Méltó emlékezés lenne Vörösmarty Mihály halálának 200 éves évfordulójára, ha emlékszobája jövőre újra megnyílhatna a Magyar Tudományos Akadémián. Bernrieder Jánosné Széll Júlia, a költő unokája is azzal a feltétellel adományozta a hagyatékot – a kéziratokat és a személyes tárgyakat – az intézményre, hogy azt külön szobában kell az épületben elhelyezni. Az Akadémia akkori elnöke, Berzeviczy Albert 1927. június 20-án avatta a Vörösmarty-emlékszobát: „Mi, sajnos, hazánkban nem rendelkezünk oly emlékhelyekkel, melyek halhatatlan költőink életét és munkásságát a genius loci közvetlen ihletével állíthatják lelki szemeink elé. Nekünk nincs Goethe-házunk, mint a németeknek Frankfurtban és Weimarban, sem Schiller-házunk, mint az ugyancsak Weimarban lévő. Buonarroti- vagy Ariosto-házunk sem, mint aminőt az olaszok bírnak Florenzben és Ferrarában, még Shakespeare-házunk sem, mint az angoloknak Stratfordban. A mi szellemi nagyjaink élete többnyire változó helyeken, részben elpusztult vagy megváltozott házakban folyt le, a kegyelet legfeljebb emléktárgyaikat tudta összegyűjteni, hogy azokban földi lényöknek halvány visszfényét varázsolja elénk.” Az elnök beszédében felszólított mindenkit, hogy odaillő emléktárgyakkal gyarapítsák a kis múzeumot.
Az Irodalomtörténet 1928-as számában a Széll Ilona által adományozott tárgyaknak pontos leírása is olvasható. A Vörösmarty-szobába került a karszék, amelyben a költő meghalt, az íróasztala, rajta tintatartó, amelyen felesége által hímzett papírnehezék volt, Vörösmartyné hímzőasztala, hímzőkosara és homeopata-gyógyszerei és egy elefántcsontból faragott sakk-készlet, melyet a költő egyik tisztelőjétől kapott. Külön szekrényben voltak a könyvei és a róla szóló munkák, valamint zárt üvegszekrényben a Vörösmarty család nemesi oklevele, fényképek, ezüstkupák. Végül a kisebb használati tárgyak: papírvágó és zsebkése, gyufatartója, kovája, asztali órája, egy szál Vörösmarty Ilona hajából, akadémiai tagsági levele, a Zalán futása vízmetszetének kliséje, pénztárcái, dohányzacskói, édesapjának jegyzőkönyvecskéje, egy földgömb, valamint a Vörösmarty házaspárt ábrázoló két portré.
Az ajándékcsomag másik részét a kéziratok alkották, melyek a majdani kritikai kiadásnak is igen fontos alapanyagát képezik. „Szövegkritikai és szövegtörténeti szempontból igen sok eligazítással szolgál”, olvasható az 1928-as Irodalomtörténetben. „De még lélektani világosságot is vetnek e kéziratok Vörösmarty belső világára. Ha nem is tiszta, de legalább valamelyes fogalmat nyerünk e kéziratok nyomán Vörösmarty alkotótechnikájáról, szerkesztőmódjáról, arról a fárasztó idegmunkáról, mellyel dolgozott, elfáradt pillanatairól, mikor rajzokkal próbálta felfrissíteni vagy kipihentetni képzeletének lázasan feszülő sodrát, arról a nagy tudatosságról, mellyel kereste a szavakat, a találó kifejezéseket, a ritmus menetét, s végső anyagi életének sok nehézségiről, melyekről a kéziratokon bőségesen található számadások tanúskodnak.”
Könnyű belátni, hogy manapság e hagyaték egyetlen lapja is drága holmi lenne, nem beszélve a 123 kötetes kézikönyvtárról és a kéziratokról, melyek között sok levél is található. A Vörösmarty leszármazottak, Horváth Ferencné Vörösmarty Ildikó és Vörösmarty Dénes most azt szeretnék elérni, hogy az 1950-ben bezárt emlékszoba ismét látogatható legyen, újra berendezzék, és együvé kerüljenek azok a tárgyak, amelyeket a család és az ajándékozó óhaja szerint együtt kellett volna mindörökké tartani. A Vörösmarty testvérek nem egyenes ági leszármazottak, de a költő legközelebbi rokonai, mivel Pál nevű testvérének dédunokái. Szögezzük is le mindjárt, semmiféle anyagi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy előrelendítsék a Vörösmarty-hagyaték ügyét. Minden cselekedetüket a tisztelet és a hagyomány őrzésének fontossága vezérli.
