Lényeges különbség a hazai érdekszervezetek és nyugat-európai társaik között, hogy nyugaton az érdekképviseletek nem szoktak a politikai ciklusokhoz igazodó négyévenkénti téli álomba szenderülni, így tényleges védelmet nyújtanak a dolgozóknak. Szembetűnő példaként adódik a most zajló siemenses egyezkedés. Mint ismeretes, március elején Peter Gottal, a Siemens szóvivője jelezte, hogy a konszern fontolgatja a németországi Bocholtban és Kamp-Lintfortban kétezer munkahely megszüntetését s a gyártás külföldre telepítését.
A Siemens ötezer munkahelyet működtet a két településen, ahol mobiltelefonokat és drót nélküli vezetékes telefonokat gyártanak. Az IG Metál adatai szerint körülbelül kétezer munkahely forog veszélyben, amelyeket a Siemens alacsonyabb munkabéreket és adókat kínáló helyre kíván telepíteni, s szóba került Magyarország is. A szakszervezet közleménye szerint megakadályozták a Siemens konszern bocholti szerviz- és javítórészlegének, 220 munkahelynek az áttelepítését Magyarországra. A vállalat számításai alapján az áttelepítés négymillió eurós költségelőnnyel járt volna, de most, az ágazati kollektív szerződés kiegészítéseként, kivételként kötött megállapodás értelmében ezt a megtakarítást Bocholtban is képesek kigazdálkodni. Az IG Metál érdekérvényesítő képességét jól jellemzi, hogy szóvivője a bejelentés után egy nappal ellenállást jelentett be a több ezer munkahely áthelyezését előirányzó tervével szemben, s hozzátette, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem fogadják el sem a 40 órás munkahetet, sem pedig a munkahelyek külföldre helyezését. A dolog hátterében Heinrich von Pierer, a Siemens AG igazgatótanácsa elnökének utasítása áll, amelynek értelmében a konszern összes németországi bázisán „leltárt” kell készíteni. A csavarok és anyák számbavétele helyett azonban a feladat az, hogy a helyi főnökök kiszámolják, mennyivel válna olcsóbbá a termelés, ha a vele járó költségek a magyarországi szintre süllyednének – közölte az MTI a Der Spiegel nyomán.
Kiszivárgott értesülések szerint a differencia mintegy 25 százalék, ami tízezer németországi munkahelynek felel meg. A burkolt fenyegetés, amelyet a szakszervezetek nyomban megértettek, így hangzik: amenynyiben nem sikerül lefaragni a különbözetet, a tízezer munkahely nagy része elveszhet. Az IG Metál foggal-körömmel igyekszik megmenteni a munkahelyeket, s ennek megfelelően kemény tárgyalások folynak. A szakszervezet alelnöke azzal is megvádolta a Siemenst, hogy visszaél az adófizetők pénzével. A cég telephelyeit 1991 óta Észak-Rajna-Vesztfália tartomány adóiból támogatják. Az áttelepítéssel ismét adópénzek szállnak el, méghozzá a beruházási összköltségek 25–37 százalékának erejéig, ugyanis a tartomány az áttelepítéshez EU-pénzeket bocsát rendelkezésére. A dpa hírügynökség szerint a magyar állam a Siemensnek közvetlenül a beruházási költségek 30 százalékát juttatja, s 2011-ig adómentességet ad. A tárgyalások kimenetele egyelőre teljesen kiszámíthatatlan. Bíró Péter, a Siemens magyarországi szóvivője lapunknak nyilatkozva ugyanezt erősítette meg, előrevetítve, hogy az egyeztetések akár hetekig is elhúzódhatnak.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó