Fegyveres, álarcos emberek rontottak rá egy apára és két gyermekére a Borsod megyei Mezőnagymihályon e hét szerdáján. A betolakodók a férfit és élettársát gázpermettel lefújták – az egyik elkövető fegyverrel fenyegetőzött –, majd a két gyereket egy autóba tuszkolták, s elhajtottak a helyszínről. A rendőrség kiderítette, hogy a bűncselekményt a kicsik édesanyja eszelte ki, és ő talált ehhez társakat. A nő különváltan élt az apától, akinél a gyámhatóság elhelyezte a nyolc- és tízéves gyermekeket. Az anya nem akart ebbe belenyugodni. A hét közepén este többedmagával – köztük nagyobb lányainak két udvarlójával – autóba ült, és leutazott Mezőnagymihályra. Társaival kihozatta a házból a gyerekeket, majd elhajtottak. A bejelentést követő nyomozás eredményeként másnap Újlőrincfalván bukkantak rá a megyei főkapitányság munkatársai az asszonyra és a vele lévő gyermekeire, akiket átadtak apjuknak. Az elkövetőket személyi szabadság megsértésével és minősített magánlaksértéssel gyanúsítják. Közülük az anyát és két társát kihallgatták, a harmadik férfinak azonban már csak a holttestére bukkantak rá lakása garázsában. Feltehetően öngyilkos lett – mondta el Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az elrabolt gyermekeket a rendőrök visszajutatták édesapjukhoz.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!