Ha van „életképes méretű település”, akkor lennie kell életképtelennek is. Ebből az egyszerű tételből indult ki Gémesi György (MDF), aki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökeként nyílt levélben fordult 2002 januárjában az akkor még csak kormányfőaspiráns Medgyessy Péterhez, ugyan mondaná meg: mit is takar az Egyetértésben a nemzettel című kampánybrosúra vidékfejlesztési részének egyik szakkifejezése: az „életképes méretű települések”, ahol – írják a szocialisták – „állami forrásból fedezzük az alapoktatást, az egészségügy és a szociális ellátás költségeit. Bekapcsoljuk ezeket a településeket a közlekedés országos rendszerébe. Támogatjuk az ivóvíz- és csatornahálózat, valamint a hulladékgyűjtés és -kezelés kiépítését.”
Gémesi arra kérte Medgyessyt, hogy a fentiek fényében sorolja fel, mely településeket tekint életképtelennek. Milyen sorsot szán az MSZP az általa életképtelennek bélyegzett településeknek? Mi a véleménye Ceausescu falurombolásáról? Mivel a rózsaszínűnek tűnő ígéretekből az derült ki, hogy az „életképtelenek” nem kapnak állami forrásokat, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag halálra vannak ítélve. Gál J. Zoltán, jelenleg kormányszóvivő – akkoriban Medgyessy kabinetfőnök- helyettese – kenetteljes szavakkal igyekezett eloszlatni az aggályokat. „Azt valljuk, mindenkinek joga van egészséges ivóvízhez, tiszta környezethez, másokkal azonos színvonalú oktatási, egészségügyi, szociális szolgáltatásokhoz” – olvasható a Magyar Nemzetben (2002. január 24.) ifjabb Gál válaszközleménye, amiben kitér arra is: „Közös erőfeszítéseket kell tennünk arra, hogy mindenütt, ahol a hosszú távú, tisztességes megélhetés gazdasági, földrajzi, demográfiai és egyéb feltételei adottak, ott ne legyen az életminőséget és a közösséget romboló tényező az alapvető fizikai és humán infrastruktúra hiánya. Mindezen helyeken az államnak különleges felelősséget vállalva segíteni kell az önkormányzatot, a lakosokat, hogy megteremtsék a nyugodt, gyarapodó élet feltételeit.”
Az önkormányzatok segítése a különleges állami felelősség jegyében kimerült abban, hogy rájuk terhelték például a pedagógusok, települési közalkalmazottak kampány-béremelésének költségeit, ami miatt a legtöbb település a tönk szélére került. De a kérdésben nyilatkozott maga Medgyessy is lapunknak. Mint mondta: „Ez azt jelenti” – mármint az életképes nagyságú település kifejezés –, „hogy ami életképes, ott ezt a formát választjuk, amely meg úgy tűnik, méreténél fogva ma túl kicsi, azt pedig segítjük abban, hogy olyanná váljon, amelyen keresztül hozzá tud jutni ezekhez a forrásokhoz és lehetőségekhez” – szólt a válasz, ami kormányra kerülve már egyebek mellett a kistérségi társulásra kényszerítő intézkedésekben manifesztálódott. Persze Medgyessy leszögezte: Gémesi György „feltételezése alaptalan, indokolatlan”. Aztán sorompóba lépett Baráth Etele is, aki a dokumentum egyik írója volt – akkoriban szocialista frakcióvezető-helyettes. Lapunkban arra hívta fel a figyelmet, félreérthető az életképes méretű település kifejezés. Tulajdonképpen nincs is ilyen, „hiszen amíg valahol emberek élnek, addig meg kell oldani ellátásukat”.
Szocialista valóság
Az MSZP felháborodottan cáfolt, ám a dokumentumban foglaltak egybevágnak a mostani folyamatokkal. A kistelepülések, a maradék tanyavilág helyzetének rendezéséhez már nem lehet ugyan buldózereket igénybe venni, de nincs is erre szükség. Az életfeltételek szisztematikus szűkítése éppen olyan célravezető, bár egy kicsit hosszadalmasabb.
