Magányos harc Kárpátalján

Talán kevesen tudják idehaza, az anyaországban, hogy a kárpátaljai magyarok dacolnak a nekik ma is idegen időszámítással. Tudomásul veszik ugyan a hivatalos ukrajnai pontos időt, de maguk között egyetlen órajárást követnek, s az a magyarországi. Sok évtizedet átfogó, csendes ellenállása ez e kis közösségnek. Sokan talán azt sem tudják, hogy az anyaország által leginkább elfelejtett kárpátaljai magyarság körében a legmagasabb a magyarigazolványt igénylők aránya. A 2001-es ukrajnai népszámlálás szerint 156 ezer magyar él Kárpátalján, nem hivatalos becslések kétszázezerre teszik a magyarok lélekszámát. Közülük ez idáig százezernél is többen éltek a státustörvény adta lehetőséggel, s igényeltek magyarigazolványt. Szám szerint is többen, mint a Felvidéken vagy a Vajdaságban, arányaiban pedig alaposan ráverve a többi határon túli magyar közösségre.
Ennek a kárpátaljai közösségnek egy értelmiségi csoportja a rendszerváltozás környékén elhatározta, ha törik, ha szakad, önálló felsőoktatási intézményt hoz létre, amely a száznál több helyi magyar tannyelvű iskola részére képez pedagógusokat és más szakembereket, bővítve ezzel a továbbtanulási lehetőségeket, illetve hozzájárulva a helyi magyarság szülőföldön maradásához. 1993-ban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Református Egyház – figyelembe véve a kárpátaljai magyarság igényeit és a törvények adta lehetőségeket – egy alapítványi tanárképző főiskola szervezéséről határozott. Hamarosan megalakult a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány, amelynek alapító tagjai a KMPSZ, a KMKSZ, a Kárpátaljai Református Egyház és a beregszászi városi tanács lettek. Az alapítvány felkérésére a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kihelyezett speciális képzéseként indult meg a magyar nyelvű felsőfokú oktatás. 1996 őszén sikerült kézhez kapni a működési engedélyt, amely az akkreditálási folyamat lezárásáig biztosította a képzési tevékenységhez szükséges jogi hátteret. Az intézmény a beregszászi református egyház tulajdonában lévő épületben kapott helyet Beregszász központjában. Az 1996-ban önállósult Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola abban az időben az egyetlen önálló, az adott állam által hivatalosan elismert magyar felsőoktatási intézmény volt Magyarország határain kívül – áll az intézmény honlapján olvasható rövid történeti leírásban.
2002-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök és az akkori ukrán kormányfő, Anatolij Kinah jelenlétében kapta meg hivatalosan is a főiskola az egykori beregszászi törvényszék végsőkig lepusztult épületét a városi önkormányzattól. Az intézmény vezetése azon nyomban nekikezdett a felújításhoz szükséges anyagi fedezet megteremtésének. Magyar költségvetési és önkormányzati támogatásokból – amelyek mértéke elérte a hatvanmillió forintot – az épület lassan új arculatot kapott, igaz, a felújítás vége még messze van. Ez a látványos törekvés került veszélybe, amikor néhány héttel ezelőtt a beregszászi városi tanács gyakorlatilag saját magát jelentette fel az épület adományozása miatt az ügyészségen. Az ügyész szerint a két évvel ezelőtti döntés ellentétes volt a törvényekkel, hiszen Ukrajnában az önkormányzatra vonatkozó paragrafusok nem teszik lehetővé épületek ingyenes átadását. Az önkormányzat – bár megtehette volna – nem volt hajlandó saját hatáskörben rendezni a problémát. Aligha kétséges, hogy a magyarországi pénzből felújított épület elvételének politikai háttere van. A KMKSZ elnöksége egy korábbi közleményében azt állította, az offenzíva nem más, mint a hatalom nyílt támadása a kárpátaljai magyarság ellen.
