Muslincák a szem alatt. Biciklivel érkezünk, bő fél nap alatt a fonyódi EFOTT-ról Kapolcsra. Meggondolatlan vállalkozás, igen meggondolatlan, el-eltünedező kerékpárutakkal, emelkedőkkel, (akkor még) kínzó hőséggel és autóistenekkel, pedig leírhatatlanul szép a táj, reszketve delelnek a szőlőlevelek, és a bárányfelhőket tépázzák a tanúhegyek. Még le kell ereszkedni a révfülöpi strand vaslépcsőjén, még áztatni kell egy kicsit az iszapszínű vízben magunkat, hogy Salföldön és Mindszentkállán át elérjük a völgyet, a rostonsültek illatát követként elénk küldő Malom-völgyet, ahol már javában áll a bál. Patkófék, kell az a patkófék, nézzük a Kapolcs táblát, és sós verejtékünkbe fulladnak a muslincák; a muslincák a szemünk alatt.
Rendőrhad. Izgága, ám korrekt rendőrhad lepi el az év közben egészen eseménytelen főutcát, alkoholszagra gyűlnek, szélvédőket illetnek szigorú cetlikkel, ugyan már, ki ölt meg kit, itt senkit sem érdekel.
Kapolcs pezseg. Állítólag Márta István kevesli a népet, a biznisz bankószagú oldaláról nézve persze egészen más a helyzet, milliókról van szó, forintmilliókról, amik jönnek vagy nem jönnek, s mennek, vagy nem mennek. Kapolcs mindenesetre pezseg, az EFOTT után üdítő érzés a járdaszegélyeken egyensúlyozók tekintetébe bámulni, mélyen, mert kicsit egészségesebb a felhozatal, és a generációs szakadék szociálpszichológiai problémája itt érvényét veszti, nagymamák vásárolnak sokért körtemuzsikát a Pista gyereknek, és Pista gyerek fújja, iszonyatosan fújja az agyaghangszert. Kézművesek lepik el a falu közepén kiszikkadt patakszigetet, nem vagyunk monomániások, de mintha kevés volna a magyar ék, cimboránk példának okáért véletlenül sem akadt egy jóféle magyar kerámiacímerre, holott részben hazai ékességek beszerzése ügyében vetette bele magát a völgyéletbe, afrikai meg buddhista motívumok persze vannak, dörmögi a pultnál, és szomjasan szürcsölve az ászokot megkérdezzük, hogy miért. Hogy miért csúszott el a cucc a világgiccs irányába. A Völgy kissé kozmó. Cimboránk, Szaffi csak mosolyog. Sokatmondón, és megértjük a miérteket.
Krumplis tésztát ugyanakkor az ember legfeljebb Kapolcson ehet hatszáznyolcvanért, mert marja a gyomrát a hasonló áron a műanyag pohárba csorgatott borecet. Van persze komolyabb táplálék is – amiben hús van, ezeröt fölött kezdődik –, és nagy boltot csinál a lángosos és a gyrosos is, de másnap reggel, amikor egyesek falfehéren a gyógyszertárat keresik, hirtelen belátjuk: vegetáriánusnak lenni biztonságos dolog, és hatnyolcvan nem olyan sok egy krumplis tésztáért.
Füst, nagy füst is van, illatos, ínycsiklandó füst, tájjellegű ételek hírét hozza, és megnyugtatóan konstatáljuk, hogy Kapolcson megtörik a magyar fesztiválokon megszokott szánalmas gasztronómiai hagyomány: a romlott gyroson és a kürtőskalácson kívül ugyanis dödöllét, puliszkát, szalonnás kenyérlángost, bográcsban készült pörkölteket és paprikásokat is kapni, sőt idén a Művészetek Zöldje program fényében bioételbár is nyílt, csak semmi gasztrosznobéria, itt egyszerűen egészségesebben lehet falatozni, vegyszermentes zöldségeket, leveket, húsmentes sülteket, salátákat, amelyeknek a völgylakók által elfogyasztott sör-vodka mennyiség tekintetében elvész a hangsúlyuk.
