Koktél hét végén

Mihail Gorbacsovot, a volt szovjet pártfőtitkárt dicsőítik azok az orvosok, akiknek fogalmuk sincs az általa a nyolcvanas évek közepén a Szovjetunióban bevezetett „száraz törvényről”. Akkoriban drákói szigorral szabályozták Oroszországban az alkohol-, különösképpen a nemzeti italnak számító vodkafogyasztást. Ám azt még a nagy hatalmú főtitkár sem tudta megakadályozni, hogy a polgártársak minden létező katyvaszból ne otthon párolják le a szeszadagjukat. Az emberek mindent megittak, kezdve az olcsó kölnitől a hígítóig, sőt akiknek a tiltó rendeleteket alkalmazni kellett, még azok is alig várták, hogy egyedül maradjanak az irodában és felhajtsanak egy vizespohárnyi vodkát. Az adminisztratív eszközökkel folytatott „kulturált ivás” politikájának meghonosításába elég gyorsan beletört Gorbacsov bicskája: szép lassan megszűntek a végeláthatatlan sorok a „vinotékák” előtt, a száraz évek után minden visszaállt a régi kerékvágásba. Az oroszok a gorbacsovi fiaskónak örülve nem túlzottan bánkódnak azon sem, hogy a volt pártvezér kikerült a hatalom reflektorfényéből.
Gorbacsovnak igaza volt a diagnózis felállításában: távlataiban az orosz társadalom létét fenyegette és mai napig is fenyegeti a mértéktelen vodkafogyasztás. Miként a svédek a XX. század elején helyesen megállapították, ha az alkoholizmus megállítására nem tesznek semmit, akkor jó évszázad múlva a svéd nép kipusztul. A Szovjetunióban az okozat felismerése jó volt, ám épp a rendszer – az egyik okozó – miatt nem tehettek semmit az italozás ellen. A rendeletekkel kiváltott mesterséges hiány nem vezetett sehova, hiszen az alkoholisták tízmillióinak kellett volna ilyen és olyan gondjaira kezelést kapniuk.
A WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete májusi genfi ülésének középpontjában az alkoholizmus világméretű terjedése állt. A WHO-ban sürgették azokat az országokat, ahol „tombol” az alkoholizmus – ez főleg Európa és Dél-Amerika államait érinti –, hogy szigorúan szabályozzák alkoholpolitikájukat. A világszervezet szerint, ha sikerrel lehetett a dohányzás mértékét és káros következményeit csökkenteni különböző intézkedésekkel, akkor ezt az alkoholfogyasztást illetően is meg kell próbálni. Az alkoholizmus ugyanis legalább annyira károsítja az egészséget, mint a dohányzás, nem beszélve a járulékos hatásairól, például a családok széthullásáról, a munkából való kiesésről, az ittasan okozott balesetekről. Épp ezért a WHO szerint hasonlóan kemény fellépésre lenne szükség, mint a dohányzás ellen tett lépések voltak. Például Írországban és Norvégiában a szórakozó- és munkahelyeken betiltották a dohányzást. Az effajta tiltó rendeletekkel azonban csak látszateredményeket lehet elérni – állítják az ellenzők nem is olyan csekély táborában.
Az alkohol elleni küzdelem sikere attól függ, vajon az adott állam eléggé eltökélt-e arra, hogy megmérkőzzön a nagy hatalmú itallobbival. Átgondolt törvényekkel lehet keretet szabni az alkoholizálásnak, noha ezt egy európai közvélemény-kutatásban csak a megkérdezettek kevesebb mint húsz százaléka vallotta így, hiszen legálisan engedélyezett drogról van szó. A teljes alkoholtilalommal csak a bűnözőknek adnánk hatalmas pénzkereseti lehetőséget. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, csakúgy, mint a közúti halálos balesetek száma, Nyugat-Európában szinte mindenütt csökkenő arányt mutat. Franciaországban, amely a statiszták szerint egyik világelső az elfogyasztott alkohol terén, az elmúlt negyven évben 38 százalékkal mérséklődött a megivott szesz aránya. Míg az 1960-as években az egy esztendőben, egy főre számított tiszta szesz mutatója majd 25 liter volt, addig ez 2001-ben alig haladta meg a 15 litert. A gallokat követik a britek, az írek, a sor végén kullog Svédország. Nálunk 10 liter környékén van a hivatalosan eladott, egy főre számított szeszféleségek aránya, de ha ehhez hozzáadjuk a magánszeszfőzők által előállított mennyiséget, igencsak előkelő helyen végzünk. Hasonló a helyzet más térségbeli államokkal is, nem beszélve az oroszokról, ahol évi több tízezer főre teszik a hamis vodkától meghaltak számát.
