A Magyar Nemzet június 26-i száma terjedelmes írást közöl Balavány György tollából az egy héttel korábbi Jézus-felvonulás ürügyén. A cikk riportnak álcázott teológiai fejtegetés, amelyből az olvasó sokat megtudhat a szerző lelkiségéről, de nagyon keveset arról, hogy mi történt valójában június 19-én délután az Andrássy úton és a Hősök terén az Ez az a nap! rendezvény öt órája alatt. A szervezők nevében azért látjuk szükségét a válasznak, mert az eseményről nyújtott torz képnél hitelesebb tájékoztatást érdemelnek a Magyar Nemzet olvasói.
Mindenekelőtt a tények. Az idén ötödik alkalommal rendezték meg az Ez az a nap! elnevezésű tanúságtevő keresztény találkozót. Létrehívói olyan, a legkülönbözőbb egyházakhoz tartozó lelkészek és laikusok, akik úgy érzik: a kereszténység elemi érdeke, hogy az évszázados „hidegháború” után a Krisztus-hívők testvérekként találjanak egymásra. Az egység egyébként előfeltétele annak, hogy az embereknek új reményt adó evangélium ismét társadalomformáló erőként jelenjen meg hazánkban. Ha széthúzunk, tanúságtételünk nem lesz hiteles, hit nélkül pedig nem egykönnyen lábalhatunk ki a társadalmunkban megfigyelhető lelki-erkölcsi válságból.
A szervezők tehát öt éve minden júniusban találkozót hirdetnek mindazon keresztény közösségek számára, amelyek az apostoli hitvallás talaján állnak, és fontosnak tartják annak az egységnek a megélését, amiért maga Jézus imádkozott. 2000-ben, az első felvonuláson huszonötezer hívő vonult a Parlament elől a Lánchídon át a Tabánig, egységet, szeretetet és a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot hirdetve Budapest szívében. A következő években a Margitszigeti Atlétikai Centrum, a Kisstadion és a Népstadion-kert adott otthont az Ez az a nap! rendezvénynek. Az idén ismét a felvonulást, a társadalmi szintű megjelenés formáját választották a rendezők üzenetük továbbadása céljából, de talán ennél is hangsúlyosabb volt a programnak az a része, amelyre az Andrássy útról a Hősök terére érve, a Műcsarnok előtt került sor. A felvonulás egy órája után, amelyet a közös éneklés és az örömteli ünneplés jellemzett, közel másfél órás imádság következett, amelynek során a jelen lévő legalább húszezres tömeg (rendőrségi adat) nem mindennapi összeszedettséget és elszántságot tanúsítva könyörgött nemzetünkért. Az idei rendezvény homlokterében ez állt: életért, jövőért, lelki megújulásért imádkozni a nemzetünk múltját megjelenítő Hősök terén. A szervezők meggyőződése szerint a megtérés, a bűnbánat, az Istenhez való személyes odafordulás hozhat megerősödést és megújulást az egész magyarságnak, s ez semmivel sem pótolható.
Balavány György mindent megtett írásában, hogy a június 19-i rendezvényt felszínes zsibvásárkánt, amerikanizált vurstliként, kisstílű szektás megmozdulásként állítsa be. Cikke az ötórás program bevezető első órájáról szól, az utána következő négy órának, benne az evangéliumhirdetésnek és az imának nyúlfarknyi bekezdést szán – ami több mint aránytévesztés. Különösen akkor, ha megnézzük, mit felejtett ki vagy hangszerelt át a szerző. A Himnusz közös eléneklése előtt a szekszárdi születésű (s nem „amerikai akcentusú”, ahogy a szerző állítja) műsorvezető nem „Mádl Ferenc diplomatikus köszöntőjét” olvasta fel, hanem a köztársasági elnök úr másfél oldalas, igen meleg hangú levelének részletét, aki egyébként a tavalyi találkozót is levélben üdvözölte. Az imádságot az egyházaikat képviselő püspökök és egyházelnökök nyitották meg. Sorrendben dr. Szabó Tamás katolikus püspök, dr. Márkus Mihály református és Gáncs Péter evangélikus püspök, dr. Mészáros Kálmán, a baptista és Fábián Attila, a pünkösdi egyház elnöke, majd Mézes László, a Magyarországi Szabadkeresztyén Egyház vezetője szólalt meg. Hogy ez a névsor mennyire szektás, azt ítélje meg a kedves olvasó!
Az egyházvezetők imái után különböző felekezetekhez tartozó lelkészek vitték tovább a könyörgést: Rácz Lajos református és Kovács Géza baptista lelkész például a távol maradottak helyett is bűnbánatra hívta a jelenlévőket, és kérte Isten bocsánatát nemzetünk számára – többek között az abortuszban meggyilkolt ötmillió magyar magzat haláláért. Az imádságok után két tehetséges katolikus zenekar, a Gável Testvérek és Csiszér László modern hangszerelésű zsoltárai következtek. Esti igehirdetésében Szeverényi János evangélikus missziói lelkész Isten megbocsátó, atyai szeretetéről és a Krisztusban való újrakezdés lehetőségéről beszélt. A programot gospelkoncertek zárták, külön színfoltot jelentett a kárpátaljai Amaro Del roma zenekar istenes énekeivel.