A kőfejtőben valami szól. Öcs, nagyon késő este. Igaz, többen megmondták, hogy felesleges átmenni – arról nem beszélve, hogy annak, aki vezet, tényleg pokoli egy túra lehet, nézni az ötszemélyes autóban ülő nyolc ember tizenhat kezében a sörösüvegeket, persze holnap becsszóra egész nap meghívjuk, de valahol mégis sántít az üzlet, ráadásul Emil Rulez!-től a Za-za-za-zazie a metrón és még ki tudja, hol csak súlyosbítja a helyzetet… absztinencia és money for nothing, jobb lett volna ott maradni, ahol délszláv zene volt, „Hol vagyunk mi, Szerbiában?” – kérdezte dühösen Cseh Tamás a hátunk mögött, aztán mégiscsak sokáig figyelte, talán a hegedűst… hány napja is tart ez az egész?
A templomkertben ferences barátok; kora reggel, amikor még csend van a faluban, és csak az ezeregyszínű sátortáborokat cibálja a júliusi szél, nagy fatáblákat cipelnek elő valahonnan a semmiből, többek között az áll rajtuk, hogy mikor lesz mise, látszik: a dolgukat teszik; és a templomkert nyugalma… honnan is ismerős? Igen, a dubrovniki kolostor kerengőjéhez hasonlatos, előtte nagy sárga tábla: „katolikus templom” – a gyengébbek kedvéért –, és a fiatal szerzetes a kötélövvel a derekán mosolyog – van úgy, hogy az ember észre sem veszi, hogy egy csomagtartóban aludt, szomjan pusztul, és borult az ég. Kapolcs, mielőtt a sátornép felébred, és vízért könyörög.
A közért az teljes nevén: vegyesbolt, Kapolcson, nagyon jó helyen. Reggeli enyhén zöld párizsival egy ezresért. Megőrültek ezek? Nem, csak itt a szezon. Hát jó reggelt, jobb, ha belátja az ember, hogy itt, a völgyben talán elfér a levevés művészete is.
Romok alatt ülünk. Taliándörögdön valaha kora gótikus templom lehetett – nagyon kora gótikus, szól közbe helyi illetőségű művészettörténész –, alatta rasztahajúak, helyiek és rockerek a parlagfüvesben – beszél a bokor –, még jó, hogy most a Völgy a fontos, nem a haj, azt tépi a szél, jobb lesz arrébb állni, ahogy kinéz, hullanak a kövek, mégis, az átkozott pollenen kívül van itt valami a levegőben, amitől tulajdonképpen egy csomó mindenben egyet lehet érteni, főleg így kicsit fáradtan, délelőtt.
Salföldre is érdemes átnézni. Amikor egy kicsit elég lesz az egészből, bizony megtörténik a menekülés a völgyből. Mert akárhogy is van, a völgy jó, de vannak a környéken még fontos helyek, például Török László Pajta Galériája, ahol aludni is lehet – rendes ágyban –, és szokatlan csönd van a kertben a dió- és a szederfa alatt, művészet meg bent, a falakon – na, valami ilyesmiért jöttünk volna –, itt az egész olyan egyszerűnek tűnik emilrulez, zazie és raszta nélkül… mert mégiscsak túl szép ez a Balaton-felvidék ahhoz, hogy egyszerűen csak divat legyen.
Táj. Persze tovább is kell menni, jó álmosan, ha most ráznának fel, azt mondanánk, ez Toszkána vagy Isztria középső része, valahol Bale környékén, és szinte fájnak a déli fényben a napraforgómezők, aztán bekattan Van Gogh, az öreg haver. A levegő is furcsa: két nap telik el, mire az asztmásnak feltűnik: amióta itt van, elfelejtett fulladni, így hát bátran rágyújt. Amikor ezt teremtette, jókedvében lehetett az Öreg.
