A két írás nem most született, ám felmerül a kérdés, miért kellett éppen napjainkban, és éppen Újvidéken újra kiadni és politikai manifesztációval felérő könyvbemutatót tartani. Éppen azokban a napokban, amikor a szerb miniszterelnök a vajdasági magyarság képviselőivel tárgyalt és a nacionalista atrocitások megfékezését ígérte, és éppen abban a városban, ahol azokban a napokban írták ki öles betűkkel, hogy a magyarokat mély gödör várja.
Történik mindez Európában a XXI. században.
Mi a cél egy ilyen kiadvánnyal és egy ugyancsak ellentmondásos könyvbemutatóval? Ha csak beleolvasunk a könyvbe, erre a kérdésre tüstént választ is kapunk. Akárhogy is forgatjuk, a cél nem lehet más, mint az uszítás, gyűlöletkeltés, amit egyébiránt a szerbiai törvények is büntetnek. Ha jogállam lenne. De az uszítással mi a cél? És miért nem fékezik meg? Az alábbiakban Tomán László újvidéki szerkesztőnek, publicistának az újvidéki Magyar Szóban megjelent terjedelmes írása alapján adunk betekintést az Igazság a magyarokról című kiadványba, amelyet egy bizonyos Lazar Sztipics szabadkai publicista írt, s amely először 1929-ben jelent meg, most adta ki újra a Dobrica knjiga kiadó.
Nincs tiszta magyar faj, szögezi le a szerző. A mostani magyar nép mesterségesen keletkezett, a Magyarország területén élő többi nép véréből és értékeiből. A magyarok a szlávok által léptek a kulturált népek sorába, folytatja a szerző, s a könyvbemutató hangulata olyan, mint amilyet a hetven-nyolcvan évvel ezelőtti rasszista gondolatok árasztanak. Pavel Domonji volt vajdasági kisebbségi titkár a könyvbemutatón a szlovákok mostani magyarországi elnyomásáról szólt, akiknek „nem könnyű az életük, akárcsak a többi nem magyarnak”.
„Nem lehet tudni, hogyan beszéltek a magyarok, amikor azokra a tájakra érkeztek, ahol most vannak” – állítja Sztipics, s sorolja: „A mai magyar nyelv legnagyobbrészt a szláv nyelvből származik. A magyarok között a kereszténységet szláv szerzetesek terjesztették. A magyarok nemcsak a nyelvet, hanem a kultúrát is a szlávoktól és más népektől sajátították el. Minden forrás azt mondja, hogy a magyarok mindazt, ami kultúrát jelent, főleg a szlávoktól kapták, később a németektől.” Mindebből pedig megállapítja, hogy „a magyar kultúrának nincs faji ereje és tartalma”.
„Magyarország sohasem volt magyar nemzeti állam, mert a magyarok mindig kisebbségben voltak. Nem volt, de nem is lehetett ezeréves magyar nemzeti folytonosság” – olvasható a kiadványban. „A magyarok kötelessége, hogy megelégedjenek azzal, amit eddig kaptak, illetve sikerült eltulajdonítaniuk más népektől” – írja a szerző, s végül leszögezi: „az, amit ma magyarnak neveznek, szláv is, germán is, román is, csak nem magyar. Fújjátok szét a szóáradatot, húzzátok félre a trikolórokat, s meglátjátok, ennek a zenebonának a méhében a legpogányabb vadállat feni fogait: a tulajdonos önzése. Ennek a könyvnek az az ambíciója, hogy utat mutasson e vadállat felé.”
A könyvben szereplő másik írás Fedor Nikics tollából származik, címe: A magyar imperializmus, s szintén 1929-ben látott először napvilágot. A szerző pontokba foglalva bizonyítja, hogy örökké lehetetlen lesz a Vajdaság egy részének visszacsatolása. A trianoni békeszerződéssel a Vajdaság felszabadult, mert – mint Nikics írja – „az úgynevezett ezeréves Magyarország csaláson, hazugságon, igazságtalanságon, erőszakos, bűnös elnemzetietlenítésen alapult, főleg a szerbekén és szlovákokén. (…) A Vajdaság nemzeti összetétele alapján mindig is a miénk (a szerbeké) volt és most még inkább az. (…) Erre és az ilyen etnikai összetételű Vajdaságra a magyaroknak soha nem volt joguk” – üzenik Fedor Nikics írásával a jelenkori kiadók a mának, nem tudni, kinek és miért.
Tomán László írásában – tartózkodva a kommentálástól, mert úgy véli, hogy az idézetek mindennél többet mondanak – csak anynyit jegyez meg, nem véletlen, hogy a Dobrica knjiga kiadó megjelentette – és éppen most jelentette meg – a könyvet, hozzáteszi azonban, hogy ismeretesek más magyar vonatkozású hasonló kiadványok is.
origo.hu
Szaftos ítéletet mondott Gyurcsányról az internet népe
