Ki a nagy ember mostanában?

Fránya dolog a világhír, meglehetősen kiszámíthatatlan, kiket vesz szárnyára, s röpít az egekig. De az sem látható előre, mikor ejti kedvenceit. Seress Rezsőt, a kávéházi zongoristát és dalszerzőt a harmincas években – szó szerint – az egész világ ismerte, Szomorú vasárnap című szerzeményét Louis Armstrongtól Maurice Chevalier-ig, Paul Robesontól Josephine Bakerig valamennyi korabeli népszerű énekes műsorán tartotta. Törzshelyét, a Kispipa vendéglőt uralkodók keresték föl a kedvéért, ám megeshet, hogy ma hiába kérdeznénk meg a környék, az Akácfa utca járókelőit, tudják-e, kit kell tisztelni Seress Rezsőben.
Seress Rezső „természetesen” nem szerepel a Kossuth Világhíres magyarok című kiadványában. (Bezzeg a Britannica Hungaricában…) A szerkesztők az egykor vitathatatlanul híres magyar könnyűzenei élet kiválóságai közül csupán két operettszerzőt vettek fel gyűjteményükbe, Lehár Ferencet és Kálmán Imrét meg a letagadhatatlanul népszerű, három Oscar-díjjal is jutalmazott filmzene-komponistát, Rózsa Miklóst. De nem ez a legnagyobb baja a július első napjaiban bemutatott kötetnek. Hanem hogy életre hívói nem döntötték el idejében, mit tekintenek a világhír ismérvének, és kit tekintenek magyarnak. Az alapvető bizonytalanság leplezésére a Magyar Köztársaság elnökével és miniszterelnökével, valamint a Magyar Tudományos Akadémia elnökével írattak ajánlást a kötethez. A három közjogi méltóság azonban – miközben pártfogoltjukat „szerény leltárnak” titulálják – nem a világhírről beszél, hanem a magyarság nemzeti büszkeségéről és a nemzeti újjászületés jelenlegi korszakáról. Azaz: más dimenziók közé helyezik a Kossuth kiadványát, mint ahová a két szerkesztő és a huszonöt szerző szánta. Itthoni dolgainkról elmélkednek (Szent-Györgyi Albertet és Kölcsey Ferencet híva segítségül), és nem arról, hogy kit ismer el a nagyvilág tartósan és kikezdhetetlenül az idehaza igen tisztelt magyarok – történelmi személyiségek, művészek, tudósok, sportolók – közül. Azt persze ebből a kötet címétől és eredeti szándékától messzire evező ajánlóból is ki lehet szemelgetni, hogy nagy embernek – világhírességnek – általában az nevezhető, aki valamivel hozzájárult az emberi haladáshoz. Voltaképpen ezt az alaptételt kívánja tovább építgetni az a történelmi áttekintő (vaj ki írhatta?), amely bakugrásokkal halad végig históriánkon, kiemelve azt a pár történelmi alakot, aki a névtelenségbe burkolódzó szerző szerint világhírnévre tett szert. Kik ők? „Akik a legjobban ismerték koruk szükségleteit” – ezt olvashatjuk az Árpád fejedelemről, Szent István királyról, IV. Béláról, a Hunyadiakról, Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Nagy Imréről kapott, inkább lírainak, mint tárgyszerűnek mondható ismertetők előhangjaként. A logikai bukfenc alighanem mindenki számára nyilvánvaló: a világhírre fokuszáló kiadvány úgy csonkítja meg a magyar históriát, hogy a bemutatott jeles személyiségeknek is „csak” az általános ismertségét, földgolyó méretű népszerűségét kérdőjelezheti meg a józan ítélőképességű olvasó. Mert ugyan ki merné biztonsággal állítani, hogy a korabeli európai politikai életben sokat emlegetett IV. Béla vagy az oly határtalan tisztelettel övezett Széchenyi István neve s történelmi szerepe világhírnek örvendene? S fölmerül az emberben az a kérdés is, hogy ha az összeállítás szerzőjének nagy magyarjaink korabeli ismertsége volt a fontos, hol marad e felsorolásból az angol, a francia és a török uralkodói körök által is elismert Rákóczi Ferenc? Hol vannak a kiegyezés politikusai, Deák Ferenc, majd Andrássy Gyula? Őket, a hazai és a külföldi érdeklődők számára készült, a magyaron kívül hamarosan további három nyelven is megjelenő könyvből méltatlanul kihagyottakat nem lehet „a kor szükségleteit legjobban ismerők” csoportjába fölvenni? Miért? És mi legyen azokkal a férfiakkal, akik Trianon után a területének több mint kétharmadától megfosztott ország talpra állítását és szellemi felemelkedését életcéljuknak tekintve a „kor szükségletei” szerint tevékenykedtek? Csak azokat a nevezetes személyiségeket vették fel könyvükbe – hallottuk a Világhíres magyarok bemutatóján –, akiknek a megítélésében nemzeti