Aggódnak a Pick Rt. jövőjéért

Bálint József
2004. 09. 10. 17:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valótlanságot állít az, aki szerint Magyarországon nem lehet nyereségesen üzemeltetni a vágóhidakat – jelentette ki Dobó László szegedi fideszes országgyűlési képviselő szakemberekre hivatkozva tegnap. Dobó elfogadhatatlannak tartja a Pick vezetőinek azt a magyarázatát, miszerint a gyár veszteséget halmozó vágóhídjának megszüntetése miatt kénytelen megválni 450 dolgozójától.
Aggodalomra adnak okot azok a tendenciák, amelyeket a város gazdasági életét nagymértékben meghatározó cégnél lehet tapasztalni az utóbbi időben.
A mélyrepülés jelei egyre inkább megmutatkoztak, és ezt az idei év első felének pénzügyi eredménye is bizonyítja, hiszen százmillió forintra tehető a veszteség. Tavaly 1,1 milliárd forint nyereséggel zárták az évet. Dobó információi szerint a Pick-csoport húszmilliárd forintos hitelt vett fel különböző célokra. A cég vezetőinek szavahihetőségét kérdőjelezik meg a Pick részvényeinek értékesítésével kapcsolatos híresztelések is. Gondot okoznak a jelenleg tapasztalható tendenciák is: az olcsóbb sertéshús importálása és az, hogy nem Szegeden darabolják fel a vágójószágot, a világhírű Pick szalámi készítésére is kihathat, amely köztudomásúan hungaricumnak számít. Annak pedig egyik követelménye, hogy ezt a szalámit kizárólag a dél-alföldi régióban tenyésztett sertések húsából lehet készíteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.