Brüsszelbe is beköltöztek az EU bírálói

Az unióellenes aktivisták megmozdulásai már régóta nem keltenek különösebb meglepetést, hiszen évek óta töretlen lelkesedéssel harsogják tele különféle jelszavaikkal az európai nagyvárosok utcáit. Most azonban elérkezett az az idő, amikor nemcsak a tereken, hanem a közösség brüsszeli bázisán sem ritkák a sokszínű szkeptikus felhangok.

Első hallásra furcsának tűnhet, de az Európai Parlament (EP) munkáját ma már nem elhanyagolható mértékben olyan politikusok irányítják, akik valójában szívből megvetik az egész uniót. De mert országaik tagok lettek, nem tehetnek mást, ők is együtt dolgoznak a többi döntéshozóval; ha másért nem, hát azért, hogy mielőbb kiléptessék hazájukat a huszonötök társaságából.
A helyzet azonban korántsem egyszerűsíthető le uniópártiak és EU-ellenesek párharcára, hiszen a szkeptikusok, amennyien vannak, annyiféle kritikát fogalmaznak meg Brüsszelt illetően. Arról nem is beszélve, hogy Brüsszelben gyakorlatilag nincs is már olyan frakció, amelynek soraiban ne ülne néhány szkeptikus.
Néhány elemző úgy fogalmaz, hogy valóságos divattá vált az unió elleni lázadás, legyen szó akár civil, akár politikai szféráról. Sőt, a korábbi évek gyakorlatától eltérően ma már nemcsak az alacsonyabb társadalmi rétegekből, hanem elitkörökből is mind több kritika hallatszik. Igaz – tegyük hozzá mindehhez – helyenként még ma is előszeretettel skatulyázzák be a szélsőségesek közé azokat, akik nem tapsolnak az unió minden lépéséhez.
A kritikus gondolatok szülte tiltakozó hullám persze nem egészen új keletű, s talán mondani sem kell, hogy az uniós munkában egyébként is különcködő Nagy-Britanniából ered. A szigetországban ráadásul nemcsak az EU-ügyekben finoman szólva nem túl járatos utca embere, hanem néhány komoly súlyra szert tett politikai erő is a régi jó westminsteri demokrácia gyilkosát látja Brüsszelben. A Brit Függetlenségi Párt (UKIP) vezetője, Robert Kilroy-Silk – aki tévésztár múltját színpadias szereplései során sem tudja levetkőzni – például nem tagadja, hogy élve 15 mandátumával, pártja nem akar mást, mint mielőbb visszaszerezni hazája „függetlenségét”.
Aki további elszánt EU-szkeptikus hangokra kíváncsi, annak érdemes az északi tájakon körülnéznie, hiszen a legtöbb bírálat Nagy-Britannia után az eurózónát mindeddig szintúgy elutasító Svédországból és Dániából érkezett.
Talán meglepő, de a stockholmi székhelyű Júniusi Lista hatvanhét éves vezetője, Nils Lungren, noha a bankvilág éléről csöppent a közéletbe, ma már épp a gazdasági-politikai életet polipként átszövő pénzügyi visszaélések ellen küzd. Vagyis listája korántsem kifejezetten EU-ellenes, szimpatizánsaik pusztán komoly reformokat tartanak szükségesnek. Mint mondják – s ezzel nem csak az őket három brüsszeli mandátumhoz juttató svéd szavazók értenek egyet –, az Európai Unió túlcentralizált, s ezen csak akkor lehetne változtatni, ha a kisebb súlyú országok is nagyobb beleszólási joghoz juthatnának.
A két mandátumot szerzett, Átlátható Európa névre keresztelt független holland tömörülés vezetője, Paul van Buitenen öt éve az Európai Bizottságot is megbuktatta, így talán mondani sem kell, hogy zászlajára ismét korrupcióellenes jelszavakat írt. Mint Van Buitenen állítja, nem utasítják el a klasszikus politikai pártokat, de saját, se a jobb-, se a baloldalhoz be nem sorolható szervezetük új alternatívát kínál „csaló és begyepesedett” ellenfeleikhez képest.
Nem csoda, hogy a „brüsszeli nagytakarítást” sürgető Hans-Peter Martint is sokan holland kollégájához hasonlítják, hiszen az osztrák politikus szintúgy számtalan pert indított a bürokraták ellen. Az egykori szociáldemokrata listavezetőt épp a politikai körökben őt övező utálat miatt is nevezte egy elemző „magányos populista harcosnak”. Tizennégy százalékos támogatottsága ismeretében persze találóbb lehet azt állítani, hogy Hans-Peter Martin adott arcot a nem ész nélküli EU-szkepticizmusnak Ausztriában.
„Azzal, hogy az ország a hálózat része lett, a mezőgazdaság sokat vesztett. S ha a termékek ára felmegy, akkor mindenki rosszul jár” – mindez már a cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS) politikusainak véleménye, akik az alkotmány és a közös fizetőeszköz elutasítására biztatnak. Nemzeti érdekeket védő politikájuk olyannyira népszerű, hogy kilenc mandátumával az ODS meg is nyerte az EP-választásokat.
A júniusi voksolás néhány kivételtől eltekintve kevés érdeklődést váltott ki az emberekből, régi és új tagok körében egyaránt. Mindez nem jelenti azt, hogy a szkeptikusok idővel a legnagyobb politikai hatalomra tehetnek szert, a Brüszszel hibáiról nem megfeledkező, de az építő vitáktól nem elzárkózó politikusok diadala azonban azt jelzi, hogy az erőviszonyok átalakulóban vannak. Az új európai rend nyertesei pedig feltehetőleg nem a szürke bürokraták lesznek.

---