Még eredetinek sem nevezhető az ötlet: megzsarolni az államot olyan cselekménnyel, amely ellen nemigen tud védekezni. „Túszul ejteni” a francia utazóközönség millióit, aztán lelépni a „váltságdíjjal”. Teli vannak a mozik ilyen témájú filmekkel, majd leszakadnak a könyvesboltok polcai a hasonló történetektől. Bűnözők vagy terroristák ennek ellenére ritkán vállalkoznak rá, hogy ezzel a módszerrel sajtoljanak ki pénzt egy országból.
Az AZF három betűje meglehetősen baljósan cseng a francia biztonságiak fülében. E rövidítés annak a toulouse-i vegyi üzemnek a neve, amely 2001. szeptember végén – máig tisztázatlan körülmények között – felrobbant, 30 ember halálát és legalább 2400 sebesülését okozva. Nem véletlen, hogy ezt a nevet választotta magának a titokzatos, vonatrobbantással zsaroló szervezet. Az Amerikát ért terrortámadások után tíz nappal bekövetkezett „AZF-baleset” azóta is foglalkoztatja a francia sajtót, aminek nem örülnek a hatóságok. (Lásd keretes írásunkat!)
A zsarolási történeten akár szórakozhatnánk is, ha nem gyanútlan utasok százainak vagy ezreinek halálával való fenyegetésről szólna. Ugyanis a képregények, másodosztályú bűnügyi történetek szinte minden kelléke előfordul benne: nyakatekert nyilatkozatok, újsághirdetések útján való kapcsolattartás, kideríthetetlen telefonhívások, helikopteres váltságdíjátadás, amelyet aztán végül mégiscsak elszúrnak. Valószínűleg krimijelenetek rémlettek fel azokban a hivatalnokokban is, akik tavaly december 11-én felbontották a francia belügyminisztérium Beauvau téri központi épületébe és az elnöki palotába érkezett leveleket. Ezekben az addig ismeretlen szervezet, az AZF bejelentette „színre lépését”, és összegezte eléggé zavaros és általános politikai követeléseit. Hasonló üzeneteket napjában tucatszámra kapnak a francia hatóságok. Az egyik nyomozót azonban elgondolkodtatta a csoport elnevezése, és a levél szövegének további elemzését kérte a terroristaellenes egységtől.
Az ügy járta a maga bürokratikus útját, amikor másfél hónapra rá újabb AZF-levéllel állított be a postás. Majd hamarosan újabbal, amelyben a csoport ismertette tervét: időzített bombákat helyez el a francia vasútvonalak alatt, ha nem fizetnek neki négymillió eurót. Az üzenetben a csoport közölte a 2,5–3,3 kilogrammos bomba technikai leírását, amelyről szakemberek azt állították, hogy az bőven elég egy vonat kisiklatásához. Ha az AZF megkapja a pénzt, akkor felfedi a robbanószerkezetek helyét – ígérte a levél. Ezek az információk már felkeltették a rendőrség különös érdeklődését. A kapcsolatfelvétel a Libération napilap Egymás közt – Személyes üzenetek apróhirdetés-rovatában zajlott le. Nagy Farkas néven szerepelt a zsaroló csoport, Suzy néven a hatóság. Ott aligha tűnt fel bárkinek egy ilyen üzenet: „Nagy Farkasom, ne vállaljunk értelmetlen kockázatot, a legközelebbi lesz a legjobb. Add meg az utasításaidat! Suzy.”
Az utasítások meg is érkeztek: a Nagy Farkas egy mobilszámot adott meg Suzynak, amelynek a rendőrségnél kellett „ügyeletben” lennie. Felszólította a hatóságot, hogy „ne próbálja meg semmiféle médiahatással befolyásolni a csoportot”. Ha az állami szervek elfogadják ezeket a feltételeket, akkor az AZF feltárja egyik bombája helyét – állt a következő levélben. A rendőrség elfogadta a követeléseket. Bekérették a belügyminisztériumba a francia tömegtájékoztatási intézmények vezetőit, és tájékoztatták őket az ügyről, ám nemzetbiztonsági okokra hivatkozva azonnal megkérték őket, hogy ne jelentessék meg a hírt. Természetesen érthető volt a hatóság óvatossága, hiszen el akarta kerülni a pánikkeltést. Csak a Párizs környéki vasutakon naponta ötmillió ember ingázik. A média vezetői is megértették, milyen következményekkel járhat a zsarolás, amelyről tájékoztatták őket, és elfogadták a játékszabályokat.
Az AZF képviselői, hogy eltökéltségüket szemléltessék, műholdas helymeghatározással, azaz GPS-szel megadták egyik bombájuk rejtekhelyét. Korábban már tanúbizonyságot tettek arról, hogy ismerik ezt a technikát, pontosan behatárolták az Eiffel-torony és a rethondes-i tisztás helyét, ahol az 1918-as fegyverszüneti megállapodást aláírták. Február 21-én a Limoges-tól 30 kilométerre lévő helyen, egy viadukt alatt semmit sem találtak a rendőrök. Ugyanis átsétáltak a bombán, annyira jól el volt rejtve. Utólag fedezték fel, hogy még azt a sínszakaszt is megjelölték a terroristák, ahova elásták a bombát a Párizs–Toulouse vonalon.
