Birkózás a Birkózókért és még tovább

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szeptember 16-án újabb tárgyalással folytatódik a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet Hatvany Ferenc egyik örököse indított tavasszal négy alkotás, közöttük Courbet világhírű képe, a Birkózók visszaszerzésére. Novemberben folytatódik az a per, amelyet Herzog Mór Lipót unokája, Martha Nierenberg a CAR, a Zsidó Világkongreszszus által alapított, az elrabolt zsidó javak visszaszolgáltatásával foglalkozó bizottság támogatásával indított az egykor nagyapja gyűjteményében őrzött több értékes műalkotás visszaszerzéséért. Mint ismeretes, évekig tartó pereskedés után a bíróság első fokon az örökös javára ítélt, a Legfelsőbb Bíróság azonban 2002 novemberében hatályon kívül helyezte az ítéletet, s új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a magyar állam ellen indított perben. Az indoklás szerint az ítélet helytelen jogkövetkeztetésen alapult, hiszen nem vett figyelembe olyan fontos előzményeket, mint amilyen például az 1973-as nemzetközi vagyonjogi szerződés, amelynek értelmében a család már kárpótlást kapott a vitatott képekért.

P. Szabó Ernő
2004. 09. 09. 18:04

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.