Rosszul teljesítenek az emberek akkor, amikor traumatikus élményeikre próbálnak visszaemlékezni – állapították meg néhány hete zárult vizsgálatukban az amerikai Yale Egyetem munkatársai, akik nem mindennapi kísérletet ötlöttek ki az emberi emlékezőképesség kutatására. A vizsgálatokat katonákon végezték, akiket erős stressznek tettek ki: önkéntes alapon ugyan, de igazi vallatótisztek kezére adták őket, akik nem kímélték a rekrutákat.
(A sors fintora, hogy az eredmények értékelése éppen akkor folyt, amikor kipattant a szégyenletes Abu Graib-i fogolykínzásokkal kapcsolatos botrány.)
A Yale Egyetem pszichológusai rémítő helyzeteket teremtettek a látszatkihallgatásokon a jelentkező katonák számára, és meglepve tapasztalták, hogy a kísérletben részt vevő önkéntesek mesterségesen szított traumatikus élményeik hatására nem emlékeznek kihallgatóik személyére. Az International Journal of Law and Psychiatry című szaklap hasábjain megjelentetett tanulmány szerzői szerint a nyomasztó emlékek eredményeként az álkihallgatások után egy nappal a katonák még a kérdező nemét sem tudták megmondani.
A meglepő felfedezésnek különösen nagy jelentősége lehet háborúk idején, amikor – amint azt az iraki példák is mutatják – gyakran kínzásnak vetik alá a foglyokat, hogy értékesnek vélt információhoz jussanak, vagy megtörjék a szemben álló csapatok ellenállását, sőt a bírósági tárgyalásokon is, ahol kétes lehet a lelki traumát átélt áldozatok tanúvallomásának megbízhatósága.
A szakma képviselői eddig is számtalan tanulmányban kérdőjelezték meg a nyomasztó körülmények között bevésődött emlékek pontosságát. Az ebben a témában született vizsgálatok legnagyobb baja azonban az volt, hogy túlontúl mesterséges körülményeket teremtettek, vagy éppen nem szimuláltak kellően élethű traumatikus helyzeteket.
Korábban azt feltételezte a tudósok többsége, hogy az intenzív, személyes élményeket majdnem fényképszerű hűséggel tudjuk előhívni agyunkból, és ezt az elvet alkalmazzák az ügyészek, esküdtek is a tárgyalásokon. Más kutatók azonban azt gondolják, mindez csupán illúzió. „Az emberek rendre azt állítják, ezek azok az élmények, amelyeket soha nem fognak elfelejteni, de a valóságot összekeverik a gondolataikkal, miközben megpróbálnak visszaemlékezni” – summázta tapasztalatait Gary Wells, az Iowa Állami Egyetem szemtanúk vallomásaival foglalkozó szakértője.
Most viszont a Yale Egyetemen Andy Morgan és munkatársai extrém helyzeteket teremtettek vizsgálataikhoz. A részben az amerikai hadügy finanszírozta kísérletekben ötszáz katona – gyalogosok, tengerészek, pilóták – vett részt olyan „túlélő” iskolákban, amelyeket az Egyesült Államok hadseregének bázisain működtetnek. Az átlagosan 25 éves önkénteseket korábban külön arra is kiképezték, hogy kiállják a fogság okozta mentális és fizikai igénybevétel próbáját.
A katonák bemelegítésként negyvennyolc órán át nem kaptak élelmet, és aludni sem engedték őket. A java csak ezután következett: a csapat felét fizikailag „stresszelték” (az eljárás részleteit nem közölték a cikkben). Mindannyiukon meglátszottak a megpróbáltatások jelei, nagyon magas lett a pulzusuk, az adrenalin- és kortizolszintjük, miközben nemi hormonjaikból egyre kevesebbet mutattak ki a műszerek.
Huszonnégy órával azután, hogy a fiatalembereket kiengedték a táborokból, megkérték őket, azonosítsák vallatóikat. Egy részük előtt felsorakoztak a vallatók közül tizenöten, míg más „túlélőknek” csak fényképeket mutattak róluk. Az önkéntesek egytől tízig terjedő skálán értékelhették, milyen biztosnak érzik, hogy a megfelelő embert választották-e ki. További csavarként a személyesen megjelent vagy képen megtekinthető vallatók közül néhányan katonai egyenruhában voltak, mások viszont ugyanabban, amelyet a kísérlet ideje alatt viseltek.
Mindegyik önkéntes csoport gyengén teljesített: a katonák a felsorakoztatott vallatók közül csak 30, míg a fényképes csoportokból 34, illetve 49 százalékos sikerrel tudták kiválasztani vallatóikat, és egyedül az eredeti öltözéket viselő fogvatartókat ismerték fel 66 százalékos bizonyossággal. Ez utóbbi eredmény a valós életben nehezen lenne megismételhető, mert nem valószínű, hogy valaki napokon át pontosan ugyanazokat a ruhadarabokat viseli. A kísérlet egyik meglepetése az volt, hogy a csak mentálisan zaklatott katonákhoz képest a fizikai módszerekkel is „megdolgozottak” sokkal rosszabbul teljesítettek.
Elizabeth Loftus, a Kalifornia Egyetem pszichológusa szerint a Yale kutatóinak módszere azért egyedülálló, mert a kísérletekben alkalmazott lelki és testi megpróbáltatások valódiak és intenzívek voltak. Loftus úgy véli, mindez érzékletesen szemlélteti, hogy a stressz nem segíti a memória működését.
origo.hu
Elkezdődött az ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Szabadegyetem és Konferencia
