Múzeum az ötvenediken

Ernesák Terézia
2004. 04. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minoru Mori, a hatvankilenc esztendős tokiói ingatlankereskedő tizenhét esztendőt és tetemes összeget szánt vagyonából arra, hogy megnyithassa a csodapalotát. Még nem kultikus hely, de majdnem.
Tavaly októberben tartották a nagystílű megnyitót. A Mori házaspár az egyik tokiói felhőkarcoló, a Mori Tower tetejére invitálta a japán kulturális és szellemi élet előkelőségeit: a negyvenkilencedik emelettől az ötvenharmadikig várta első látogatóit az újdonatúj Mori Art Center. Az új múzeum, mondják, megkoronázása egy nemes szándékú mecénáscsalád eddigi munkásságának. Minoru Mori a Mori Building Company, azaz a Mori Építési Vállalat elnöke s Japán egyik legnagyobb kereskedelmi ingatlanfejlesztője.
A Mori család eddig is hihetetlen bőkezűséggel támogatta a felkelő nap országának kultúráját, ráadásul Minoru Mori és hitvese, Josiko asszony külhonban is a japán kultúra nagykövete. Londoni és New York-i művészeti köröket is támogatnak, így sikerült maguk köré gyűjteniük a világ legrangosabb művészeit és művészeti szakértőit. A londoni Modern Tate-ben például Mori-terem található a házaspár egymillió angol font értékű adományának köszönhetően. Figyelemre méltó, hogy Nicholas Serota, a Modern Tate igazgatója a Mori International tanácsadó testületének tagja, ugyanakkor Mori asszony jelen van a londoni Királyi Művészeti Akadémia igazgatótanácsában.
A New York-i Modern Művészetek Múzeuma (a világhírű Moma) szintén támogatói között tartja számon Moriékat, akik manapság alapító tagokként kardoskodnak egy új Moma megépítése mellett. Csupán adalékul: alapító tag az lehet, aki legkevesebb ötmillió dollárral járul hozzá a tervhez.
A Moma volt egyébként a legfőbb partner és művészeti tanácsadó a tokiói Mori-múzeum megnyitásakor, a házaspár és szakértői csapata ugyanis a New York-iakkal konzultált az építési tervek és a szervezési ügyek kérdésében, sőt a Moma szakértői segítettek az első kiállítás anyagának összeállításában is. A tokiói Mori-múzeum első tárlata áprilisban nyílik, és júliusig tart nyitva. Az 1880-tól napjainkig tartó százhuszonnégy esztendő festményeiből válogattak.
Az új tokiói múzeum tanácsadói testülete igen neves külföldi szakértőket vonultat fel: például Glenn Lowryt, a Moma igazgatóját, Peter-Klaus Schustert Berlinből, Wenzel Jakobot, a bonni műcsarnok igazgatóját, valamint a párizsi Pompidou-központ egyik művészeti igazgatóját, Alfred Pacquement-t. A múzeum igazgatásával a brit David Elliottot bízták meg, ami már önmagában is különleges tény. Először történik meg ugyanis Japánban, hogy külföldi állampolgár igazgat egy nemzeti múzeumot. Ez sokak szerint üzenet is: a világra nyitottság üzenete. Tény, hogy Josiko Mori asszony már be is jelentette: a múzeumban a feliratok kétnyelvűek lesznek, a japán mellett angolul is mindent kiírnak.
Josiko asszony az utóbbi másfél évtizedben bejárta a világ legnagyobb múzeumait: készült a tokiói Mori-múzeum megépítésére. Főként egy dániai múzeum és a párizsi Pompidou-központ ragadta meg a fantáziáját. A dánoktól a kiállítótermek és a műtárgyak elrendezését leste el, a párizsiak pedig a múzeum sokfunkciós felhasználásához adtak ötleteket. A londoni Királyi Akadémia és a bonni Art Center pedig arra adott neki példát, hogyan lehet működtetni egy önálló gyűjteménnyel nem rendelkező múzeumot.
Csökkenteni kell a távolságot az emberek és a modern művészetek között, mert a művészet segít abban, hogy értelmes és tartalmas életet éljünk – vallja Josiko Mori. Egyébként gyűjtő is: Reiko Ikemura, Jaszumasa Morimura, Maszato Kobajasi, Lee Bul, Jasper Johns alkotásait igyekszik megvásárolni. Tekintélyes Le Corbusier-kollekcióval is dicsekedhet.
Az ötvenedik emelet fölött kezdődő múzeum egyébként este tízig tart majd nyitva, hétvégeken pedig éjfélig várja a látogatókat, akiket gyorsliftek röpítenek a galériákba. „Remélem, itt lesz Tokió kulturális központja, az élő japán kultúra szíve!” – nyilatkozta Minoru Mori.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.