Hogy a szervezők által kitűzött célok helyesek-e, s mindez szolgálta-e hazánk lelki-szellemi megújulását, ennek megítélését ismét csak az objektív szemlélőre bízzuk.
A rendezvényt általános kritika alá vevő cikk szerzője megkérdőjelezi, hogy a keresztény üzenetet nyilvános, hangos és látványos eseményekkel is meg lehetne jeleníteni. Bibliai idézettel támasztja alá mondandóját Ézsaiás (Izajás) prófétától, aki a Messiásra vonatkoztatja szavait: Nem kiált, nem lármáz, nem hallatja hangját az utcán… Csakhogy a Mester azt is mondja követőinek: Amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek. Ráadásul tudjuk, hogy az egyház története egy nagyszabású utcai összejövetellel kezdődött kétezer éve Jeruzsálemben, ahol Péter apostol beszédére csak a férfiak közül háromezren tértek meg pünkösd napján.
S ezzel el is érkeztünk Balavány György kritikájának lényegéhez. Ő ugyanis nem azt az eseményt kritizálta, amit látott, hanem azt, amit mögé gondolt: a pünkösdi-karizmatikus megújulást. „Az egész nagyon karizmatikusszerű” – írja. Ezek után pedig a karizmatikus megújulás megsemmisítőnek szánt kritikája következik. Nem fárasztjuk az olvasót azzal, hogy szakteológiai vitába bocsátkozzunk e lapokon. Elég, ha megállapítjuk: az idei Ez az a nap! rendezvényen semmi olyan nem történt, ami miatt ilyen egyszerűen meg lehetne bélyegezni sok ezer keresztény imádságos ünnepét. Modern gospelmuzsika valóban szólt, de ez ma már szinte minden felekezet templomaiban otthonos. És jelen volt a lelkesedés és az öröm is – ez meg az eklézsia, a megváltottak közösségének lényegéhez tartozik. Egyébként a szerző karizmatikuskritikája meglehetősen gyenge lábakon áll, és sok tévedést tartalmaz. Van ám frissebb „hivatalos” egyházi megnyilvánulás is a pünkösdi-karizmatikus mozgalomról, mint az 1908-as (!) berlini nyilatkozat – hosszan idézhetnék pozitív megnyilatkozásokat VI. Páltól, II. János Pál pápától, de anglikán és más protestáns vezetőktől is. Ez a kérdés sem annyira egyszerű, amennyire szerzőnk beállítani igyekszik.
Reméljük, hogy a magyar egyházi közéletben hamarosan bekövetkezik az az idő, amikor egymás gyors ledorongolása helyett egymás megértésére törekszünk majd, a másikat kölcsönösen nagyobbnak tartva önmagunknál. Mert a keresztényeket sokkal több szál köti össze, mint amennyi elválasztja. S ez igaz Balavány Györgyre és az Ez az a nap! szervezőire is.
Kunszabó Zoltán
Szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy az Ön által kifogásolt cikk nem riportnak álcázott teológiai fejtegetés, hanem riport. Amelyben – talán megbocsátható elfogultsággal – igyekeztem érzékeltetni, hogy a nemzetért közösen imádkozni nagy és nemes dolog, s hogy tiszta szívű, jó szándékú fiatalokat láttam a Hősök terén. Bár válaszirata meglepő módon ezt sugallja, nem neveztem szektásnak őket, s természetesen a szónokokat sem. Mivel azonban a Jézus-felvonulás egyházi esemény, az olvasó tájékoztatása érdekében az ismertebb teológiai ellenérveket be akartam mutatni. Mint nyilván tudja, könyvtárnyi irodalma van e témának: a berlini nyilatkozattól egészen napjainkig sok-sok teológus leírta már, miért tartja tévútnak az Ez az a nap! hajtóerejét jelentő karizmatikus megújulást, amelyet az egyházakban egyelőre viszonylag kis létszámú réteg pártol.
A rendezvény propagandája úgy igyekezett beállítani a felvonulást, mintha az az egyház egészének megnyilvánulása volna. Ez így hamis kép, amelyet árnyalni klasszikus újságírói feladat, örülök, hogy megtehettem. A hatalmas reklámkampány ellenére az érintett felekezetek össztagságának apró töredéke jelent meg ugyanis a Hősök terén. Tisztességes dolognak tartottam bemutatni azoknak az álláspontját is, akik nem voltak ott. Gyaníthatóan ők voltak egyébként többen: akik nem szeretnék, ha a marihuánáért vagy melegjogokért menetelők eszközeivel érné be az egyház, akik felszisszennek a keresztet formázó rózsaszín luftballonok láttán, és úgy vélik, az evangélium üzenete többet érdemel annál, mint hogy olcsó slágerszövegekbe gyömöszöljék vagy színes árucikké silányítsák.
Balavány György