A megtalált pokolgép technikai kivitelezése most már azt is meggyőzte, aki addig csak blöffnek tartotta a zsarolást, hogy az AZF-et komolyan kell venni. Nemcsak a 2,5 kilós bomba összetétele, de technikája, hatóereje sem hagyott kétséget efelől. Kísérletekkel igazolták, hogy ha a meglelt robbanószerkezet működésbe lépett volna, 37 méterre repített volna el egy 78 centiméteres, 35 kilogramm súlyú síndarabot. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy kisiklasson egy teljes sebességgel közlekedő vonatot. A bomba kétkomponensű anyaga a korzikai terroristák kedvelt eszköze, egy kilogramm elég egy családi ház romba döntéséhez. Ám a korzikai szakadárok sohasem használtak ilyen fejlett időzítőt. A szerkezet alkatrészeinek többsége beszerezhető a kereskedelmi forgalomban, de voltak közöttük nagy műgonddal, házilag készített eszközök is. Ha a bomba működőképes állapotba kerül, akkor a felette áthaladó vonat rezgésére következik be a robbanás. Tehetséges tűzszerész – mondták a bombakészítőről rendőrségi „kollégái”.
Időközben a Nagy Farkas megemelte a váltságdíjat: most már négymillió dollárt és egymillió eurót kért, mégpedig százas címletekben, két egyenlő részre elosztva, két postai zsákba csomagolva. Szállítás légi úton. A párizsi Montparnasse-torony tetejéről helikopter indult volna az AZF telefonhívására. A gépnek annyi üzemanyaggal kellett rendelkeznie, hogy a fővárostól 120 kilométeres sugarú körben bárhol le tudjon ereszkedni. Nincs más választás, kifizetik a kért összeget – ez volt a párizsi belügy végkövetkeztetése. Ám a pilóták fenntartásaikat hangoztatták a toronyról való indulás miatt, ugyanis ilyen magasságban rendkívül erős szél fújhat. „A madárka máshonnan száll fel” – üzent a belügy a Nagy Farkasnak. Ekkor jött az első telefonhívás: a szakértők szerint egy 30–35 év körüli nő beszélt a rendőrségnél lévő mobiltelefonban. A párizsi akcentusú hölggyel sikerült megállapodniuk egy új repülőtérről, ahonnan a helikopter felszállhat. Az összes telefonhívás időtartama egy percen belüli volt, hogy a rendőrök ne tudják azonnal azonosítani a hívás helyét. Egyszer egy férfihang erélyesen rászólt a nőre, amikor az hosszan egyezkedett, hogy fejezze be a beszélgetést. Legalább ketten vannak – állt össze a kép a francia belügyéreknél.
Ettől fogva azonban hibát hibára halmozott az AZF. Március 1-jén a helikopteres váltságdíjátadásnál telefonon értesítették a pilótát, hogy az új felszállási helytől az út mentén 15 kilométerre lát majd egy leterített anyagon kék keresztet, ott dobja ki a két zsákot. A helikopter többször elszállt a megadott térség felett, de a pilóta semmit sem látott. A rendőrök rábukkantak a keresztre, mégpedig másnap: 19 kilométerre volt az adott helytől. A GPS-tudás lenyűgözte a nyomozókat, erre a malőrre azonban nem tudták a választ. Ráadásul a Dépeche du Midi, a toulouse-i térség lapja úgy döntött, hogy felrúgja a belügyminisztériumban kötött megállapodást, ezért Nicolas Sarkozy belügyminiszternek ki kellett állnia a nyilvánosság elé, és be kellett számolnia az addig történtekről. Tízezer vasutast mozgósítottak, hogy nézze át Franciaország 32 ezer kilométeres vasútvonalát. Az akkori vizsgálatkor azonban nem találtak semmit. Március 24-én viszont az egyik őrjáratot végző vasutas rábukkant egy alig álcázott bombára a Párizs–Bázel vonalon, Montiéramey közelében. A robbanószerkezete köszönő viszonyban sem volt az előzőleg megtalált bombáéval, egy háztartási óra volt az időzítő. Másnap újabb levél érkezett, amelyben a csoport bejelentette akciói ideiglenes felfüggesztését, és „Hamarosan!” köszönéssel búcsúzott el a rendőrségtől.