– A hetvenes évek elején 1700 települést ítéltek elhalásra, mondván, hogy óvodáik, iskoláik, élelmiszerboltjaik, termelőszövetkezeteik nem működtethetők gazdaságosan az alacsony lakosságszám miatt. Azt állították, ezeknek a településeknek a modernizált világban nincs szerepkörük. Pedig nincs szerep nélküli település. Sorsdöntő nemzeti kérdés, hogy ezt megértsük – ahogyan megértették ezt annak idején Nyugat-Európában, és ennek a felismerésnek a jegyében alakították ki vidékpolitikájukat, amit most az unió visz tovább – véli Lezsák Sándor, az MDF Lakitelek munkacsoportjának tagja. Szerinte azonban a kérdéshez való viszonyulás nem „ideológiafüggő”, hiszen a hatvanas-hetvenes években Nyugaton ugyanaz a „racionalizálási folyamat” indult meg, mint a szocialista országokban, így nálunk is, körzetesítés címszava alatt.
Csakhogy az európai működő demokrácia keretei között gyorsan véget is ért ez a korszak, viszonylag kevés kárt okozva: – Ha a kistelepülésen élő polgárok tiltakozással, tüntetésekkel nem is tudták megállítani a folyamatot, maradtak más eszközeik, hogy hatékonyan befolyásolják az eseményeket. Azt mondták: jó, beleegyezem, hogy a gyerekem egy másik településre járjon iskolába, de akkor biztosítsanak iskolabuszt. Ha megvolt a busz, akkor viszont követelték, hogy az minden tekintetben feleljen meg az egészségügyi és közlekedésbiztonsági előírásoknak. Ha az is megvolt, akkor követelték, hogy az önkormányzat adjon állandó, szakképzett felügyeletet a gyerekek mellé, hogy ne essen bajuk. A polgárok nem tettek mást, minthogy érvényesítették a demokrácia által garantált alapjogaikat. Végül kiderült, hogy a racionalizálás majdhogynem többe került, mint a kistelepülési iskola fenntartása. El is kezdték szépen sorban visszaadni az intézményeket. Ez persze egy leegyszerűsített képlet, de a lényeg benne van. Az emberek nem hagyták magukat, a civil kurázsin megtört a fiskális logika… Nyugat-Európában a folyamatot hamar vissza lehetett fordítani, nálunk azonban maradandó sérülések történtek – szögezte le Lezsák Sándor. Mint mondta, a további rombolás megakadályozásában kulcsszerepe van annak, hogy az emberek öntudatra ébredjenek, éljenek a jogaikkal, és „ne hagyják magukat”.
– Elsorvasztani csak azokat a településeket lehet, ahol az ott élők lelkileg maguk is elfogadják, hogy feleslegesek, az idő túllépett rajtuk – hangsúlyozta a képviselő. A rendszerváltozást követő fél évtizedben több száz kistelepülés indult fejlődésnek az önkormányzati autonómia helyreállítását követően, bizonyítva, hogy van életereje, van jövője.
Alkotmányos jogsérelmek
Azonban a Horn-éra idején megtorpant a falvak önállóságát segítő költségvetési politika, és ma ismét tapasztalható, hogy folytatódik a falvak elöregedése, a szegénység és a munkanélküliség súlypontja egyre inkább a falusias településeken élőkre tolódik át. Magyarország lakosságának több mint egyharmada, 3,55 millió állampolgár él falusi jellegű településen. A városi ranggal nem rendelkező csaknem háromezer település többségének – 2360 településnek – kétezer alatti a lélekszáma. A kormány politikája éppen ezek fennmaradását veszélyezteti leginkább: az aprófalvak, törpefalvak, kisközségek jelenleg több mint másfél millió ember otthonai – fejtette ki Lezsák Sándor. Úgy véli: az ott élők, az ország lakosságának több mint tíz százaléka számos esélyegyenlőséget csorbító sérelmet kénytelen elviselni. Mint elmondta, az alkotmányos gondokat négy fő témában lehet csoportosítani, aszerint, hogy mennyiben sérül az ott élők tanuláshoz, munkához, egészségügyi ellátáshoz, valamint az infrastrukturális ellátáshoz való joga.