Bár hetek teltek el a botrányos ügy kipattanása óta, a magyar kormányzat egyetlen érdemi lépést sem tett a helyzet orvoslása céljából. Míg Mádl Ferenc köztársasági elnök egy mamaiai többoldalú csúcsértekezletet használt fel arra, hogy az ukrán államfőnél szóvá tegye a beregszászi főiskola ügyét, később pedig a kijevi miniszterelnöknek címzett levélben kért tájékoztatást a kialakult helyzetről, addig a Miniszterelnöki Hivatal és a Külügyminisztérium a sokatmondó hallgatás eszközét választotta. A kérdés mindössze a nem hivatalos körökben csak sóhivatalnak becézett magyar–ukrán kisebbségi vegyes bizottság egyik ülésén kerül napirendre, akkor is érintőlegesen. Ezúttal nem számít, hogy adófizetők pénze veszhet kárba, illetve kerülhet ukrán kézbe. A hallgatás azért is furcsa, mert a Budapest és Kijev közötti kapcsolatokban nehéz bármit is „elrontani”, annál az egyszerű oknál fogva, hogy alig léteznek. A szomszédságpolitikára oly érzékeny magyar miniszterelnök beiktatása óta nem folytatott kétoldalú egyeztetést kijevi kollégájával, ami igencsak furcsa, lévén, hogy Ukrajna a legnagyobb szomszédunk.
A kormányzat a diplomáciai semmittevést tetőzve, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) megfogalmazásában egy igen beszédes közleményt adott ki a főiskola ügyében. Érdemes ízlelgetni a klasszikus bikkfanyelvet: „Az elmúlt hetekben törvényességi aggályok merültek fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának ajándékozott ingatlan ügyében. Sajtóhírek szerint a beregszászi bíróság azt a döntést hozta, hogy az eljárás során megsértették a hatályos ukrán törvényeket, ezért az semmis, így az épület tulajdonjoga viszszaszáll Beregszász város önkormányzatára. (…) A Határon Túli Magyarok Hivatala őszintén reméli, hogy az ügy a jól fejlődő magyar–ukrán kapcsolatok szellemében az érvényes ukrán törvényeknek maradéktalanul megfelelő eljárás keretében megoldható. Ezúton is megerősítjük, hogy a magyar kormány elkötelezetten támogatja a határon túli magyar felsőoktatási intézmények törvényes működését és fejlesztését. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának ajándékozott ingatlan ügyének alakulását a jövőben is figyelemmel kísérjük, és ha szükséges, a megfelelő lépéseket megtesszük.”
A közlemény még az intézmény elleni támadás tényében is kételkedik (sajtóhírek szerint), holott nem lett volna nehéz telefonon felhívni Orosz Ildikót, a főiskola vezetőjét, aki részletes tájékoztatóval szolgálhatott volna a fejleményekről a HTMH irányítóinak. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára ezzel szemben az ukrán megyei kormányzónál tájékozódott a minap annak a Gajdos Istvánnak a társaságában, aki közvetett módon gyakorlatilag megzsarolta a főiskola vezetését, ahhoz a feltételhez kötve közbenjárását az ügyben, hogy pártja, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség is beleszólást kapjon az intézmény irányításába.
A kárpátaljai magyarokról keveset hallottunk az utóbbi tíz-tizenkét évben. Távol Kijevtől, a szovjet birodalom öleléséből szabadult, majd ötvenmilliós ország fővárosától, az ukrán hatalom által tulajdonképpen szerencsésen elfeledve igyekeztek talpra állni a kommunizmus megsemmisítést célzó évtizedes nyomása alól. Most mérföldkőhöz érkeztek. Megmarad-e a sokat álmodott önálló főiskola? Lesz-e utánpótlása a kárpátaljai magyar értelmiségnek? Létezik-e valójában anyaország, amelynek vezetése – eleget téve az alkotmány betűjének – segítséget nyújt a bajban? Vagy jöhet az óra átállítása ukrán időszámításra.