A hegyek bosszúja

Oroszország éppen ünnepelt és emlékezett, Putyin elnök a mai kor legnagyobb kihívása, a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépésre szólított mindenkit, amikor a grozniji Dinamo stadion dísztribünje alatt robbant a gyilkos pokolgép. Az időzítés aligha véletlen, hiszen az oroszok számára talán a legszentebb pillanatban, a győzelem napján csapott le a sem érzéseket, sem életeket nem kímélő terror. A halál a hegyekből érkezett, s a cél kettős volt. Egyrészt bosszút állni Csecsenföld új erős emberén, az első háború után Moszkva oldalára állt egykori harcostárson, a tavaly ugyan sokak által bírált körülmények között, de a harcokban elcsigázott köztársaságban elsöprő többséggel elnökké választott Ahmed Kadirovon, másrészről önérzetében megsérteni az orosz népet.
Tucatnyi sikertelen merényletkísérlet után a halál most utolérte a Csecsenföldön egyébként nem túl népszerű, a kezében összpontosuló erő miatt azonban félelemmel vegyes tisztelet övezte exfőmuftit, mindez azonban aligha változtat a helyzeten. A hegyekbe és a szomszédos Grúzia senki földjére, a Pankiszi-szorosba szorult szeparatisták komoly katonai ellenállás kifejtésére képtelenek, egy harmadik háborúról pedig akkor is csak álmodozhatnának, ha a társadalom támogatná azt. A szakadárok két, egymással is vetélkedő vezéralakja közül Maszhadovnak mintegy tucatnyi, Baszajevnek pedig száznál alig több harcosa van. Maszhadov egyelőre a hegyekben bujkál, ahol éppen a napokban indult újabb nagyszabású akció elfogására. Feladták ellenben magukat környezetéből többen is, köztük Icskéria „védelmi minisztere” Magomed Hanbijev. Éppen a terrorizmus elleni nemzetközi összefogásnak köszönhetően egyre inkább elzáródnak a pénzcsapok is, s ez nagyobb csapás a hegyekben harcolókra, mint az, hogy a közelmúltban megölték az al-Kaida kihelyezett egységének tekinthető csecsenföldi arab osztag vezérét, al-Validot. Ami azonban még ennél is fontosabb, a csecsenek többsége annyi szenvedés után belefáradt a harcokba, s ha nehéz szívvel is, de lemondott a függetlenségről, pontosabban az élni akarás elnyomja szívében a szabadság iránti vágyat. Nem növeli a harci kedvet az sem, hogy a lakosság Baszajevéktől éppúgy szenved, mint a föderálisoktól vagy Kadirov magánhadseregétől.
Kadirov ugyan anélkül távozott az élők sorából, hogy győzött volna, a mostani merénylet sem nagyon változtat azonban a tényen, hogy szorul a hurok Maszhadovék körül. Átmenetileg ugyan kis levegőhöz juthatnak, hiszen kedvez nekik a megnövekedő politikai bizonytalanság. Moszkvának ugyanis nem lesz egyszerű Kadirovhoz hasonló erővel bíró helytartót találni. Emellett a „libanonizálódási” folyamatot erősíti az is, hogy Baszajevéknek a terroristaeszközök alkalmazásán kívül nem nagyon marad más választásuk. A hegyek bosszúja azonban így mindinkább önmaga ellen fordul, ez a magatartás eltaszítja a csecsenek ügyétől a terrorizmusra manapság különösen érzékeny civilizált világot, amit jól jelez, hogy immár a Maszhadov mellett sokáig teljes mellszélességgel kiálló amerikai külügyminisztérium legújabb, Csecsenföldet is érintő jelentése egyenlőségjelet tesz a szeparatisták és a terroristák közé.