Hajrá, Románia!

Nem szeretnék egy olyan klub tagja lenni, amely engem is hajlandó felvenni soraiba. Egy kárpátaljai politikus idézte nemrégiben Woody Allen eme klasszikus megállapítását. Mostanában egyre több szó esik arról a „klubról”, amelybe mi éppen csak beléptünk, s ahová most keleti szomszédunk is igyekszik. Előzetes ígéretek szerint Románia 2007-ben, azaz alig három év múlva az Európai Unió tagja lehet, mintegy 1,7 milliónyi nemzettársunkkal együtt. A világmegváltó kocsmai beszélgetések politikai témaköreibe lassan helyet kap magának ez utóbbi kérdés is. A jónép nagyjából két táborra oszlik: míg az asztaltársaság egyik fele hallani sem akar a „balkáni” szomszéd klubtagságáról, s május elseje óta még inkább felbátorodva bizonygatja, miért nem lehetünk mi, magyarok soha „azokkal” egy csapatban, addig a vitázók másik fele csendben kérdezi, vajon jó-e az erdélyi magyaroknak, ha őket is büntetik Bukarest miatt? A helyes válasz, mint általában, valahol középen van.

A romániai rendszerváltást követő tizennégy esztendő sok jót, de még több csalódást hozott az erdélyi magyarságnak. Egyértelműen a csalódások közé sorolható, hogy minden olyan lépés, amely a kisebbségi jogok törvénybe iktatását eredményezte, külső ráhatás nyomán született. 1989 óta egyetlen hatalmon lévő román politikai párt sem kezdeményezett önszántából, az oly sokat hangoztatott Európa iránti elkötelezettségéből fakadóan olyan jogszabályt, döntést, amely pozitívan befolyásolta volna a magyarság helyzetét. Az a tény, hogy mégis születtek ilyen jogi normák és határozatok, kizárólag két dolognak köszönhető: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti jelenlétének, az ebből adódó bukaresti politikai alkuknak, valamint a nemzetközi közösség nyomásának. Hogy az RMDSZ kompromisszumai mire voltak elegendők, láthatjuk. Önálló állami magyar egyetemre, autonómiára már nem futotta belőlük. A hatalomba egyre inkább beágyazódó szövetség alkulehetőségeit ma többnyire a pozíciószerzés emészti fel. Ebben a politikai környezetben fordul Románia az uniós csatlakozás célegyenesébe.

A tizennégy év alatt felhalmozódott tapasztalatok értelmében Bukarestet most, az EU kapujában kell rávenni arra, hogy gyakorlatban is teljesítse azt, amit egyébként nemzetközi dokumentumok elvárnak tőle. A koppenhágai kritériumokként emlegetett feltételek szerint a jelölt államnak egyebek mellett stabilan működő demokratikus intézményrendszerrel kell bírnia, amely garantálja a jogállam és az emberi jogok tényleges érvényesülését, biztosítja a kisebbségek védelmét, jogaik tiszteletben tartását. A választási törvény antidemokratikus módosítása vagy az autonómia merev elutasítása, mi több, az önrendelkezés követelőinek üldözése nem a jó irányba mutat. Ennek tudatosítása Brüsszel részéről megkezdődött. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó néppárt ma már tisztán látja a romániai helyzetet, s az annak javítása érdekében történő határozott fellépése aligha fog váratni magára, ellentétben a posztkommunista román hatalom őszi választási sikeréért szorító budapesti kormány tartalom nélküli mosolydiplomáciájával. Mint az a most zárult tusnádfürdői szabadegyetemen is kiderült, a román ellenzék vezető politikusai értik, megértik a magyar jobboldal, az erdélyi magyarság törekvéseit, amelyek nem valami ellen, hanem egy európai célkitűzés mellett fogalmazódtak meg.

Mozgalmas évek előtt áll Románia. Óra indul, szurkolunk!