A fokozatos csökkenés Franciaországban töretlen, ám egyes franciák mégis elégedetlenek. Az 1991-ben Michel Rocard szocialista kormányfő alatt elfogadott Evin-törvény szabályozta az alkoholkérdést. Először is a dohánytermékekhez hasonlóan megemelték a szeszes italok árát, keményen szabályozták az alkoholreklámot, az árusítást. Szigorúan büntetik az alkoholos befolyásoltság alatt történő gépjárművezetést. A tizenévesek közt az elmúlt években felére sikerült mérsékelni az alkoholfogyasztást, és az egész országot vizsgálva az absztinensek száma is 20 százalékra emelkedett.
Ennek ellenére Franciaországban az évente elhunytak tíz százalékának, több mint 45 ezer embernek a halála valamilyen alkohol kiváltotta betegséghez köthető. A nagyivók, azaz a naponta jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztók táborát ötmilliósra becsülik. Közéjük tartozik a 12 és 75 éves korosztályú férfiak 28, míg a nők 11 százaléka. Kétmilliónyira tehető a függők kategóriája. (Magyarországon a függők számát egymillióra becsülik, míg a majd hatszor nagyobb lélekszámú Franciaországban ez a szám „csak” háromszorosa.) Igencsak óvatos számítások szerint a francia államnak az alkoholból származó betegségek kezelése, a részegen okozott károk helyreállítása mintegy 15 milliárd eurójába kerül, amellyel szemben áll az eladott alkoholféleségek – adó nélküli – 17 milliárd eurós bevétele.
A francia borlobbi a közelmúltban csatát csatára nyert az Evin-törvénnyel szemben. Először ez év májusában elérte azt, hogy a különböző tájegységek borait reklámozni lehessen, vagyis nem egy bormárkát lehet hirdetni, hanem az adott borvidék nedűi egységesen ajánlhatók a nagyközönségnek. A másik, egyesek szerint végzetes csapást most készül a törvényre mérni, mégpedig úgy, hogy a bort a természetes élelmiszerek közé sorolja. Az ötlet nem új, tavaly a spanyol parlament éppen egy ilyen módosítást szavazott meg, megkülönböztetve a spanyol bort a különféle égetett szeszes italoktól. A „természetes élelmiszer” mellé a francia képviselők pártállástól függetlenül felsorakoztak. Érveik között szerepel a bortúltermelés, a külföldi vetélytársak egyre növekvő szerepe és a közel 300 ezer vállalkozó és munkás, aki szőlőművelésből él. Míg 1960-ban egy franciára vetítve évente száz liter bort hörpintettek fel, addig két évvel ezelőtt 58 liter volt a fogyasztás. Tavaly az éttermekben, bisztrókban eladott bormennyisség 15–20 százalékkal csökkent. Mikor, ha nem épp most kell riadót fújni!
A másik érvük az úgynevezett könnyű és nehéz szesztermékek közötti különbségtétel, csakúgy, mint a kábítószereknél mára már bevett osztályozási forma. Csakhogy ebben nagyot tévednek, ugyanis semmi értelme e megkülönböztetésnek. A hatás az etanol mennyiségén múlik: egy whisky 4 centiliterje pontosan megfelel egy minőségi bor 12 centiliterjének, azaz a borfogyasztás bátorítása egyenlő a halálozási ráta növekedésével – állítják a módosítás csekély létszámú ellenzői. Most, amikor a franciák szinte világelsők a születéskor várható élettartamban, a nőknél ez a kor 83, a férfiaknál 76 év. Az elmúlt húsz esztendőben a férfiaknál majd hét évvel növekedett a várható élettartam! (A japánok vezetik a „világranglistát”, a nőknél 84,6, a férfiaknál 77,7 esztendővel.) A francia orvosok ezt részben az alkoholfogyasztás visszaszorulásával magyarázzák.
