Nagyszerű épített örökségük van, de még a magyarok sem ismerik eléggé. Sokfelé nincsenek eligazító jelzések, fontos műemlékek nehezen megközelíthetők, nem elég családbarátok – sorolta észrevételeit kifogástalan magyarsággal, majd angolul John Nichols, Nagy-Britannia és Észak-Írország magyarországi nagykövete Fertődön. Az Egyesült Királyságban is hosszú időbe telt azonban – tette hozzá –, amíg megtanulták, hogyan lehet vonzóvá tenni az épített örökséget az emberek számára, és hogyan lehet üzleti vállalkozásként hasznosítani a műemlékeket. De harminc év alatt nagy tapasztalatot szereztek, és ma világelsőnek számítanak e téren.
A National Trust nevű brit civil szervezet tagjainak (több mint kétmillióan vannak) jelképes összegű éves befizetéseiből és munkájával huszonöt éve értékes műemlékek és régészeti helyszínek sorát tudják helyreállítani, folyamatosan gondozni. Orvos, mérnök, tanár nem röstell gumicsizmát húzni, és ha kell, beáll talicskázni, tisztogatni, építkezésen segédkezni. A műemlékek fenntartása ott is rengeteg pénzbe kerül, ezért sokan a National Trustnak adományozzák ingatlanjaikat a fenntartás fejében. A civil szervezet így nagy vagyonra tett szert, és azt híven kezeli.
Az állam által finanszírozott English Heritage (az angliai örökségvédelmi hivatal) országos és helyi szervezetekkel, önkéntes testületekkel és a privát szférával együttműködve dolgozik a történelmi környezet – nem csak egy-egy épület! – megőrzésén és fejlesztésén, a múlt megismertetésén és megértetésén. Az örökségvédelem fő anyagi forrása a most tízéves Heritage Lottery Fund, amelynek működését Stephen Boyce igazgatóhelyettes ismertette. Ez az alap eddig tizennégyezer program megvalósítását segítette 2,8 milliárd fonttal.
A britek a táj részének tekintik a műemlékeket, a természeti és történeti környezettel együtt védik őket. Megtanulták, hogy ha egy ponton beavatkoznak a környezetbe, az változások sorozatát indítja el, ami kihat az emberek megélhetésére. Tudni kell tehát irányítani a változásokat. A történeti környezetet csak úgy lehet hatékonyan megvédeni – mondják –, ha jól hasznosítják, és ha a döntéshozatalba bevonják az ott élőket. Nélkülük semmit sem lehet elérni – hangsúlyozza Christopher Young, az English Heritage világörökséggel és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó részlegének régész vezetője, aki régi ismerősként jár Magyarországra. Az Egyesült Királyságban az idegenforgalommal összehangolt örökségvédelem mindig munkahelyteremtést is jelent. De művelői tisztában vannak azzal, hogy az idegenforgalom éppúgy lehet előny, mint hátrány.
Az örökségvédelem eleinte Nagy-Britanniában is csak szűk réteget érdekelt. A szakemberek elkezdték törni a fejüket, hogyan lehetne odacsalogatni a környékbelieket egy-egy érdekes helyre. Az ismeretterjesztő munkában nagy szerepet szántak az iskoláknak és a művészeteknek, köztük a filmnek.
(A Hadrianus császár által építtetett védőfalat, ezt a becses római kori régészeti emléket például nagyon kevesen ismerték. Egészen addig, amíg a Robin Hood című film egyik jelenetében fel nem tűnt a tolvajok mögött a háttérben.)
A norvég örökségvédő szervezet, a Rixantikvaren hasonló szellemben dolgozik, mint a britek. Főtanácsadóját, Terje Nypant Ernyey Katalin és Rácz Jolán hívta meg, hogy tartson előadást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban (KÖH) néhány héttel a fertődi találkozó előtt. Az épített örökség védelmét Norvégiában is a kulturális turizmussal szorosan összefüggő folyamat részeként kezelik, amelyben az ember a legfontosabb. Ez derül ki abból a településfejlesztési programból is, amelyet EU-támogatással, Nagy-Britanniával és Németországgal közösen indított meg és vezet Terje Nypan az erdélyi Medgyesen.
A három nagyobb részre tagolódó munka leghagyományosabb fejezete az épületrestaurálás. De mivel Romániából elvándorolt a mesteremberek kilencven százaléka, ott helyben kell munkásokat képezni. Ezt a feladatot angol szakemberek végzik. Külön figyelnek arra, hogy az évtizedekig elhanyagolt környezetbe beilleszszék az épületeket, és megtanítsák az embereket arra, hogyan lehet helyreállítani a kultúrtáj egészét, hogyan lehet megélni pici falvakban a hagyományos parasztgazdaságból. (Nagy szükség volna erre Magyarországon is!) Mindez a Nagy-Britanniában „conservation plannek” nevezett koncepcióra épül, amelynek része az is, hogy az építők párbeszédet igyekeznek kialakítani a polgármesterekkel és a község lakóival. A norvég szakember szerint a legnagyobb kihívás Medgyesen az volt, hogy úgy mentsék át a hagyományos értékeket, hogy ne akadályozzák a gazdasági fejlődést.