A közoktatás területén a tanulószámhoz kötött állami támogatás fejkvótarendszere eleve hátrányosan érinti a kisebb tanulólétszámmal működő kistelepülési iskolákat és óvodákat. A közeli jövőben 1500 településen és településrészen várható intézménybezárás. A nagyobb iskola a jobb iskola – ezzel a neoliberális frázissal szinte hipnotizálják az embereket, hogy törődjenek bele iskolájuk elvesztésébe, miközben nemrégiben egy felmérés szerint a kistelepülési iskolába járók például a szövegértés és a matematika terén is sokkal jobb eredményeket tudtak felmutatni, mint a budapesti, belvárosi diákok. Tudomásul kell venni: ha az iskolát, óvodát megszüntetik, a település sorvadásnak indul, nemcsak népességmegtartó, hanem népességvonzó ereje is drámaian csökken. A bezárásokat szokás a kedvezőtlen népesedési mutatókkal indokolni, az adatokat az önkormányzatok évekkel korábban ismerik, a döntést viszont egyik napról a másikra hozzák meg, általában anyagi kényszer hatására, semmibe véve az állampolgári jogokat, a kiszámítható létbiztonság védelmét – mutatott rá a politikus. De a kistelepüléseken élők hátrányt szenvednek a tömegközlekedésben, a hírközlésben is – tette hozzá.
Míg a központi költségvetés támogatja a nagyvárosi tömegközlekedést – az összeg ebben a periódusban a beruházási és a fenntartási költségekkel együtt elérheti a 200 milliárdot is –, a vidékit nem. A járatok folyamatosan ritkulnak, a forráshiányos önkormányzatok nem tudnak eleget tenni a Volán-társaságok anyagi követeléseinek, a közeli hónapokban 130 járat megszüntetését tervezik – hívta fel a figyelmet a kistelepüléseket létükben fenyegető diszkrimináció következményeire Lezsák Sándor.
– Beszédes adat: míg 1990-ben 73 község üzemeltetett saját buszjáratot, rendszerint a legközelebbi vasúti csatlakozásig, ma már csak 11-nek van lehetősége rá. Eközben a „vasúti reform” keretében 3000 kilométer szárnyvonal privatizációját, megszüntetését tervezik.
Az elszigetelődés egyenlő az elsorvadással, hiszen a közlekedés nehézsége az egyik fő oka a vidéki, tartósan magas munkanélküliségnek. De nem rózsásabb a helyzet a szilárd burkolatú utak tekintetében sem: a vidéki úthálózat elmaradottsága szintén a munkanélküliséget növeli. Miközben a vasút és buszjárat nélkül maradó kistelepülések népességmegtartó és -vonzó képessége tovább csökken, az ott élők súlyos hátrányt szenvednek, sérül az esélyegyenlőséghez, a munkához, a tanuláshoz való joguk, a politika a nagyvárosoknak adandó tömegközlekedési támogatás mértékén vitatkozik – mutatott rá. Az ok szerinte kézenfekvő: a választások kimenetelét eldöntő nagyvárosi szavazóréteg kegyeit politikailag kifizetődőbb megnyerni, mint a falvak lakóiét.
A kistelepülések elnéptelenedését segíti elő, hogy az elmúlt évben 620 postát zártak be. Júniusban közel 500 falu jelezte, hogy elégedetlen a szolgáltatással. Három település panasszal élt, a Zempléni Településszövetség bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordulnak a postahivatalok megszüntetése miatt. A diszkriminatív pénzelosztás példája az a 2003-ban kelt kormányhatározat, amelynek értelmében 2015-ig – eddig adott haladékot az EU a környezetvédelmi hiányosságok felszámolására – a 2000 fő alatti településeket kizárják a szennyvízkezelési pályázatokból.
A határozat felülvizsgálata különösen sürgős lenne, mivel az intézkedés tovább rontja, illetve konzerválja az amúgy is elmaradott higiéniai viszonyokat a kistelepüléseken. Három Vas megyei falu beperli az államot a csatornázási pályázatból való kizárásuk miatt – mondta el Lezsák Sándor. Felhívta a figyelmet arra is: az Országos Alapellátási Intézet felméréséből az derül ki, minél kisebb egy település, annál betegebbek az ott élők. Az orvosi ellátás akadozása, a mentőszolgálat kritikán aluli működése mellett ehhez hozzájárul a csatornázás, a szennyvíztisztítás és a szemétkezelés megoldatlansága is. A kormány gyógyszerpiaci „beavatkozásai” is elsősorban a kistelepülések patikáit sújtják, fenyegetik bezárással, tovább rontva az ott élők körülményeit. Nem beszélve arról, hogy Magyarország több olyan ajánlást tett kötelezővé jogszabályi szinten, amelyet a legtöbb új uniós tagállam még nem vár el gazdálkodó szervezeteitől. Elsősorban a kistelepülések boltjait, vendéglátóhelyeit tehetik tönkre a raktározásra, óránkénti takarításra és annak dokumentálására, valamennyi italfajta kötelező napi zárókészletezésére vonatkozó előírások. Ha a kiskereskedéseket bezáratják, ki látja el a vidék lakosságát? – tette fel a kérdést. Úgy véli, a kényszertársulások államhatalmi erőltetése is fenyegeti a kistelepüléseket. A költségvetési politika által leszorított fejkvóták növelhetők, ha közfeladatok ellátására társulnak a települések. Nagy kérdés azonban, többet érhet-e egy társulásban ellátott állampolgár, mint egy nem társult formában ellátott: alkotmányos-e ez a módszer?
