Bár az irodalmi délután szerdán a megszokott öt óra helyett fél egykor kezdődött, mégis sokan érdeklődtek a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör legifjabb szerzőinek felolvasása iránt. A kincses város irodalmi műhelye hosszú évek óta nyújt lehetőséget neves és kevésbé elismert fiatal irodalmároknak a bemutatkozásra. Talán ennek is köszönhető, hogy a résztvevők produkciója arról győzhette meg a publikumot, hogy egy húsz százalék alá apasztott magyarságú egyetemvárosban is van jövője az irodalomcsinálásnak. A Csíki Játékszín Raymond Queneau- darabja nyomán összeállított, Stílusgyakorlatok című produkciója pedig régi slágere a szabadegyetemnek, annak is köszönhetően, hogy évről évre változik – most például egy György Attila-novellarészlettel indult a show. Az esti koncert ezúttal az ír zenét játszó, nagyváradi Blackbeers színvonalas, ám talán túlontúl kimódolt produkciójával indult, hogy azután történetében először Erdélyben is színpadra lépjen az Emil Rulez! Bár a muzsikusokat saját bevallásuk szerint is megviselte az utazás és az elfogyasztott italmennyiség, a csapat oly nagy sikert aratott, hogy csak akkor eresztették le őket a színpadról, amikor már teljes repertorájukat eljátszották. A kevésbé ismert anyaországi zenekar, a Szupernem végül megmutatta, hogy ma is lehet a ’76-os energiával játszani punkot.
Csütörtökön végre bemutatták Koltay Gábor két nappal korábban esedékes Trianon-filmjét is. Talán mondanunk sem kell, hogy telt házas közönség várta a történelmi adatokkal, a békeszerződést elítélő antantnyilatkozatokkal és irodalmi betétekkel fűszerezett alkotást, és amikor felhangzottak Juhász Gyula Trianon-versének sorai („Nem kell beszélni róla, de mindig, mindig gondoljunk reá!”), bizony, meggyűltek a szemek sarkában a súlyos férfikönnyek. Ezúttal az irodalmi program sem volt mentes a kevésbé örömteli szövegektől: Molnár Vilmos novellájában egy amnéziás „hős” morfondírozott egy kulcsra zárt éléskamrában arról, hogy ki is ő valójában, míg e sorok írója egy török korban játszódó, áltörténeti regény faramuci helyzeteivel próbálta oldani a komorságot. Este a nagyszínpadon a népzenéé volt a szó az Öves együttessel és Nyisztor Ilonával, Berecz Andrással, az Egyszólammal és a Szászcsávási Cigányzenekarral .
Pénteken az eredetileg tervezett színpadi előadás helyett felolvasószínházban ismerkedhetett a közönség a József Attila-díjas Orbán János Dénes legújabb műveivel, amelyek a pokol urainak magánéleti problémáit, valamint a kolozsvári diákélet valós eseményeit dolgozták fel. Ez utóbbit úgy, hogy a közönség egynémely tagja nemritkán magára ismert a szereplőkben. Ezúttal a könnyűzenei program is bővelkedett irodalomban: a kolozsvári Fűszál többek között Weöres-, Ady- és Kányádi-verseket dolgozott át igen kellemes zeneszámokká, hogy azután a magukat „balkáni, de csángó anyagokhoz is nyúló” zenekarként aposztrofáló, igen tragikusnak hangozni vágyó Chalga szövegei borzasszák el a közönséget olyan ellentétpárokkal például, hogy „nem átok, csak szitok”. Igaz, egy Chalga-féle, inkább meditatív és a legkevésbé sem „pörgős” zenekart vétek is volt a szervezők részéről a Beatrice elé beosztani, amely ezúttal sokak csalódására egyetlen szerény ráadással is beérte – bár az est kuriózumaként a dobok mögé ült Nagy Feró tizennégy éves fia, Nagy Hunor Attila is.
A nyári egyetem utolsó napján már délután négytől tűkön ülve várta a közönség, hogy színpadra lépjen Ákos Az utolsó hangos dal című szuperprodukcióval, amelybe – a frontembert idézve „önironikus múltba tekintés” gyanánt – egy rövidke Bonanza Banzai-emlékblokk is befért az énekes karrierjét elindító trió eredeti tagjaival. Mintegy másfél órányi technikai szünetet követően a csíkszeredai Role bizonyította Bodor Emesével, hogy nők is tudnak AC/DC-t énekelni. És végül a szeredai csapattól is elhangzott Az utolsó hangos dal – hogy jövőre remélhetőleg minden az ideihez hasonlóan folytatódjék, talán a tábor által mára igencsak kinőtt Tusnádfürdőn, talán máshol, de egy biztos: a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Újabb csapás érte a rács mögött ülő Kiss László óbudai polgármestert