Mert zöld a völgy, pláne esőben, Mártáék kitalálták a Művészetek Zöldje programot, hogy maroknyi elhulló aprópénzért, vagy hú de nagyon tiszta szívből, azt ki-ki maga eldöntheti, mindenesetre a Művészetek Zöldje programsorozat erős kijelentések végére biggyeszti oda a kérdőjelet, és minden, amit eddig tudtunk, tettünk, s ettünk, cinkessé válik. És igen, marhára ciki eldobni azt a műanyag poharat, Gerendaiék is bevethetnének valami efféle projektet a Szigeten, mert ott förtelmes a mocsok. Itt nem. Rend van, és ezért köszönet a völgylátogatóknak. És talán azért is van rend, mert hiányoznak az agyatlan, agyonművelt biztonsági őrök, vannak a koncertkapuknál kedves lányok, éjjelente pedig helybéli férfiak, akik szép szóval igazítanak a jóra.
Nincs nagy pörgés. Kapolcson kívül csak Taliándörögdön nagy a zsivaj, Monostorapáti, Pula és Öcs a nagyvárosi számára egészen csendes, szinte hallani pihegését.
Hat falu. Kapolcs a kocsmáké, Márta arcképcsarnokáé, a malmoké, a kiállításoké, a jazzé, szeretjük a Dresch Quintettet, Kapolcs a hajnalig tartó mulatságé. Vigántpetend vásári. Mintha búcsú volna, a templom alatt felállított sátrat kirakodóvásárosok veszik körül, hiányoznak azonban a tavalyi zenei programok. Pula a fotográfiáé és a Bárka színházé, csendben lehet itt emészteni a rágott kultúrát. Öcs a roma programoké, ám legott a kőfejtő miatt izgalmas, a kőfejtőben zajlik az élet, a nagyobb nevek itt bájolognak, mint például a rulezes Hajós András, aki hátrafésüli a haját, és folyton blöfföl a pódiumon, de állítólag sármos, és kirúgták a kereskedelmiéktől, meg az Anima Sound System, ami végtelenül unalmas. Taliándörögd a fiataloké. Házibuli-hangulat minden második kiskertben, szól a Cafe del Mar meg a Csík János, lampionok égnek, és Szőke András kászálódik ki a csakrák közül, hogy megtartsa a reggeli osztályfőnöki óráit, ahol könnyesre röhögi magát a macskajajjal küszködő dörögdi álpórnép. Monostorapátiban a Krétakör regnál, iszonyatosan tájidegen itt az urbánus provokáció, az apátiaiak számára is nyilván az a létezés legnagyobb problémája, hogy az újfasiszták égetik-e a zsidó zászlót, vagy inkább Wass Albert nevét skandálják. Olykor el kell gondolkoznunk azon, hogy ebben az országban kinek van gyógyíthatatlan monomániája, persze ettől azonnal habzó szájú fasisztákká leszünk, és azt sem látjuk, hogy a morcos krétakörösök sátra fölött hogy röhögnek a csillagok. Mert azok kegyetlenül röhögnek, azt röhögik, hogy a kor emberei hogyan bolondítják szájuk íze szerint a múltat.
Krétakör. Ha már annyira igazmondók vagyunk, szálljunk magunkba, gyerekek, fogjunk aztán egy krétát, s rajzoljuk a táblára, odabent mit látunk. Pártsemleges – mondják, akik szégyellik pártállásukat. Ugyan már, fiúk, ügyesek vagytok, de a tükrötök, a görbe tükrötök igencsak szűk látókörű: épp csak magatok nem látjátok.
Az Apte táncegyüttes legényesei dübörögnek a dörögdi lőtéren, a Kárpát-medence legvirtuózabb férfitáncait látjuk. Hűvös van, mondom: vodkát kérek, s a csaposlány meleg, sárga löttyöt helyez elénk. Ez meg mi a túróért sárgállik, kérdezzük, mire végtelen, ám szeretnivaló amatőrizmusáról tanúságot téve azt mosolyogja: persze, Unicumot mértem ki az előbb.
Szegedi szimfonikusok a szélben. Klastromszínpad, sok-sok emberöltő csorog a romtemplom porrá lett csigalépcsőjén, szépen szól a Varázsfuvola a szabadban, bár a kottalapozás tudói most mesterfokozatot szerezhetnek. Egyébiránt Szeged az idei díszvendég, Botka polgármester vigyorog a műsorfüzetben, és azt mondja, ők szegediek mindig büszkék voltak értékeikre, Botka úr vigyora minket mégsem tölt el különösebb jóérzéssel.
