Jóléti rendszerváltozás, a bérek vásárlóértékének huszonöt százalékos emelése, illetve uniós felzárkóztatása, harmincnyolc órás munkahét, három-négyszázezer új munkahely, jól működő érdekegyeztetés – ígérte a választások során az MSZP és a miniszterelnök-jelölt, Medgyessy Péter. A Fidesz-kormány által 2001-ben megemelt minimálbér és a köztisztviselői béremelés áthúzódó hatását is a maga javára írva egy évvel hatalomra kerülése után a kormány úgy ítélte meg, hogy a bérfelzárkóztatás az előző években megvalósult. A hangoztatott huszonöt százalékos bérnövekedés azonban sajátosan oszlik meg: a 2002 őszén végrehajtott, átlagosan ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés és a minimálbér-emelés a negyven százalékát tette ki az összbérnövekedésnek, a maradékon pedig osztozkodott a versenyszféra. Itt azonban főként a menedzserbérek szaladtak el – jó példa erre a MÁV vezetősége, amelynek bérezése önmagában milliárdokat emészt fel, noha a magyar vasút a csőd felé zakatol –, a fizikai állományban viszont, ahol valóban új értéket állítanak elő, átlagosan legfeljebb egyszázalékos reálbér-emelkedés történt. Több ágazat munkavállalói pedig reálbérveszteséget szenvedtek el.
Erre utalnak a KSH adatai is, ezek szerint az év első négy hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 9,1, a nettó átlagkereset 7,8, a reálkereset pedig 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miközben a fogyasztói árindex 6,8 százalékkal emelkedett. Az év első négy hónapjában az ipar termelékenysége 13,6 százalékkal bővült, míg az itteni keresetek messze elmaradtak ettől a szinttől: az átlagos reálkereset-növekedés csupán 2,7 százalék volt. Noha Magyarország GDP-növekedése 52, ipari termelékenysége pedig 62 százaléka az uniós átlagnak, a magyar keresetek bruttó értéken, euróra átszámolva csupán az uniós átlagkeresetek tizenöt-húsz százalékát érik el. Az idén 53 000 forintra emelkedett minimálbér reálértéke 1,9 százalékkal csökkent. Mindezek tükrében a versenyszféra legnagyobb szakszervezeteinek vezetői lapunknak úgy nyilatkoztak, hogy az országos bérajánlásról szóló tárgyalásokon a gazdaság teljesítőképességével megegyező – várhatóan több mint négyszázalékos – reálbér-növekedést, az adók és a járulékok együttes csökkentését követelik jövőre. Az érdekvédők a stagnáló foglalkoztatottságról és a feketemunkáról is tárgyalni kívánnak. Ezek a kérdések szorosan összefüggnek a bérekkel – hangsúlyozzák a szakszervezetek –, nem mindegy ugyanis, hogy a feketemunka miatt évente akár háromszáz-négyszáz milliárd forintos kiesést az aktív dolgozókkal fizetteti meg az állam.
A 2002-es közalkalmazotti béremelés okozta öröm mára ürömmé változott. Noha Medgyessy Péter korábban folyamatos és fokozatos bérfelzárkóztatást ígért, az intézkedés súlyára hivatkozva a kormány még el tudta fogadtatni a szakszervezetekkel, hogy 2003-ban – az áthúzódó hatáson kívül – nem történik bérintézkedés a közszektorban. Az idei évre minimumként megfogalmazott tízszázalékos követeléssel szemben a kormány mindössze hatszázalékos béremelésre tett ajánlatot, az infláció mértékével megegyező béremelés kifizetésére viszont nem akart jogi és pénzügyi garanciát vállalni. A rendvédelmi területet leszámítva a mai napig nem valósult meg a béremelés, különösen nagy az elmaradás az egészségügyben, az oktatásban, a kutatás területén és a szociális intézményekben dolgozóknál. Noha még az idei bérvita sincs elrendezve, a kormány nemrég bejelentette, jövőre átlagosan kétszázalékos reálbér-emelkedéssel számol a közszférában. Ez az érték – hangsúlyozzák a szakszervezetek – az egyénnek gyakorlatilag érzékelhetetlen. Ráadásul a köztisztviselők esetében a kormány elbocsátásokból kívánja finanszírozni a béremelést, ezt az eljárást az érintettek egyszerűen kannibalizmusnak nevezik. A köztisztviselők számára eleve nem hozott sok szerencsét a kormányváltás, hiszen illetményalapjuk évek óta nem emelkedett, elbukták legutóbbi tizenharmadik havi fizetésüket, és a tavalyi, nyolcezer főt érintő munkahely-megszüntetés után most újabb elbocsátásokra számíthatnak.
