A Liverpool ázsiai túrájának első meccsét ma Hongkongban rendezik az AC Milan ellen. Az ellenfél különleges lehet az angol bajnok két magyar játékosának is: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos ma a Milan sztárjai is lehetnének, de főként az olasz klub miatt nem így alakult a karrierjük.

Kerkez Milos története az ismertebb. Ő mindössze 17 éves volt, amikor 2021-ben Győrből az AC Milan utánpótlásába igazolt, többek között azért is, mert az olaszok legendás balhátvédje, Paolo Maldini személyesen járt közbe a leigazolásáért. Kerkez megtette amit lehetett, bizonyított, fél évvel az érkezése után már a felnőttcsapat egyik edzőmeccsén két gólt is szerzett, végül azonban nem kapott igazi esélyt a Milantól.
A Milan nagy bakot lőtt Kerkez Milos elengedésével
Kerkez mindössze egy évet töltött a Milannál, majd 2022 januárjában a holland AZ Alkmaarhoz igazolt potom 2,7 millió euróért. A történet többi része ismert: Hollandiából már 17,87 millióért vette meg a Premier League-ben szereplő Bournemouth. Onnan pedig idén nyáron 46,9 millióért lett a Liverpool játékosa.
A 21 éves magyar balhátvéd jelenlegi piaci értéke 45 millió euró, ezzel a posztján holtversenyben a hatodik legértékesebb a világon. Az AC Milan balhátvédje jelenleg az ecuadori válogatott Pervis Estupinán, aki 30 milliót ér, de ő már 27 éves, nincs benne annyi potenciál, mint Kerkezben.
Szoboszlai leigazolását a Milan felsővezetése vétózta meg
A Liverpool másik mai magyar sztárja, Szoboszlai Dominik is lehetett volna a Milan játékosa. Erről májusban számolt be Zvonimir Boban, a Milan korábbi szakmai igazgatója. Mint elmondta, 2020-ban mindenben megállapodtak Szoboszlai szerződtetéséről, azonban az olasz klub felsővezetése megvétózta az átigazolását.

– Szoboszlait is megpróbáltuk leigazolni, mindenben megegyeztünk, 20 millió eurós kivásárlási záradéka volt a Salzburgnál. Azt az átigazolást is megvétózták. Nem értettem, mégis mi az ördög folyik itt… Szoboszlai átigazolását Innsbruckban zártuk volna le. Paolo nem akart elutazni, attól tartott, hogy felismerik az utcán, ezért Ricky Massara és én találkoztam Szoboszlai édesapjával, illetve az ügynökével, Esterházyval.