Megszűnhet ezerötszáz önkormányzat?
Mint fogalmazott, általában kitapintható az a bürokratikus, fiskális szellemű vélemény, hogy legalább 1500 önkormányzatot meg kellene szüntetni, akár a támogatások differenciált folyósításának révén is – és a települések egyesítését kellene szorgalmazni.
– A tapasztalatok szerint a település-szétválásokat éppen az idézte elő, hogy a nagyobbik rész mostohán bánt a kisebbik rész lakóival. Költségvetési módszerekkel visszahozni az alávetettséget csakis az állampolgári jogok sérelme révén lehet – hangsúlyozta a képviselő.
– Elég csak átpillantanunk Ausztriába, ahol a településfejlesztés fő célja, hogy minden településnek megtalálja a legmegfelelőbb szerepet. Az osztrák kormány meg kívánja előzni a falvak elnéptelenedését, mivel tisztában vannak azzal, hogy csak akkor lehet egy ország természeti és geopolitikai adottságait kihasználni, ha belakják az ország egész térségét, nem hagynak gazdátlanul, hasznosítatlanul területeket.
Ebben a törekvésben az a nemzetpolitikai cél is jelen van, hogy az Európai Unión belüli szabad költözködés révén előbb-utóbb benépesednek a kiürült, hasznosítatlan területek, és ha nem az osztrákok élnek a saját területeikben lévő lehetőséggel, majd megteszik helyettük mások. Sajnos, ezt az ország egész területét szem előtt tartó településfejlesztési stratégiát Magyarország nem tette magáévá, s ha nem történik változás, annak mélyreható, jóvátehetetlen következményei lesznek – figyelmeztetett Lezsák Sándor.
Szavai szerint, ha nem fordítunk energiát a vidék megtartására, belekerülünk azon fejlődő országok településszerkezeti csapdájába, ahol a falusi szegénység és munkanélküliség elől menekülő vidéki lakosság által felduzzasztott nagyvárosok szociális és környezeti katasztrófával fenyegetik az egész országot: – Azt a települést, ami elnéptelenedett, már nagyon nehéz visszafoglalni. Éppen ezért fontos, hogy a vidék kiálljon az érdekeiért, éljen a civil kurázsival, immár az európai demokrácia garantálta lehetőségekkel, hogy az ott élő emberek fogjanak össze, ne hagyják elveszni intézményeiket. Álljanak ellen, húzzák az időt, tartsanak ki… A jelenlegi kormányzat bürokratikus, fiskális szellemű vidékpolitikáját már rég meghaladta a kor.
Prés alatt. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a települési önkormányzatok mintegy fele küzd pénzhiánnyal, harmada a csőd szélén áll. Ennek ellenére a közszférában jövőre tervezett hat és fél százalékos béremelésből másfél százalékot az önkormányzatoknak kell állniuk. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: félő, hogy a másfél százaléknál jóval nagyobb összeg lesz az, amivel az önkormányzatoknak hozzá kell járulniuk a kötelező béremeléshez, és ez nagyon komoly gondokat okozhat. Működési zavarok jelentkezhetnek, az eddig megszokott ellátás színvonala mindenféleképpen csökken, sőt elbocsátások várhatók. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára úgy véli: – A mai napig gondot jelentenek a 2002-ben bevezetett ötvenszázalékos bérfejlesztésnek az áthúzódó hatásai is, ami miatt az önkormányzatok jelentős részének a működési forrásokhoz kell a fejlesztési pénzeiket „beáldozni”.
