Csődbiztost küldhetnek az ELTE-re

Kristály Lehel
2004. 09. 10. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatszázmillió forint hiányzik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) költségvetéséből, ezért az egyetemi tanács szeptember 27-i ülésén döntés születhet, hogy a dolgozók egyhavi fizetetlen szabadságot vállaljanak – közölték egyetemi források. Az intézmény működtetésre idén négyszázmillió forinttal kapott kevesebbet a költségvetésből, és kétszázmilliónyi közüzemi tartozásuk is van. Ha ezt az összeget nem tudják előteremteni, csődbiztost nevezhetnek ki az intézmény élére. Az év elején az ELTE már kért többlettámogatást az Oktatási Minisztériumtól (OM), amelyet a tárca elutasított. Ezután a kancellária küldte az intézményt az OM-hez, ahol ismét elutasították az egyetemet.
Az oktatási tárca szerdai közleménye szerint rendelkezésre áll az ELTE működéséhez szükséges pénz, és az egyetem költségvetési intézményként, havi ütemezésben kapja meg a támogatást, tehát azt nem tudja előre elkölteni.
Stark Antal, a szaktárca helyettes államtitkára tegnap azt közölte: 2004-ben egy százalékkal nőtt az ELTE büdzséje, s az intézmény nincs eladósodva. Hozzátette: a hatszázmilliós hiány nem állja meg a helyét. Szerinte az ELTE adóssága jelenleg 61 millió forint, ami a húszmilliárdos kiadásaihoz képest elenyésző.
Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja a párt nevében felszólította az oktatási tárcát, hogy azonnal orvosolja az ELTE helyzetét, és mérje fel: az elvonások következtében milyen veszélyek fenyegetik a felsőoktatási intézményeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.