Ha a Medgyesen megkezdett program sikerül, az építők azt remélik: a főként gazdaságban gondolkodó brüsszeli döntéshozók megértik, hogy a kulturális örökség gazdasági húzóerőt is jelent. Erre egyébként már most is vannak adatok. A turizmusból származik az Európai Unió bruttó össztermékének 5,5 százaléka, és ennek legnagyobb részét a kulturális örökség helyszínei adják. Az EU-ban foglalkoztatott összes munkaerő hat százaléka dolgozik az idegenforgalommal öszszefüggő szolgáltatásokban. Igen nagy értéket jelent a kulturális örökség a film- és a televíziós ipar számára is, ami ugyancsak jövedelmet termel. Terje Nypan EU-becsléseket idéz, amelyek szerint 57 százalékkal nő az idegenforgalom az 1995 és 2010 közötti időszakban.
Norvégiában is meg kell küzdeniük azonban azért, hogy rávezessék a politikusokat: a kulturális örökség nem csak kiadást jelent. Az ingatlanfejlesztők sem mindig értik, hogy ha műemlékkel dolgoznak, a kiindulási érték kisebb ugyan, de a ráfordítással elért eszmei érték nagyobb, mint ha új épületet húznának fel.
Magyarországon még nem terjedt el a Nagy-Britanniában és Norvégiában jól ismert komplex örökségvédelem. Pedig az intézményeink megvannak, csak az itthoni laikusnak nehéz megértenie – ahogy a külföldi szakembernek is –, miért olyan nehezen áttekinthető az örökségvédelem hazai intézményhálózata. Van KÖH, van Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) és van Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). Más és más a feladatkörük, de mindegyik az államot képviseli. Két éve a Fejér megyei műemléknéző körúton járó brit szakemberek udvariasan megkérdezték, nem tartunk-e attól, hogy a sok bába közt elvész a gyerek…
A rendszerváltozás után 1992-ben, majd 1995-ben jelent meg kormányrendelet „az állam tulajdonából ideiglenesen ki nem adható műemlékekről”. A végleges állapotot törvényben akarták rögzíteni. A műemlékvédelemről Magyarországon 1881 óta nem szólt törvény – illetve csak az építésügyről szólóba illesztettek egy nyúlfarknyi, rá vonatkozó fejezetet. A mai törvényt 1997-ben hagyták jóvá. Ennek a mellékletében sorolták fel azokat a „kiemelkedő történeti és kulturális értékű műemlékeket és műemlékegyütteseket” – köztük kastélyokat –, amelyeket „kizárólagos állami tulajdonban kell tartani”. A KÖH a Bugár Mészáros Károly (a MÁG volt igazgatója) és munkatársai által tíz éve kidolgozott „minőségi országbemutatás” programjával összehangolva akarja megvalósítani tavaly meghirdetett új kastélyprogramját – több szakaszban. Mégpedig úgy, amint Varga Kálmán elnök Fertődön elmondta, hogy „fiskális szemléletnek, pillanatnyi érdekeknek nem engednek”.
A Pénzügyminisztériumnak viszont az a pillanatnyi érdeke, hogy minél több állami tulajdonú ingatlant eladjon. A KVI-nek – amelynek a megfelelő tulajdonost kell megkeresnie – meg az, hogy védje az épített örökséget. De a pénzügyi tárca a felettese. Érdekek ütköznek tehát, és félő, hogy a minisztériumé bizonyul majd erősebbnek, ahogy már nemegyszer. Különösen megszorítások idején.
Ha az új tulajdonos nem tesz eleget karbantartási kötelezettségének, és ezzel veszélyezteti az épületet, a KÖH kezdeményezheti a kisajátítást. De pénz híján eddig még semmit nem sajátítottak ki. Úgy tűnik, a megoldás inkább a vagyonkezelői jog átruházása lehet (mint a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély esetében, de itt a családnak is sikerült hitelt felvennie európai forrásokból, és az állammal közösen finanszírozza a jól haladó rekonstrukciót). A vagyonkezelői jog visszavonható, nem úgy, mint a tulajdonjog. Pedig több esetben volna rá ok, hogy az állam visszavegye volt tulajdonát. Előfordult, hogy némelyek csak azért vásároltak jutányos áron kastélyt, hogy jelzálogként használják hitelfelvételhez, majd eltűntek a pénzzel. Nem lehet kizárni a telekspekuláció szándékát sem, különben mivel magyarázzuk, hogy kisebb-nagyobb műemlékek állnak gazverte területeken elhagyatva, omladozó állapotban, miközben van új tulajdonosuk?