Műsorfüzet. Átláthatatlan. Képtelenség ebből a füzetből tervezni az estét, rábízzuk magunkat a véletlenre, no meg az adódó alkalmi fuvarokra.
Laci, leteszem, mondja a lány a sajtószobában, leteszem a telefont, s Laci, a legjobb barát panaszkodna, hosszan panaszkodna, de nincs már pénz a kártyán, leteszem, Laci, átmegyek hozzád, megvigasztallak, mondja még meleg hangon, bársonyos, meleg hangon, és jó lenne Lacinak lenni, és a völgyben szépek a lányok, kerti virágok.
Zűr. Címszó az öcsi programok között a műsorfüzetben: „Kada: szabad-strukturális-progresszív-avantgarde-rock-jazz- noise-core”. Kadáék nagyon képben lehetnek, mi azonban nem tudunk eszperantóul, vagy urduul, avagy: na, ti húzzatok el a strukturális nyelvi zűrbe.
Bunkó vagyok, dörmögi alkalmi sofőrünk, bunkó, mert ettől a klímaváltozástól agresszív leszek. S mi tudjuk, csak azért, mert szegény már megint nem ihat. Sokér’ van az a jogsi.
A Tallián családról tartja aktuális osztályfőnöki óráját Szőke András életművész úr, harsány kacagás, közben felváltja őt egy tai-chi mester, és Szőke András életművész úr elballag egy mézes pálinkára.
Szőke, mármint az András (aki sokkal komolyabb fószer a Fábry-show-ban perezentáltnál) tájgyűjteményt, kőtárat és testi-lelki gyógycentrumot hozott létre Taliándörögdön, sóbarlangban ülhetünk, kipróbálhatjuk a talpmasszázst, ami nem viszket, ellenben helyrepofozza görcsbe rándult szervezetünket, meditálhatunk Szőke Andrással, és hallgathatjuk a dorombot. Amivel nem dorombolni, hanem dorombozni szokás.
Kevés a program, mondja egy nő a szigeten, kevesebb idén a program, mondja egy lány a csigabuszon, ez nem Művészetek Völgye, hanem csak Völgy, mondja Szaffi, rasztafári barátunk, aki szerint elenyésző az igazán művészi esemény a hat faluban, és igazat adunk neki abban, hogy egyáltalán nem találunk workshopokat, képző- vagy iparművészeti alkotóműhelyeket, ahol esetleg a szakma krémje díszeleghetne nagy örömünkre.
Völgylakók, ó a völgylakók: rasztafárik, és tarisznyás bölcsészek, jamaicai színpompát horgolt sityakjukon viselő belvárosi mélyliberálisok és jóérzésű zalai lányok faluszélről, erős erkölcsű nagycsaládok sátorral és extravagáns ötvenes házaspárok, akik nem hajlandók tudomást venni az idő sebességéről. Krétakör bűvöletében élők és Didák testvér szavaitól tisztulók.
Petra nővér és Didák testvér fogadja a fiatalokat a katolikus templomkertben, magunk is kipróbáljuk a lelkifröccs című szolgáltatást, zsákból húzhatunk egy idézetet, amit lepecsételnek, ha elnyeri tetszésünket, s magunkkal vihetjük egy életre. Hozzá lélekerősítőként rizlingfröccsöt is kapunk. Didák testvér a virágillatban ül a széken, vele szemben fiatal párocska, mosolygó szemekkel kelnek, gondozott lelkük békét hirdet. A templomkertben, ahol kiválóan lehet énekelni kalotaszegi keserveseket éjjelente, amíg János bácsi szépen arra nem kér, hogy, fiúk, legalább itt ne.
János bácsi őrködik a fesztiváliroda körül. Apró bajszú, pajkos szemű magyar. Tartása példa előttünk, halk szava meghunyászkodásra int. János bácsi kapolcsi, és emlékszik még a pisztrángokra, amelyek a rég kiszáradt Malom-patak csurgóiban fickándoztak. Késő van, zsibbad a fejünk, sátorba kívánkozó szívünknek János bácsi azt mondja, Isten veletek. Úszhatnak a muslincák szemünk alatt.
origo.hu
Ez az oka annak, amiért Gyurcsányt ilyen hirtelen eltakarították