Ám e váratlan fordulat mit sem használt az ügy felderítésével megbízott nyomozóknak: továbbra is sötétben tapogatódznak. Se szeri, se száma a megalapozatlan feltételezéseknek. Végigvizsgálták az összes terrorszervezetet, amelyek eddig Franciaországban működtek. Semmi értékelhető nyom. Következtek a különböző szekták. Baloldali vagy jobboldali szélsőségesek? Ugyancsak sikertelenség. Esetleg megvadult antiglobalisták? Talán valamilyen egyetemistatársaság űzi ezt az először gyermetegnek gondolt, aztán félelmetessé vált játékot? Azt viszont biztosan állítják a csoportot értékelők, hogy az AZF megijedt terve végrehajtásának következményétől. (Ne felejtsük el március 11-ét, a madridi vonatrobbantások borzalmas képeit!) Esetleg most a váltságdíjátadás tökéletesítését tervezi, ugyanis kiszivárgott, hogy a „kék keresztes” akciónál tízezer méter magasságból pásztázta a környéket a francia hadsereg Awacs típusú felderítőgépe. Arról viszont nem szólnak a rendőrségi jelentések, hogy a megtalált, házilag barkácsolt legutolsó bomba működőképes volt-e.
Mi az, amit tudnak a nyomozók az elkövetőkről? Az eddig kapott öt levélből kiderült, hogy a zsarolók politikai műveltsége fabatkát sem ér, viszont intelligensek. Leveleikben egyetlen helyesírási hibát sem követnek el, ami nehezen mondható el a klasszikus bűnözőkről. A stílusuk viszont csapnivaló, mintha egy idegen nyelvű használati utasítást ültetett volna át valaki hibátlanul franciára. Már-már didaktikus és adminisztratív nyelvezet – állapították meg a szövegelemzők. Felmerült az a lehetőség is, hogy valakinek személyes konfliktusa volt a francia állammal, és most móresre akarja tanítani. Különösen felkeltette a figyelmet, hogy a levélíró gyakran használ katonai kifejezéseket, jól ismeri a katonai repülőterek elhelyezkedését, nem beszélve az ugyancsak nem mindennapos GPS-ismereteiről. Ezért szóba jöhet a hadseregtől eltávolított katona is, aki jogtalannak ítélte meg menesztését. A múlt hét végén őrizetbe vettek három, a repüléssel kapcsolatban lévő személyt, de a lakásukon végrehajtott házkutatás sem hozott eredményt. Bebizonyosodott az is, hogy az adott időpontban nem hagyták el lakhelyüket, így szabadon engedték őket.
A nyomozóknak feltűnt a követelt összeg viszonylag csekély volta. Igaz, mióta ez a lapokban napvilágot látott, a zsarolók kétszer is megemelték a váltságdíjat egymillió euróval. Egyébként épp egy éve volt már példa hasonló zsarolásra, méghozzá Csehországban. Tavaly április elején a mostani franciával szinte minden elemében megegyező krimi tartotta lázban a cseheket: Olomouc vasútállomása környékén bukkantak a rendőrök időzített bombára. A zsaroló tízmillió koronát (320 ezer eurót) kért az államtól. Itt is helikopteren szállították huszonöt zsákban a váltságdíjat, amelyet a megadott helyen kiszórtak a gépből, ám senki sem jött, hogy összeszedje. A cseh bombás azóta sem jelentkezett. Vajon az AZF zsarolása az olomouci ügy egyszerű lekoppintása lenne? Vagy talán szorosabb kapcsolat is létezik a két bűncselekmény között? Ahhoz, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre, előbb el kellene kapni a francia tetteseket.
Rejtélyes helikopter az AZF felett
A 2001. szeptember 21-én Toulouse-ban bekövetkezett robbanás nem hagyja nyugodni a francia újságírókat. Két és fél évvel a harminc ember halálát okozó detonáció után is derülnek ki újabb elemek, amelyeket a hatóságok elhallgattak a közvélemény előtt. A múlt héten sikerült fényt deríteni arra, hogy kié a robbanást követően tizenöt másodperccel a helyszín felett átszálló helikopter. Ugyanis az AZF vegyi üzemtől két kilométerre egy gimnáziumban forgatott egy tv-stáb, és felvételükön tisztán hallatszik egy helikopter motorjának zaja, amely a robbanás után a gyár felé száll. A légi irányítóközpont váltig azt állította, hogy ebben az időben semmilyen – sem civil, sem katonai – légi jármű nem tartózkodott a közelben. Ugyanakkor a gyári munkások is látták a helikoptert. Kiderült, az AZF üzem mellett működő SNPE, a Lőpor- és Robbanóanyag-gyártó Nemzeti Társaság, amely az Ariane francia űrhajók rakéta-hajtóanyagát is készíti, szeptember elseje óta állt a terroristaellenes központ kiemelt figyelme alatt, ami annak tudható be, hogy az üzem elleni támadástól tartottak. Nemcsak a földről figyelték a gyárat, hanem a csendőrök a levegőből is rajta tartották a szemüket. A terrorveszélyről azonban elfelejtették értesíteni a szomszédos AZF üzemet, amely, mint a robbanás mutatja, szintén veszélyes anyagokkal dolgozott. Ezen túlmenően is számtalan kérdés máig nem tisztázott a „balesettel” kapcsolatban. A jelenlegi hivatalos álláspont szerint önrobbanás következtében repült a levegőbe a 221-es hangárban tárolt ammónium-nitrát. Ám a gyárban dolgozó túlélők továbbra is azt állítják, hogy két robbanást hallottak, ami egyértelműen merényletre utal.