Kastélyaink többségét kényszerből hagyták el eredeti tulajdonosaik a háború előtt és után. Megszakadt a folyamatosság, amely Nagy-Britanniában megmaradt. A gazdasági hátterüket vesztett, többször kifosztott, méltatlan átalakításokat és „funkcióváltásokat” elszenvedett épületek jelentős része siralmas állapotba jutott. A legértékesebbek kerültek a legnagyobb veszélybe – több okból. Az államnak örökségvédelemre soha nem volt elég pénze a rendszerváltozás után sem. Rendezetlenek a műemlékek és a hozzájuk tartozó területek tulajdonviszonyai, a birtokegyesítés pedig hosszadalmas és keserves folyamat. Nehéz valódi tulajdonost találni nagy értékű ingatlanokra. Magyarországon még ritka az olyan vállalkozó, aki alkalmas ilyen nagyságrendű műemlékek újjáélesztésére és fenntartására. Nincs meg az erre ösztönző hitel- és adókedvezmény-rendszer sem. Sok esetben elmaradt az épületek tudományos feltárása, enélkül viszont elképzelhetetlen a szakszerű helyreállítás és így tovább. Az állam azonban nem bújhat ki a felelősség alól – állapította meg Varga Kálmán.
Az új kastélyprogram első szakaszában „az állam tulajdonában lévő, nagyrészt hasznosítatlan” épületeket mérték fel, és két csoportot különítettek el. Tizennégyet közfunkciókra szánnak, és azt javasolják, maradjanak a közösség tulajdonában. Tizenhármat szabad hasznosításra, azaz eladásra. A huszonhét közül tizennyolc szerepel örökségvédelmi törvény mellékletében, állami tulajdonból ki nem adható műemlékek listáján! A hivatal ezért törvénymódosításra készül.
Kastélyokat azonban csak alaposan végiggondolt hasznosítási tervvel és többmilliárdos befektetéssel lehet újjáéleszteni. Kik lesznek nálunk erre alkalmasak és elég tőkeerősek?
A műemlékegyüttesek értékelését bonyolult képletekben kifejeződő módszerrel végezték, amely – Varga Kálmán szavaival – „ideális esetet feltételez”. A hivatal elnöke is elismeri azonban, hogy számolni kell két nagy problémával. Nálunk még nincsenek meg a műemléki támogatási rendszer Európában már létező formái, ezért a kiemelt műemlékállomány veszélybe kerülhet, ha kiadják állami tulajdonból. De veszélyes a privatizáció azért is, mert „derékba törheti a műemlékvédelem évek óta tartó birtokegyesítési tevékenységét”, amely a sikeres hasznosítás alapja.
Noha több szakaszban jelentős összegeket költöttek rájuk, nem látszik megnyugtatónak a kiemelten fontos kulturális közcélra szánt fertődi Esterházy-, a gödöllői Grassalkovich- és a körmendi Batthyány-Strattmann-kastély finanszírozása sem. Csak az Esterházy-kastélyegyüttes és a park helyreállításának költségeit több tízmilliárdra becsülik. És nem kizárólag pénzgondok vannak. Vajon miért a homlokzat festése a legsürgősebb most Eszterházán?
Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere szívesen venné, amint Fertődön mondta, ha a brit szakmai tapasztalatok beépülnének a magyarországi gyakorlatba. Hallhattuk tőle, amit korábban másoktól is: hogy a kultúrát és a turizmust együtt kell kezelni. A miniszter a nyugat-magyarországi régió kivételes kulturális adottságaira és a történelmi múlt adta lehetőségekre hívta fel a figyelmet, és szorosabb együttműködésre szólított fel ezen a „jelképes helyen”.
„Haydn személye, az a kultúra, amelyet Eszterháza képvisel, lehetőség és kötelesség – hangsúlyozta. – A kulturális minisztérium minden párbeszédet támogat, de eredményt is kíván, nem csak szavakat.”
Mindnyájan a valódi eredményeket várjuk.
Magyarországi kastélyprogram
I. Közcélra és közösségi tulajdonban tartásra javasolt kastélyok:
L’Huillier-Cobourg-kastély* (Edelény), Festetics-kastély* (Dég), Ráday-kastély* (Pécel), Esterházy-kastély* (Tata), Károlyi-kastély* (Füzérradvány), Nádasdy-kastély* (Nádasdladány, részben már hasznosítva), Szeleczky-kastély (Boconád), Szapáry-kastély (Bük), Lónyay-kastély* (Tuzsér), Fáy-kastély (Fáj), Benczúr-kastély (Szécsény), püspöki palota (Fertőrákos), püspöki palota* (Sümeg), Esterházy-kastély és kamalduli remeteség* (Majk).
II. Szabad hasznosításra felajánlott, nem feltétlenül közösségi tulajdonban tartandó kastélyok:
Szegedy-kastély* (Dabronc), Zichy-kastély* (Soponya), Almássy-kastély (Gyula), Károlyi-kastély* (Fót), Károlyi-kastély* (Szegvár), Sándor-Metternich-kastély* (Bajna), Amade–Bajzáth–Pappenheim-kastély* (Iszkaszentgyörgy), Klebelsberg-kastély (Pesthidegkút), Buttler-kastély (Erdőtelek), Grassalkovich-kastély* (Hatvan), Cziráky-kastély* (Lovasberény), Teleki-kastély* (Pomáz), Károlyi-kastély* (Fehérvárcsurgó, hasznosítása a család szellemi és anyagi szerepvállalásával megoldott).
Forrás: KÖH
*Szerepel az állam tulajdonából ki nem adható műemlékek listáján
