„Figyelj rám, te gyermekverő tolvaj, te nárcisztikus pszichopata!” – üzente közösségi oldalán Rónai Sándor Márki-Zay Péternek. A Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője durván kifakadt a hódmezővásárhelyi polgármesterre, ugyanis az korábban a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban azt állította: a korábbi EP-képviselő szerelmi viszonyt kezdett Dobrev Klárával, a DK jelenlegi elnökével.

Mindezt az alapján állította Márki-Zay, hogy a Budapest Pride-on a két DK-s politikus megfogta egymás kezét. A jelenetet egy testbeszéddel foglalkozó TikTok-csatorna kielemezte, és arra a megállapításra jutott, hogy köztük több van, mint barátság.
Három évvel ezelőtt még miniszterelnöknek ajánlották, most családon belüli erőszakkal vádolják Márki-Zayt a DK-sok
Rónai Sándor bejegyzésében kezdésként felhánytorgatta Márki-Zay Péternek, hogy veri a gyerekeit, majd ezzel összefüggésben amiatt méltatlankodott, hogy a bukott miniszterelnök-jelölt ismét mások magánéletében turkál.
„Engem hagyj ki ebből! Néhány állításodat cáfolnám, hogy ne a te hazugságod maradjon meg az emlékezet számára: Senkinek sem voltam társa EP-képviselői munkám során, legfeljebb kollégája”
– emelte ki.
Önmagáról Rónai Sándor azt állította, a DK-ban sem lett fontosabb politikus Gyurcsány Ferenc távozásával, ugyanis a legutóbbi tisztújításon választották meg épp Gyurcsány Ferenc alelnökének. Bizonygatta, ahogy ő korábban kezet fogott Márki-Zay Péterrel, úgy a Dobrev Klárával a pride-on történt jelenet is csak egy kézfogás volt, nem több.
„Nincs köztünk semmi. Én egy nős, hetero családapa vagyok. Szállj le rólam, hagyd békén a családomat! És –elnézést tőlük – foglalkozz inkább a feleségeddel és a gyerekeiddel!”
– zárt bejegyzését Rónai Sándor.
Emlékezetes, három évvel ezelőtt, 2022-ben még a DK is Márki-Zay Pétert ajánlotta a választóinak mint miniszterelnök-jelöltet, most Rónai Sándor azt hánytorgatta fel neki, hogy a kampányt is ő rontotta el annak idején, és egyébként is betegesen kutatja a homoszexuális szerelmi kapcsolatokat.