Eltékozolt politikai örökség

Több mint tizenöt esztendő telt el azóta, hogy elhunyt az NSZK történetének egyik legtöbbet vitatott alakja, Franz Josef Strauss. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, a tartomány miniszterelnöke, a bonni szövetségi kabinetben miniszteri feladatokat ellátó politikus pályafutása a behódolásnak megfelelő tiszteletadás és a gyűlölet határán mozgó megvetés szuperlatívuszai között mozgott. A valóban zseniális tehetséggel megáldott, de befolyását radikálisan kihasználó Strauss mindig hű maradt jelszavához: „Sok ellenség, sok elismerés.” Halála után leszármazottaira várt a feladat, hogy átvegyék politikai örökségét. Gyerekeinek a CSU által hathatósan támogatott karrierje most kritikus fejezetéhez érkezett, a Strauss klán menetelését kellemetlen afférok állítják meg, és a német sajtó számára a nyári uborkaszezon örömmel látott témáját szolgáltatják.
A sort Max Strauss nyitotta meg, majd Monika Hohlmeier folytatta, rádöbbenve arra, hogy a hosszú éveken keresztül, a papa egykori hatalmából levezetett bónusz hatása megkopott és már nem elegendő ahhoz, hogy kivételes előnyöket biztosítson a családnak. Az apa erős testalkatát és indulatos temperamentumát öröklő, de annak taktikai ügyességétől messze elmaradó férfire a bíróság előbb háromszázezer euró büntetést rótt ki befektetési csalás miatt, majd első fokon három év három hónap börtönre ítélte adócsalás vádjával. Az augsburgi bírák bizonyítottnak látták azt a tényt, hogy a Strauss családdal mindig jó kapcsolatban álló fegyverkereskedőtől, Karlheinz Schreibertől lobbijutalékként kapott kétmillió- hatvanötezer eurót Max Strauss titkos svájci bankszámlán helyezte el és elhallgatta a német adóhivatal elől.
A tárgyalást vezető bíró próbaidőre felfüggesztett ítéletet helyezett kilátásba arra az esetre, ha Max Strauss hajlandó felfedni az ügy hátterét és vallomást tesz. A vádlott azonban konokul hallgatott és az ítélethirdetés alkalmából a következő megállapításra késztette Maximilian Hofmeistert: „Szemtelen, hetyke és bűnöző benyomását keltette.” A védőügyvédek fellebbeznek az ítélet ellen. Strauss közben elvesztette ügyvédi licencét és visszavonult minden politikai aktivitástól.
Húga, Monika Hohlmeier a CSU vezetőinek hathatós támogatásával villámkarriert futott be annak ellenére, hogy mindössze egy vendéglátói szakiskola bizonyítványával rendelkezik. Edmund Stoiber pártelnök révén a tartományi kultuszminisztérium élére került, tagja a CSU elnökségének. Munkáját mindeddig sikerrel végezte, szakmailag megállta a helyét. Sokan benne látják Stoiber utódját, aki röviddel ezelőtt azzal a hálátlan feladattal bízta meg, hogy az állandó belső civódásoktól szétzilált és a különböző pozíciókról döntő szavazásokat megvásárolt voksokkal befolyásoló müncheni pártszervezetben végre rendet teremtsen.
E regionális grémium elnökségi ülésén azután Monika Hohlmeier – látva a tagok elutasító magatartását – állítólag meglepő húzáshoz folyamodott, iratai közül elővett egy zöld műanyag dossziét és felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy azok mindegyikéről olyan intim személyes információkkal rendelkezik, amelyek kompromittáló adatokat tartalmaznak. A miniszter asszony ettől a pillanattól kezdve a politikai zsarolás vádjával találja szemben magát. Az ülés több résztvevője alátámasztotta a sajtón keresztül nyilvánosságra hozott hírt. Edmund Stoiber továbbra is töretlen bizalmáról biztosította ugyan Monika Hohlmeiert, de mindez nem változtat a felismerésen, a Strauss dinasztia már nem számolhat a híres-hírhedt Franz Josef autoritására támaszkodó, megkülönböztetett bánásmód előnyeivel.