Elromlott a Nemzetközi Űrállomás (ISS) oxigénellátását biztosító orosz gyártmányú generátor, ezért az ISS fedélzetén dolgozó két asztronauta ezen a hétvégén az állomáshoz kapcsolt teherűrhajó készletéből kénytelen feltölteni az űrkabinját, s a továbbiakban azt fogyasztja – adta hírül az AP.
Az oxigént szállító berendezés leállása általában a légbuborékok keletkezésének tudható be, ez esetben azonban arra gyanakszanak, hogy valami akadályozza a gáz szabad áramlását.
Gennagyij Padalka, az ISS orosz parancsnoka biztosra veszi, hogy ki tudja tisztítani a berendezést, s az hamarosan újra működni fog.
Az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA szerint az ISS legénysége nincs közvetlen veszélyben, mert az oxigénellátáshoz több forrás áll rendelkezésre az űrállomáson. A teherűrhajó készletén kívül több mint egy hónapra elegendő mennyiségre számíthat Gennagyij Padalka és amerikai társa, Mike Fincke a tartalék berendezések igénybevételével. A vésztartalékhoz azonban még nem kell hozzányúlni. A következő orosz teherűrhajó, amely az oxigén-utánpótlásról is gondoskodik, az év végén érkezik az űrállomásra. A mostani legénység hat hónapi küldetése már korábban véget ér, a tervek szerint október közepén adják át a helyüket a következő orosz–amerikai párosnak.
Mint ismeretes, az ISS folyamatos ellátása a szükséges felszerelésekkel csak nagy nehézségek árán, orosz segítséggel oldható meg, mert a NASA a Columbia űrsikló tavaly februári katasztrófája óta nem engedi felszállni az űrsikló- flotta egyik tagját sem. Az ISS-re legkorábban a jövő tavasszal látogathat újra űrsikló.

Deák Dániel: A Tisza Párt valótlanságokat állít a Voks 2025 szavazásról