Új Sztolipin a Kremlben?

Putyin második terminusa alatt olyan hatalommal kormányozhat, amellyel szinte ellenzék nélkül hajthatja végre programját. Az olaj és gáz világpiaci árától nagyban függő orosz gazdaságnak ugyanakkor égető szüksége van reformra. A brit sajtó szerint az orosz elnök elkötelezte magát a kisebb reformok mellett, de egyelőre nem kockáztatja a nagyobb mértékű gazdasági nyitást.

Téves Putyint a Nyugat felé tekintő Nagy Péter cárhoz hasonlítani, sokkal inkább találó a párhuzam Sztolipin egykori miniszterelnökkel, aki a XX. század első évtizedében autoriter politikai rendszer mellett elkötelezetten támogatta a kapitalizmus megerősödését a cári Oroszországban. Az egykori kormányfő úgy vélte, hogy Oroszország nem érett a demokráciára, ezért a kapitalizmus térhódítását csak erős központi hatalommal lehet ellenőrizni. Az ország most bizonyos szempontból viszszatért az 1917-es forradalom előtti időkhöz, amikor a kapitalizmus kialakulása körül keletkeztek óriási társadalmi feszültségek, vélekedik Moszkváról az angol Királyi Külügyi Intézet havilapjában Dmitrij Trenyin politológus, hozzátéve, hogy különösebb érzelmi túlzások nélkül el kell fogadni Oroszországot olyannak, amilyennek az látszik. Félautoriter államnak, amelyet egy kormány által ellenőrzött – de nem birtokolt – gazdaság jellemez, és ahol az uralkodó elit visszatért a már korábban ismert legitimációs eszközhöz, a nagyorosz nacionalizmushoz.
A Carnegie alapítvány moszkvai kirendeltségének igazgatója azt állítja, hogy nincs igaza azoknak a nyugati elemzőknek, akik szerint Putyin többé már nem akar csatlakozni a Nyugathoz, és éppen ellenkező irányba tart. Az orosz külpolitika változását igencsak racionálisnak lehet tekinteni, hiszen az orosz elnök nem tett mást, mint felmérte, hogy Oroszország már nem globális tényező, s középhatalomként főleg a volt Szovjetunió térségeire koncentrál. A putyini külpolitikában a Nyugat szerepe arra korlátozódik, hogy megfelelő technológia és tőke segítségével elősegítse az orosz modernizációt. Moszkva elfogadja az Egyesült Államok hegemóniáját, és jó kapcsolatokra törekszik Washingtonnal, hiszen belátta, hogy nem képes vele egyenrangú partnerként versenyezni. Oroszország külpolitikájában ugyanakkor egyre nagyobb szerep jut az Európai Uniónak, de miután eldöntötte, hogy nem akarnak csatlakozni a szervezethez, az EU–orosz kapcsolatok igen pragmatikus, főleg gazdasági jellegű ügyekre korlátozódnak.