De mi az oka a francia paradoxonnak, amivel amerikai kutatók bebizonyították, hogy napi egy-két pohár bor elfogyasztása csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát? – kérdezik az akadékoskodó borbarátok. A válasz: ez diétával is elérhető. Az óriási pénzösszegeket mozgató borlobbi most is nyerésre áll: nyolcmilliárd eurót vág zsebre egy év alatt. Érveire alighanem fogékony lesz a francia konzervatív és szocialista parlamenterek hada. A felek között a francia parlamentben a vita hamarosan lezárul, mégpedig bizonyára az Evin-törvény módosításával.
A több mint 80 milliós Németországban az egészségügyi minisztérium jelentése szerint évente 42 ezren halnak meg közvetetten vagy közvetlenül az alkoholfogyasztásból adódó problémák miatt. Sokan azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a számokkal milyen jól lehet alkoholellenes politikát folytatni: kinek, mikor, milyen adatokat kell előhúznia a céljai érdekében. A Focus magazin 2000-es jelentése szerint Németországban – ahol szintén csökkenő tendenciát mutatott ki a felmérés – 1,6 millió az alkoholfüggők aránya, ám még ennél is riasztóbb, hogy a 18 év alatti korosztály 2,74 százaléka is ebbe a kategóriába tartozik. A majd 4,5 millió németországi munkanélküli is valóságos utánpótlása az alkoholisták táborának. Mindemellett a túlzott italozás szociális gondokat is okoz. Az alkohol az erőszakos bűncselekmények egyharmadánál játszik szerepet, különösen családi nézeteltérések rendezésekor. Egy családban, ahol két felnőtt közül az egyik rendszeresen iszik, a jövedelem egyharmada folyik el szeszre.
Nagy-Britanniában a hétvégeken bármilyen kis vidéki kocsmában fiatalok szorongatják és isszák a különböző gyümölcsízesítésű, barackos, kivis, narancsos, citromos lébe kevert alkoholtartalmú italjaikat, az előre gyártott koktélokat. Az RTD-italok, vagyis azonnal iható (Ready To Drink, más néven alkopopok) keverékek az angol alkoholellenes szakértők szerint azért veszélyesek, mert észrevétlenül szoktatják rá a fiatalokat az alkoholra. Az RTD-italok gyártásából szinte minden nagy alkoholgyár kiveszi a részét. A bulizás elengedhetetlen része a különféle koktélok kortyolása. A korábbi évekhez képest a fiatalok általában kevesebbet isznak Nagy-Britanniában is, de ez főként a hét végére összpontosul. Ilyenkor nemcsak a bárok, hanem a vendégek is csordultig megtelnek. A „rászoktató italok” vásárlói elsősorban a tinédzserekből kerülnek ki. Európában ugyanis egyre fiatalabb korra tolódik az első ital megkóstolásának időpontja. Az alkoholellenes propaganda eddig sem és valószínűleg ezt követően sem ígér látványos sikert. A skandináv országokban, Lengyelországban külön rendelet foglalkozik a rászoktató italokkal, míg Svájcban például bort és sört 16 éveseknek is kiszolgálnak, de az RTD fogyasztása csak 18 éves kortól engedélyezett. (Magyarországon nincs semmilyen különleges szabályozás az RTD-italokra.)
Általános megdöbbenéssel fogadták a svédek, hogy az Európai Unió jogharmonizációs törekvéseként megpróbálják megváltoztatni a szigorú alkohol- és drogpolitikájukat. Az év elején ugyanis a stockholmi kereskedelmi bíróság úgy döntött, hogy inkább a lazább európai törvénykezést kell alkalmazni az országban. Ezzel megszűnne a svéd alkoholreklám-tilalom. A svéd kormány úgy véli, az ő tilalmuk semmilyen más országot nem zavar, sőt elfogadásra ajánlja az uniónak.
Természetesen a reklám tilalma is fontos, de nem elsődleges a megelőzésben. A gyermek családi körben látja a mintákat – állítják egyesek, az újabb kutatások azonban vitatják ezt a vélekedést, ugyanis az alkoholizmus okait genetikai következményekre vezetik vissza. Az iszákosság, a rendszeres és túl nagy mennyiségű alkoholfogyasztás mögött amerikai kutatók örökletességet vélnek felfedezni. A tudósok genetikai tényezőkre gyanakodnak az alkoholizmust kiváltó okok között, például a társadalmi szorongás mögött, ami egyes embereket elindít az alkoholizmus felé. Mindenestre, ha bebizonyosodna az alkoholizmus klinikai kezelésével foglalkozó kutatók állítása, az sok-sok alkoholbetegnek jelentene mentsvárat.