A tettek Demszkyje

Rég láttuk egymást német barátommal, bőven van mit mesélnünk, a vacsora utáni beszélgetés első témáját mégis friss úti élménye kínálja: szerinte Budapest látványos és érthetetlen zuhanásban (Absturz) van, a város, azon belül utcái, közterei, parkjai, házai, közlekedése, üzletei és vendéglői botrányosak. Konkrétabban: a járdák koszosak (nyilván nem takarítják), a parkok is szemetesek, a házak agyonmázolva és -ragasztva plakátokkal (látott olyan hirdetőoszlopot, amelyről mázsányi papírréteg szakadt le), a közlekedés szánalmas, az üzletek „balkániak”, a vendéglőkből eltűnt a korábban megszokott német étlap, a kiszolgálás nevetségesen amatőr és felháborítóan csalárd. Autós lévén választékosan megemlékezett az utak állapotáról.

Messziről jött ember azt mond, amit akar, mondják, lipcsei barátom ítéletének azonban súlyt ad, hogy harminc éve ismeri a magyar fővárost, és gyakran megfordul sikeresebb helyeken is. Pedig a metrót nem is láttad – feleltem –, nem utaztál a 6-os villamoson, egy panzió udvarán parkolsz. Mentségül elmondtam, hogy Budapest főpolgármesterét már negyedszer ültette székébe a baloldal piszkos hatalommegosztási alkuja és az újra meg újra becsapott panelnépség szavazata, hozzátéve a pesti viccet, hogy Demszkyék az utcák kátyúit kutyaszarral készülnek betömni. (Ez nem vicces.)

Nem újságoltam el neki azokat a botrányokat, amelyek a – Budapesttel szemben – rendkívül sikeresnek mondható főpolgármester fényűzéséhez kapcsolódnak. Nem akartam untatni, másrészt, amióta tudja, hogy Demszky rég kiköltözött a városból Budakeszire, és onnan jár be hivatalába, már nem lepődik meg semmin. Beszélgettünk a háború és az NDK örökségétől immár végképp megszabadult Lipcse építészeti reneszánszáról, szembeállítva a budapesti városkép silány és kaotikus formálódásával, és arról, hogy Németországban nem lehet a városok (zöld) területeit, ingatlan- és közművagyonát úgy elherdálni és elidegeníteni, mint nálunk.

Közben balatoni fogast ettünk és somlói bort ittunk: Budapesten kívül is van élet Magyarországon. Tudja ezt Demszky Gábor is, nyilván ezért költözött ki e koszfészekből a zöldbe, ezért bulizott ki egy jó állást Brüsszelben is, és ezért újított magának egy tengerparti villát a kies Isztriai-félszigeten. Eddigi városatyai (és politikusi) működése nem sok tudást árult el, de azt el kell ismerni: tudja, mitől döglik a légy. Szegény szamizdatos ifjúságához képest szépen halad a maszek ingatlanfejlesztés terén, eddigi lakásainak gyűjteményéhez csak kedvenc fényképezőgép-kollekciója fogható. Még sűrű válásai, vagyonmegosztásai sem fogják vissza látványos gyarapodását. Ahogy a város süllyed, úgy emelkedik a tettek embere. Apropó, tettek. Néhány emlékezetes a tizennégy évből: hobbilovaglás a budai erdőkben, fejre eséssel; március 15-i beszéd „El a kezekkel a Magyar Hírlaptól!” sipítozással, az alkalomhoz illő tornacipőben Petőfi lábánál sétálgató No. 3. nejjel a háttérben; röpke ámokfutás az SZDSZ elnökeként; utazások a világ hét sarkára, Almatitól Rióig, ápolni a „kapcsolatokat”. Gyorshajtás lejárt jogsival, attól fogva furikázás sofőrrel vagy havi 156 ezer forintért bérelt dzsippel (a Magyar Hírlap nem hálálta meg a kiállást). A többi felejthető.

A jelek szerint már a baloldali sajtó is besokallt Demszky „tetteitől”, egy ideje náluk sem tabu téma a városkép és közlekedés csődje. Szapulják a városvezetést. Bulvárlap hozta címlapján a százmilliós adriai villát (az ismert havi jövedelmével egybevetve), és a leleplező cikkeket már csak a Bánó András-színvonalú média szánalmas-röhejes telefoninterjúja próbálja kontrázni a kínosan magyarázkodó, még a családi intimitását is beáldozó Demszkyvel. Dereng a remény, hogy valamiképp megszabaduljunk a sikertelen, elszegényedő magyar főváros immár minden határon túlment főpolgármesterétől – és klikkjétől.

A barátom már Prágában van, ott szívesebben költi a pénzét.