olyan erős, intakt területi autonómiát jelentett számukra, hogy a mai Romániában élő magyarok bízvást kiegyeznének a töredékével is. A hét híres szabad királyi városuk – a Siebenbürgen – által igazgatva, erődtemplomokkal védett településeiken élő németek nyolc évszázadon át zavartalanul fejlődhettek, iparkodhattak, saját iskolákat, céheket, kereskedő- és más testületeket alapíthattak és tarthattak fenn. A történelem torz fintora, hogy a magyarok iránt mégis inkább bizalmatlan szászok, miután Trianonnal előbb a királyi, majd a kommunista Románia uralma alá kerültek, új államukban még nyolc évtizedet sem bírtak ki: tömeges elvándorlásuk folytán mostanra alig maradt belőlük néhány ezer lélek mutatóban ősi földjükön.
A tanulságos história további részletei és tényei, valamint a szászok és a többségi magyarság kapcsolatának fejezetei egy nemrég megjelent könyvből ismerhetők meg. Az 1950-ben elhunyt kiváló kisebbségkutató tudós, Pukánszky Béla munkája első ízben 1943-ban látott napvilágot. Ezúttal a magyar polgári történetírás legjelesebb, nehezen hozzáférhető opusait újra kiadó vállalkozásnak köszönhetően vehetjük kézbe. A szépen gondozott, rendkívül alapos, gazdag bibliográfiával kiegészített tanulmány egyfajta időbeli útikalauzként is szolgálhat az Erdélyen átutazóknak.
(Pukánszky Béla: Erdélyi szászok és magyarok. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő–Budapest, 2003. Ára: 3600 forint)