Intoleráns szerb fiatalok

A tolerancia nagyfokú hiányára mutatott rá Szerbiában egy közelmúltban végzett felmérés. Hogy az eredmény még lesújtóbb legyen, az ezernél is több belgrádi, nisi, kragujevaci és újvidéki megkérdezett kivétel nélkül egyetemista volt, vagyis az ország jövendőbeli értelmisége. A Strategic Marketing egyébként éppen azt kutatta, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe az egyetemisták. A problémák firtatására a szokványos válaszok érkeztek: pénzhiány, minimális ösztöndíjak, terjedelmes tananyag, a vizsgaidőszakok rossz megszervezése, elavult programok, „idejét múlt” irodalom, de panasz volt a vizsgáztatásra és az osztályzásra is. Ám ezek a problémák – a hallgatók sok más gondjával együtt – közvélemény-kutatás nélkül is ismertek voltak.
Ami miatt a felmérés a lapok hasábjaira került, éppen a fentebb említett nemzeti és vallási intolerancia, a másság határozott elutasítása, amit az egyetemek népétől várta volna el legkevésbé a közvélemény. A kifejezett távolságtartás, az elkülönülés a kisebbségektől vagy más vallásúaktól arra utal, hogy a fiatal értelmiségiek – ezt a jelzőt meghazudtolva – másodrendű polgárnak tartják a többségi nemzethez és annak kultúrájához nem tartozót vagy a többségtől szexuális szokásaiban eltérőt.
A megkérdezettek csaknem háromnegyede nem osztaná meg lakását vagy szobáját homoszexuálissal, csaknem kétharmada pedig ugyancsak nem lakna cigánnyal. Több mint egyharmadának albán nemzetiségű lakótárs nem kellene. A legkisebb volt az elutasítás a macedón és a szlovén nemzetiségűekkel szemben. Mindkét nemzettel együtt éltek a volt Jugoszláviában, s velük nem volt komolyabb konfliktusa a szerbeknek a délszláv háborúk idején. A horvát és a muzulmán már korántsem örvendhet ilyen kis mértékű ellenszenvnek.
Ebből az utóbbi adatból, de az egész közvélemény-kutatás szomorú eredményéből is látszik, hogy az uszításnak, a türelmetlenséget és a saját nemzeti nagyságot hirdető propagandának milyen súlyos és nehezen gyógyuló következményei lehetnek. Főleg, ha még most is keveset tesznek az orvoslásáért.
Talán a legmegdöbbentőbb adat – s ha belegondolunk, részben magyarázata is lehet a fentieknek –, hogy az egyetemisták 68 százaléka soha életében nem lépte át a kicsire zsugorodott ország, a mostani Szerbia-Montenegró határát. Tapasztalatokat a világról, Európáról többségük közvetlenül tehát nem szerezhetett.
Kimutatták továbbá, hogy a megkérdezett tehetségek (8,5-es átlag) negyed része külföldön szeretné folytatni tanulmányait. Egy másik adat, amely nem ebben a felmérésben látott napvilágot, arról tanúskodik, hogy az egyetemisták többsége szeretne elmenni az országból. S hogy ez nem csak amolyan „gyerekkori álom”, bizonyítják azok a kimutatások is, amelyek szerint a diplomások igen nagy arányban hagyták már el hazájukat, s elvándorlásuk ezután is töretlen.
Természetesen az általánosítással mindig baj volt. S az is nyilvánvaló, hogy más az átlag Belgrádban, más Nisben és Kragujevacon, és egészen más Újvidéken, s még ez utóbbin belül is másképpen vélekednek a vajdaságiak, s másként, akik nemrégiben lettek azzá. De erről az adatok már nem beszélnek.