Bár Vörösmarty Mihálynak és feleségének öt gyermeke született: Béla, Mihály, Ilona, Erzsébet és Irma, a közvetlen leszármazási ág gyorsan megszakadt. Mihály és Irma gyermekkorukban, Erzsébet 32 éves korában utód nélkül halt meg. Béla neves jogász lett, a kúria másodelnöke, gyermeke neki sem született. Ilona Széll Kálmán, a későbbi miniszterelnök felesége lett, nekik egy lányuk született, Ilona, aki Bernrieder Jánossal kötött házasságot. Mivel a két Bernrieder gyermek, Ferenc és Katalin is utód nélküli volt, velük Vörösmarty Mihály egyenes leszármazási ága kihalt. A hagyaték pedig Széll Ilona ajándékozása révén az Akadémiához került. A rokonságnak a költő emlékének ápolása maradt. Ezt próbálja most, a család biztatására is, ébren tartani a két kései Vörösmarty leszármazott.
Ha megkíséreljük kideríteni, mi is történt az emlékszoba anyagával, nem járhatunk teljes sikerrel. Az Akadémiai Kiadó által 1977-ban megjelentett Vörösmarty Mihály publicisztikai írásait tartalmazó kötet jegyzeteiben (sajtó alá rendezte Solt Andor és Fehér Géza) azt olvashatjuk, hogy a kéziratok szinte teljes egészében az MTA kézirattárában vannak. A Széll Ilona által ajándékozott verskéziratok és a magánlevelezés magmaradtak, ezeket 1944-ben sikerült a vasbeton falas óvóhelyre vinni. A költő akadémiai tagságával kapcsolatos kéziratok azonban csak a szerencsés véletlennek köszönhetik megmenekülésüket, a háború végén nagyrészt kiégett akadémiai épület egyik megmaradt oldalfolyosóján voltak. Az ostromkor elpusztult az emlékszoba bútorzatának egy része. A háborús pusztítást azután követte egy másik, egy még annál is méltatlanabb, az emberi ostobaság pusztítása.
Marosi Ernő, az Akadémia alelnöke arról beszél, hogy az ötvenes években leakasztottak a falról minden festményt, amelyen reverendás vagy díszmagyarba öltözött alakot láttak. A mentében ábrázolt Döbrentei Gábor portréját az egyik gondnok-káder dühében ököllel verte be, mert Döbröginek olvasta a nevet. A kép egy szekrény aljáról került elő sérülten, törött vakrámával. Mostanra helyrehozták, és visszakerült a falra. Az ötvenes években indult meg a közgyűjtemények anyagának teljes keveredése is. Ma már követhetetlen, melyik tárgy hová került, mert a korabeli szakértelem, melyet elsősorban politikai szempontok vezéreltek, nem tartotta fontosnak a dokumentálást. Sorsát az Akadémia gyűjteménye sem kerülte el. Csak sejteni lehet, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum közvetítésével a kápolnásnyéki Vörösmarty-emlékszobába kerültek bizonyos darabok, vélte Marosi Ernő. Sejtése azonban nem látszik beigazolódni. A múzeum munkatársa, Kalla Zsuzsa jól ismeri a nemrégiben újrarendezett, megszépített kápolnásnyéki anyagot, amelyben csak az elefántcsontból faragott sakk-készlet található. Vörösmarty íróasztalát pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi. A többi tárgynak nincs nyoma.
Ilyen körülmények között valóban lehetetlennek látszik újra berendezni az akadémiai emlékszobát. Marosi Ernőtől megtudtuk, a testület tulajdonában lévő kéziratok, valamint a két olajfestmény méltó helyre kerültek, az MTA művészeti gyűjteményébe. Egy tárlóban kiállították a legfontosabb kéziratok fakszimiléjét, az eredetiek ugyanis igen sérülékenyek, kezelésük nagy elővigyázatosságot igényel. Az anyagot folyamatosan cserélik. A tárló fölött ott függ a költőt és feleségét ábrázoló két portré. Ennél többre azonban ma az Akadémia nem vállalkozhat. Nemcsak a gondjaira bízott anyag épségét kell megóvnia, és ezt egy nagy forgalmú teremben nehéz lenne biztosítani, de időközben az épület is megtelt. Emlékszobányi hely senkinek, még a Szózat szerzőjének sem jut benne.
origo.hu
Erdő Péter megszólalt, ezt mondta a Szentatyáról
