Noha a terrorizmusnak számos definíciós szempontja, a terrorszervezetek csoportosításának rengeteg módja ismeretes, úgy tetszik, a lexikon szerzőit nem vezérelte semmiféle rendezési elv az összeállításban. Történelmi áttekintést ígérnek Gavrilo Principtől Bin Ladenig, ígéretük szerint azokra a nacionalista, jobb- és baloldali, valamint vallási alapokon álló szervezetekre összpontosítanak, amelyeknek célja a társadalom, a kormányzat erőszakos eszközökkel való átalakítása, ártatlan civilekkel szemben sem ismerve kíméletet. Ez a kétes definíció a világ összes kommunista és marxista pártjára érvényes. Nem találjuk meg az ígért történetiséget sem.
Érthetetlen, mit keresnek ebben a felsorolásban a Szaddám Huszein ellenzékét alkotó olyan iraki pártok, mint az 1991 óta a saját területükön kváziautonómiát kialakító, békésen kormányzó kurd pártok (a Maszud Barzani-féle Kurdisztáni Demokratikus Párt, a Dzsalal Talabani vezette Kurdisztáni Hazafias Unió) vagy a királypárti Iraki Nemzeti Kongresszus, a Pacsacsi-féle Iraki Nemzeti Egyetértés, amelyek az ideiglenes kormányzat tagjaiként fellépnek a terrorizmus ellen. Ami a Kurdisztáni Demokratikus Pártot illeti, annak iráni testvérszervezete is szerepel a könyvben, noha semmiféle terrorakció sem kötődik nevéhez. Talán a kurd népet egységesen tekintik terroristának a szerzők?
Ami Afganisztánt illeti, még zavarosabb a helyzet. A legmegdöbbentőbb, hogy a kötetben nem szerepelnek a tálibok, csupán az Al-Kaida címszó alatt található róluk néhány mondat, azok is hemzsegnek a tárgyi tévedésektől. Súlyos hiba az a feltételezés, hogy létezik palesztin Al-Kaida, hiszen a terrorszervezet harcosainak soraiból éppen a palesztinok hiányoznak. A radikális palesztin szervezetekkel a Jeruzsálem-konferencián – iráni és iraki közvetítéssel – csak lazább együttműködést sikerült kialakítani, a palesztin szervezetek nem helyezik a világdzsihádot a palesztinkérdés megoldása elé. Ugyanakkor szó sem esik az Al-Kaida közép-ázsiai és csecsen kapcsolatairól, a posztszovjet térségben betöltött szerepéről.
Valójában sem a nacionalizmust, sem a háborús bűnök elkövetését, a népirtást nem soroljuk a hagyományos terrorizmus körébe, hiszen ebben az esetben a világ számos kormányáról és hadseregéről beszélhetnénk, ellenben ide soroljuk részben a politizált iszlám radikális militáns szervezeteit. Ezért kellene világosan elkülöníteni az iszlám fundamentalizmus, radikalizmus ideológiai alapjait és szervezeteit, különbséget tenni pártok, tanzimok (politikai szervezet párt alatti szintje és milícia keveréke), milíciák, csoportok és mozgalmak között.
Úgy tűnik, a szerzők túl nagy fába vágták fejszéjüket: sem megfelelő orientalisztikai, sem politológiai, biztonságpolitikai ismeretekkel nem rendelkeznek a tudatos rendszerezéshez. Ehhez járul még az átírás kuszasága. A diakritikus átírást (megkülönböztető írásjelek használata) egyáltalán nem ismerik, a magyarban honos fonetikus (kiejtés szerinti) átírás néha még egyazon névben is keveredik az angolos formával (ilyen vadhajtás a Shora-i Dzsihád). A szerzők többet foghattak volna, ha kevesebbet markolnak.
(Ferwagner Péter Ákos – Komár Krisztián – Szélinger Balázs: Terrorista szervezetek lexikona Gavrilo Principtől Oszama bin Ladenig. Maxim Könyvkiadó, Szeged, 2004. Ára: 1990 forint)
origo.hu
Jászsági díler bukott le a rendőrök előtt átadás közben