A szociális párbeszéd, az érdekegyeztetés „helyreállítása” a szocialisták egyik leghangsúlyosabb – a munkavállalóknak és képviseleteiknek tett – ígérete volt. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 2002-es megalakulásakor Medgyessy Péter azt ígérte, a kormány nem dönt gazdasági, társadalompolitikai kérdésekben, mielőtt kikérné a szociális partnerek véleményét. Ennek ellenére 2003 nyarán a szakszervezetek és a munkaadók megkérdezése nélkül – illetve az utolsó percben megfogalmazhatott javaslatok lesöprésével – döntött a kormány az áfaemelésekről, az adó- és járulékkérdésekről, a tb-kedvezmények csökkentéséről, az egészségbiztosítási járulék emeléséről. Az országos bérajánlásról szóló tárgyalások során rendre késve érkeztek meg a kormányzati előterjesztések, így az OÉT-re már csak a parlamentben elfogadott döntések „jóváhagyása” maradt. Hasonló volt a helyzet a közszférában is: a kormány a kompetens érdekegyeztető fórumok összehívása nélkül döntött a kórháztörvényről, az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényről, valamint a közigazgatásban dolgozók tízszázalékos leépítéséről.
Tavasszal a kormány felvetette, hogy a mindeddig nyilvános OÉT-ülések egyikét-másikát zárt ajtók mögött kellene lefolytatni. A munkaügyi tárcánál ekkor lapunknak azt mondták, az ötlet a „felvetés szintjén” maradt. Ennek ellenére a közelmúltban tizenkét órás zárt OÉT-ülésre került sor a Pénzügyminisztériumban, az elhangzottakról a kormány kérésére nem beszéltek a résztvevők. Tudomásunk szerint – amit a későbbi bejelentések megerősítettek – a munkaadói és munkavállalói képviseleteket itt ismertették meg a kormány középtávú gazdasági elképzeléseivel. A kabinet világossá tette, hogy mivel minden forrást beruházásokra, fejlesztésekre kíván fordítani, az elkövetkezendő években csak a bérek „mérsékelt” növekedésére lehet számítani. A titkosnak mondható OÉT-ülés már csak azért is érdekes, mert tagjai lassan egy év óta kérték Medgyessy Pétert, később Draskovics Tibort is, hogy jöjjenek el a fórum plenáris – és nyilvános – ülésére, hogy a gazdaság, az ország helyzetéről tájékoztatást adjanak.
Két éve nem történt érdemi egyeztetés a heti munkaidő-csökkentés ügyében, ami egyfajta béremelésnek is felfogható lett volna, hiszen ugyanannyi pénzért kevesebbet kellene dolgozni. Bár a munkaidő csökkentése Medgyessy Péter személyes ígéreteinek egyike volt, a munkaügyi tárcánál úgy nyilatkoztak, a kormányprogram nem rögzít sem mértéket, sem időpontot, csak azt, hogy tárgyalások kezdődnek a kérdésről. Mivel a kormány „nem akar egyedül dönteni”, elsősorban a munkaadói és a munkavállalói szervezetekre bízza a megállapodást. A két oldal közötti különbség viszont nem is lehetne nagyobb. Mivel szerintük a kormányprogram tartalmazza, a munkaadók készek lennének tárgyalni a munkaidő csökkentéséről, csak nem tartják időszerűnek a kérdést, mondván: Nyugaton is ellenkező folyamatok zajlanak, noha ott kevesebb munkaidő mellett is nagyobb a termelékenység. A szakszervezetek pedig azt mondják, majd akkor lehet a nyugati tendenciákra hivatkozni, ha a magyar munkavállalók is annyit keresnek, mint ottani kollégáik. A jelenleg hatályos heti negyven óra helyett egyébként átlagosan 41-42 órát dolgozik egy héten a magyar munkavállaló.
Az mszosz is bírál. Megállt a bérek növekedése és a foglalkoztatás színvonala, a munkahelyeken nőtt a kiszolgáltatottság – állapítja meg a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) szeptemberben véglegesítendő civil országjelentése. Az MSZP-vel választási együttműködési megállapodást kötő konföderáció dokumentuma szerint bár a gazdaság hosszú távon fenntartható fejlődési pályára került, megállt a bérek dinamikus növekedése. A versenyszférában különösen rossz a fizikai dolgozók helyzete, ráadásul reálbérük további csökkenése várható, miközben a hazai béreket közelíteni kellene az uniós átlaghoz. A konföderáció kritikával illeti a foglalkoztatottság szintjét is, amely csaknem nyolc százalékkal marad el az uniós átlagtól. Ezért a legfontosabb kormányzati feladatnak új munkahelyek teremtését és a meglévők megőrzését tartja az MSZOSZ. A szervezet olyan kormányzati politikát követel, amely nem az olcsó bérre építi a magyar gazdaság versenyképességét. A magyar munkavállaló ma többet dolgozik és kiszolgáltatottabb uniós társainál. A dolgozók féltik munkahelyüket, a munkáltatók egy része – megsértve a munka törvénykönyvét – visszaél ezzel a helyzettel – mutat rá a dokumentum.