egyetértés van. Ha el is fogadjuk ezt a tudományos ismeretterjesztés igényével szerkesztett műhöz nem illő, diplomatikusan kinyilvánított, negatív előjelű megkülönböztetést, és nem firtatjuk, miért hagyták említés nélkül – mondjuk – Bethlen István történelmi szerepét, csakis a szerkesztők kóros szűklátókörűségével tudjuk magyarázni, hogy még azt a nemzetközi tekintélynek örvendő oktatáspolitikust, Klebelsberg Kunót is kifelejtették a felsorolásból, akinek kiadványuk leginkább elfogadható fejezete, a világhírű magyar tudósokat bemutató rész – legalább részben – köszönhető. Szent-Györgyi Albert például, az egyetlen magyar Nobel-díjas, aki idehaza élt és dolgozott, amikor a magas kitüntetést odaítélték neki, soha nem tért volna vissza a szülőföldjére, ha Klebelsberg haza nem édesgeti…
No, persze a Kossuth kiadványának a tudomány terén világhírre szert tett honfitársainkat bemutató oldalai is erős kritikával illethetők. A fejezet élén rögvest azzal a Lukács Györggyel találkozunk, akinek a megítélése sem idehaza, sem a nagyvilágban nem tartozik a „konszenzusos ügyek” közé. Egy szűk, egyre szűkebb hazai csoport, igaz, mind a mai napig a marxista teoretikusok pápájaként tiszteli, de a nemzetközi tudományos élet már rég „leírta” műveit. Még a voltaképpeni elvtársai is csak legyintenek a neve hallatán, nem beszélve arról a cáfolatról, amelyet a valóság adott a lukácsi tantételekre. A Nobel-díjas Lénárd Fülöp, a katódsugarak mindentudója, aki Magyarországon született, de éveinek nagyobb részét német földön élte le, viszont azért maradt ki a könyvből, hallottuk a könyvbemutatón, mert a nácizmust támogatta. „Büszkélkedjenek” vele a németek… Világos érvelés ez, el is kell fogadnunk, feltéve, ha minden irányban érvényesül. A marxizmus–leninizmus szolgálatába szegődött „nagy” emberek irányában is! A Világhíres magyarokról azonban, amelynek nemcsak a szerkesztési alapelvei bizonytalanok, de a „mértékegységei” is szeszélyesen változók, ez nem mondható el. A sajtócézár Pulitzer József kétszer akkora terjedelemben tárgyaltatik, mint Ady Endre, Liszt Ferenc szinte ugyanannyi sort kap, mint Goldmark Károly. A grafikus Szalay Lajosnak, akit Picasso is a XX. század legeslegnagyobbjai között tartott számon, fél mondat jut, az építész Kós Károlynak szintén. Világhírű filmeseink közül is „csupán” azok maradtak ki e könyvből, akikre mind a mai napig emlékezik az amúgy elképesztően feledékeny mozgóképvilág: Tarr Béla, Gaál István, Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza… Meg a méltán világhírű rajzfilmesek: Rófusz Ferenc, Jankovics Marcell, Cakó Ferenc, Varga Csaba… Irodalmi hírességeink körébe bekerült ugyan Konrád György, Nádas Péter és Esterházy Péter – talán Nádas kivételével mindegyikükről elmondható: az európai égbolt hullócsillagai immár –, de nem került be az angol nyelvterületen ma is népszerű Pilinszky János, a németek és olaszok köreiben váltig keresett Szabó Magda vagy az eredetileg franciául író, de a világ számos nyelvén is olvasható Kristóf Ágota.
A természettudósokról és a feltalálókról szóló (olvasmányos, szabatos) fejezet az ezredforduló tiszteletére megrendezett, majd nagy hirtelen (politikai vezényszóra?) bezárt Álmok álmodói, világraszóló magyarok című kiállítás ihletésére készült. A történelemmel, irodalommal és más művészetekkel foglalkozó fejezetek? Talán a nyolcvanas évekből itt maradt kultúrpolitikai kísértetjárások hatására… Hogy az azóta eltelt negyed század is termett világhíres magyarokat – például Bogányi Gergelyt az előadó-művészet terén, Antal Nimródot a filmművészetünkben –, arról e kiadvány szerzőinek nincsen tudomásuk. Sebaj, ezeket a tehetséges fiatalokat könyv nélkül is lehet becsülni. S amint hallom, a kiadói szándék szintjén létezik egy életrajzi lexikon terve is, amely a teljesség igényével, naprakészen foglalná össze valamennyi világhírű honfitársunk adatait. Egy jó lexikonnal volna mit kezdeni. Ezzel az albumnak zsúfolt, ismeretterjesztő kézikönyvnek hiányos és nehezen kezelhető kiadvánnyal nem sokra megy az ember. Hacsak nem szeret olvasás közben egyvégtében bosszankodni.

Világhíres magyarok. Kossuth Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 5990 forint